Quo vadis, Baloga?

2009. szeptember 18., 10:00 , 453. szám

Viktor Balogát, a legtekintélyesebb kárpátaljai származású politikust és üzletembert máig ugyanazok az arcok veszik körül, mint korábban, amikor még az államfői titkárság vezetőjeként dolgozott: három testőre az elmaradhatatlan fülhallgatókkal, a szóvivője, a pr-tanácsadója és még a titkárnői is ugyanazok. A környezet azonban ugyancsak megváltozott, amennyiben irodája nem az elnöki hivatalban van, hanem a Podolon, s ablakából most egy szupermarket tetejére nyílik kilátás...

A sors a mennyet és a poklot is megjáratta vele. Nemrég még démonizált és nagy befolyással rendelkező politikus volt, ma viszont egy észrevétlen pártocska informális vezére, amelyet jobbára az úgynevezett adminreszursz tart még össze úgy-ahogy. Az Egységes Közép (JC) ugyanolyan gyorsan bomlásnak indult, mint annak idején a hírhedt SZDPU(o), amikor Viktor Medvedcsuk kicsöppent hivatalából.

Megváltoztak azok a kifejezések is, amelyekkel Baloga és Julija Timosenko egymást jellemzik. Korábban megnyilvánulásaik két egyenlő küzdő fél kemény ütésváltásai voltak, ahol a BJUT vezérét olyan jelzők illették, mint a "Kreml keze" vagy a "populista", míg Baloga nemegyszer kiérdemelte ellenfelétől "a kormány minden áldott kezdeményezésének ellensége" epitethon ornanst. Manapság Baloga egy másik, alacsonyabb súlycsoportban küzd. Ezért nem csoda, hogy mostanság adott interjúiban, megnyilatkozásaiban kénytelen elismerni, hogy néhány hibát azért ő is elkövetett annak idején, különösen, ami Timosenkóhoz főződő viszonyát illeti. A sajtót böngészve azt is megtudhatjuk, hogy Baloga és Timosenko, a korábban kibékíthetetlen ellenfelek nemrég tárgyalóasztalhoz ültek, s arra a következtetésre jutottak, hogy Ukrajna jövője szempontjából - Baloga szavaival - "jobb a rossz béke, mint a jó háború" kettőjük között.

Az újságírók ámulva kérdezték, miként lehet, hogy most békülnek, ha nem is olyan rég még összeesküvőnek és rombolónak titulálták egymást? Talán bizony mindaz, aminek korábban tanúja lehetett az egész ország, csupán kettőjük közötti színjáték volt? Baloga ma úgy látja, hogy bár mindketten, ő és Timosenko is hibáztak, ám kapcsolatukat nem lehet csak fekete vagy csak fehér színekkel jellemezni, ezért mostani találkozójuk meglehetősen kellemes hangulatban folyt.

Hogy miről beszélgethetett a két egykori "ősellenség", arról semmi sem szivárgott ki, de azért nem nehéz kitalálni, ha tudjuk, hogy január 17-én elnököt választ az ország, azután pedig nem elképzelhetetlen, hogy új parlamentre is szükség lesz. És bár Baloga pártja az elnöki titkárság vezetői tisztéről való lemondása óta olvad, mint tavaszi napfényben a hó, szakértők szerint még mindig van olyan portékája, amellyel kereskedhet. Például politikai holdudvarához tartozónak tekintenek továbbra is számos befolyásos nasa ukrajinás parlamenti képviselőt, mint például Igor Krilt, Okszana Bilozirt, vagy éppenséggel a volt munkácsi polgármestert, Vaszil Petyovkát. A sajtó szerint hivatalban maradt potentátuk távozása után számos nyugat-ukrajnai megye befolyásos közigazgatási hivatalnoka is, Kárpátalja megyét pedig egyenesen a Munkács melletti Dávidfalváról (Zavidove) származó politikus hűbéri birtokának tekintik, márpedig egyedül ez a megye a becslések szerint mintegy 2 százaléknyi szavazatot tud szállítani annak, akit támogatni fog az elnökválasztáson.

Hogy azután a mostani megbeszélésen Baloga és Timosenko között szóba került-e ennek a 2-3 százaléknyi szavazatnak a sorsa és főleg az ára? Megfigyelők szerint bizonyosan, habár maga Baloga tagadta ezt. Ha megegyezés nem is született ezúttal a felek között, annyi bizonyos, hogy máris változtattak az eddig jéghideg hangnemen annak érdekében, hogy amikor eljön majd az ideje, emészthetőbb legyen a közvélemény számára esetleges szövetségre lépésük.

Egyes hírek szerint Viktor Baloga az elmúlt hetekben tárgyalt a nyár politikai állóvizét felkavarni igyekvő Arszenyij Jacenyuk exházelnökkel is, aki elnökjelölti ambíciókat dédelget. Mint közismert, Jacenyuknak a legutóbbi időkig meredeken felfelé ívelő politikai pályája nem kis mértékben Viktor Baloga támogatásának következménye, ám ez utóbbi nemrég határozottan kijelentette, hogy Jacenyuknak a parlament éléről való távozása óta viszonyuk megromlott. Az elemzők így most gyakorlatilag ki is zárják kettőjük esetleges szövetségének lehetőségét, bár ismert, hogy Arszenyij Jacenyuk különösen intenzív kampányt folytat Kárpátalján, azaz Baloga felségterületén.

Meglehet, ezek a hírek hideg zuhanyként érik azokat a romantikusokat - ha vannak még egyáltalán ilyenek -, akik a tévéképernyők előtt vagy az újságot olvasva egyszerre lelkesednek és háborodnak fel az általuk támogatott politikusokkal, s nem gondolnak, vagy legalábbis nem akarnak arra gondolni, hogy a szemük előtt folyó politikai színjátékban nincsenek sem halálos ellenségek, sem egymás mellett örök időkre kitartó szövetségesek. A politikában csupán pillanatnyi érdekek léteznek, s így sohasem tudhatjuk, mit hoz a holnap. (Kárpátalja/pravda.com.ua/korrespondent.net)