Elvették az egyházi tulajdont

Visszatér a múlt

2009. április 24., 10:00 , 432. szám

Ukrajna Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta azokat a 2006-ban és 2007-ben született járási és fellebbviteli bírósági határozatokat, amelyek a beregszászi római katolikus egyházközség Rákóczi téri ingatlanjait ismét a város tulajdonába rendelték. Az egyházközség április 7-én, mintegy "húsvéti ajándékként" kapta kézhez a végzést. A fejleményekről Bohán Béla beregszászi plébános a húsvét vasárnapi misén tájékoztatta a híveket.

Mint emlékezetes, a második világháborút követően a szovjethatalom Beregszászban is elkobozta az egyház tulajdonát képező ingatlanokat, így a Rákóczi téren, a templom szomszédságában álló plébániát is, s abba azon nyomban lakókat telepítettek. Bár a rendszerváltoztatás után, a kilencvenes évek közepén az akkori önkormányzat visszaadott néhány ingatlant az egyháznak, nem biztosított a Rákóczi téri épületekben bejelentett lakóknak cserelakást. Az egyház által "megörökölt" albérlők egy része megtagadta, hogy lakbért fizessen az "új" tulajdonosnak, ráadásul szinte folyamatos perekkel igyekeznek elérni, hogy privatizálhassák lakásaikat. A perek eredményeként 2007-ben az ungvári fellebbviteli bíróság is az egyházi tulajdonjog ellen döntött, minek alapján a Beregszászi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága úgy határozott, hogy ismét önkormányzati tulajdonba veszi a szóban forgó ingatlanokat. Az egyházközség ezek után még megpróbálkozott a jogorvoslattal a Legfelsőbb Bíróságon is, ám mint kiderült, hiába.

A beregszászi római katolikus egyházközségnél emlékeztetnek, hogy a bíróságok tulajdonképpen a korábbi városi végrehajtó bizottság eljárási hibáira hivatkozva rendelték el az egyházi ingatlanok újbóli önkormányzati tulajdonba vételét, ezért ismételten kérték a Beregszászi Városi Tanácsot, adja egyházi tulajdonba a szóban forgó ingatlanokat – ezúttal azonban a vonatkozó törvények betartásával. Meggyőződésük, hogy a városnak nincs erkölcsi alapja megtagadni ezt a kérést.

Mint elmondták, nem szándékoznak beletörődni a kialakult helyzetbe, s annak lehetőségét is fontolgatják, hogy szükség esetén nemzetközi bíróság elé vigyék az ügyet. Úgy értesültünk a városban, lépésüket sokan támogatnák, hiszen az eset precedensértékű lehet: amennyiben ugyanis következmények nélkül elvehető az egyházi tulajdon, nincs rá garancia, hogy a város jelenlegi vezetői – vagy bárki más – nem próbálkoznak meg más ingatlanok "visszaszerzésével". Kétségtelen, mutatnak rá, hogy Ukrajnában nem jelentene nehézséget jogalapot találni az efféle eljáráshoz.

Addig is, amíg az ingatlanok sorsa rendeződik, az egyházközség azt fontolgatja, hogy levélben emlékezteti a város vezetőit: a beregszászi római katolikus templom és környéke, beleértve a vitatott tulajdonjogú ingatlanokat is, országos jelentőségű műemléknek minősül, amelyre szigorú szabályok vonatkoznak. Így például tilos az épületeken külső változtatást végrehajtani vagy lebontani azokat. Az egyházközségnél emlékeztetnek, hogy bár saját költségükön felmérették a szóban forgó területet, annak átadását Beregszász városa még 2006-ban is megtagadta, így viszont a város feladata volna a templom területének és környékének rendben tartása is. Mint fogalmaznak, méltatlan, hogy a város így elhanyagolja a területén található országos jelentőségű műemléket.

hk