KMEDT-közgyűlés Beregszászban
Eredetileg a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Központjában került volna megrendezésre szombaton a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT) szokásos évzáró és egyben évnyitó közgyűlése, de mivel az említett helyszínen néhány napja gázrobbanás történt, így az átadás előtt álló idősek otthonában kerítettek sort a tanácskozásra.
Bevezetőjében dr. Csík Adalbert-Ferenc, a KMEDT elnöke köszönetet mondott Nagy Bélának, a diakóniai központ vezetőjének, hogy az említett nehézségek ellenére is létrejöhetett a találkozó. Az elnöki beszámolóban szó volt a Társaság 2008. évi tevékenységéről és gazdálkodásáról. A MET ülései közül kiemelkedett a tavaly június 6. és 8. között Ungváron rendezett nemzetközi konferencia, amelyen 61 külföldi és 60 kárpátaljai kolléga vett részt.
Mint megtudtuk, a KMEDT jelenleg 130 tagot számlál, ám az igazán aktív tagok száma ennek mintegy harmadát teszi ki. A Felügyelő Bizottság beszámolóját dr. Bencze Gyula ejtette meg.
Végezetül szóba került a MET 2009. évi programtervezetének ismertetése, a helyi és külföldi rendezvények lebonyolításának időpontja.
(tamási)