Három gyermekkel utcára tette a papnét a kolhozelnök

Mártír lelkipásztoraink

A Kárpátaljai Református Egyház Beregszászban, a Püspöki Hivatal kertjében ez év november 23-án egy emlékművön örökítette meg a deportált és a mártírhalált halt lelkészek nevét. Közülük most Balogh Sándor ártatlanul elítélt eszenyi lelkészre emlékezünk.

Balogh Sándor eszenyi református lelkészt 1946. október 16-án váratlanul letartóztatták. Még abban az évben koholt vádak alapján elítélték. A szilveszter napján megtartott zárt tárgyaláson csak a vád tanúi és a védőügyvéd lehetett jelen, az ítéletet az USZSZK büntetőtörvénykönyvének 54-4.§-a alapján hozták meg: szovjetellenes propaganda miatt öt év börtönre, három év szibériai száműzetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Természetesen fellebbezett, a második tárgyalást 1947 tavaszán tartották Ungváron. A bíróság az első fokon meghozott ítéletet jóváhagyta. Ekkor a tárgyalás szünetében - a letartóztatása után először - tíz percre találkozhatott családjával. Többet soha nem látták.

De ki is volt ez a "veszedelmes" ember, miért sújtották ilyen kegyetlen büntetéssel, amely számára végül élete fogytáig tartott?

Balogh Sándor 1891. január 14-én született Nagyszelmenc községben (jelenleg Szlovákiához tartozik). Szülei gazdálkodó emberek voltak. A sárospataki gimnáziumban, majd ugyanitt a református teológián tanult. Tanulmányai elvégzése után 1914-1917 között segédlelkész volt Ungváron, közben ellátta a tábori lelkészi teendőket az ungvári hadikórházban. Ott azokban az években mindennap temettek...

A trianoni békediktátumot követően Sátoraljaújhelyen, majd a Miskolc melletti Zsolcán szolgált. Testvérei hívására 1924-ben hazatért a csehek által megszállt Kárpátaljára, az ungvári járási Minaj református gyülekezetének lelkipásztora volt 11 éven keresztül. Itt kötött házasságot Gönczy Bertalan kistárkányi kántortanító leányával, Máriával, itt születtek első gyermekei: Pál és László. 1935-ben az Eszenyi Református Egyházközség küldöttséget menesztett hozzá, felkérték, legyen falujuk lelkipásztora. A kérésnek eleget tett. Itt születtek Márta és Sándor nevű gyermekei. Boldog, harmonikus családi életet élt, nagyon megszerette Eszenyt. Vigasztalta a betegeket, segítette a rászorulókat, gyámolította az árvákat, lelkesítette a csüggedőket. Sokat foglalkozott az ifjúság nevelésével, tiszteletbeli leventeelnökként tisztességre, becsületre, a hagyományok tiszteletére tanította a fiatalokat. Gyűjtést szervezett a faluban egy I. világháborús hősi emlékmű felépítésére. Az akció sikerült: a templom előtt ünnepélyesen felavatták az elkészült turulmadaras emlékművet.

Nem politizált, csak hazafi volt. Mint annyi más ártatlan, egyszerűen csak hivatását betöltő lelkésztársát, 1946-ban mégis elhurcolták. Miután koholt vádak alapján elítélték, az Urál hegység keleti részén fakitermelésen dolgoztatták mínusz 40-45oC-os hidegben. Utoljára a Szverdlovszki terület (ma Jekatyerinburgi) Kercsel nevű helységéből adott magáról életjelt. Az utolsó levelet más írta helyette, mert megfagyott ujjaival már nem tudta megfogni a ceruzát. Majd jött az értesítés a családnak, hogy 1948. február 25-én meghalt Cses községben, lágerben. A halál okaként a végtagok elfagyása volt feltüntetve.

Akkoriban Eszenyben maradt felesége és gyermekei is szörnyű éveket éltek át. A család máig megőrizte Vaszil Misko, a helyi Hruscsov Kolhoz elnökének 1947 júniusában kelt kézzel írott levelét, melyben furcsa magyarsággal felszólítja a vagyonától már korábban megfosztott papnét, hogy öt napon belül költözködjön ki a parókiáról, mert az a "kolhoz örök használatára át van adva"... "A nemteljesítés és az Uzshorodi Körzeti VB elnökségének határozat ignorálása esetén, Ön ki lesz lakoltatva milicia szervekkel" - fenyegetőzött a dicső partizánmúlttal rendelkező kolhozelnök. Így a nincstelen feleség három (6, 11 és 17 éves) gyermekével hajlék nélkül maradt - a legidősebb fiuk külföldre menekült még 1945-ben. Szerencséjükre jó emberek befogadták őket, és ha nehezen is, de útjára bocsátotta gyermekeit. Balogh Sándorné Gönczy Mária, két gyermekével a hetvenes években áttelepült Magyarországra. Csak a legfiatalabb fiú, az egyetemi tanulmányait akkoriban Leningrádban végző ifj. Balogh Sándor maradt Kárpátalján.

Balogh Sándorné 1990. május 8-án, 85 éves korában levélben fordult az USZSZK Kárpátontúli Területi Népbíróságához, melyben kérte, hogy rehabilitálják ártatlanul elítélt és száműzött férjét. Végül Balogh Sándort 1991. december 5-én Ukrajna Legfelsőbb Ügyészsége ártatlannak nyilvánította. Eszeny községben még a rehabilitáló döntést megelőzően, 1991. szeptember 15-én a templom belső falán a KMKSZ és a református egyház jóvoltából egy emléktáblát helyeztek el a következő felirattal: Balogh Sándor (1891-1948) lelkipásztorunk emlékére, akit 1946-ban ártatlanul elítéltek, és Szibériában meghalt. "Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa." Máté 5.10.

dózsa