Diploma rendelésre

2009. november 20., 09:00 , 462. szám

Ukrajnában még a neves személyiségek sem szégyellnek szükség esetén felsőfokú végzettséget igazoló diplomát venni. Hiszen a hamis diplomák bárki számára elérhetők, viszonylag olcsók és néhány nap alatt elkészülnek.

Az idei ősz az oktatással kapcsolatos botrányoktól volt hangos Ukrajnában. Október végén a krími belügyi hatóságok felkérték az oktatási minisztériumot, hogy ellenőrizze Alekszandr Melnyik krími autonómiai parlamenti képviselő felsőfokú végzettséget igazoló diplomájának eredetiségét. Nem sokkal később a rendőrség bejelentette, hogy az autonóm köztársaság egy másik tisztviselőjének, Vlagyimir Dodatkónak, a Szimferopoli Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága gazdasági főosztályvezetőjének hamis a diplomája, mivel azt egy nem létező felsőoktatási intézmény adta ki.

Ezek a történetek aligha váltak volna ismertté a Krím határain túl, ha valamivel korábban nem derül ki, hogy hamis diplomával rendelkező emberek a hatalom felsőbb köreibe is eljuthatnak. Mint emlékezetes, Hennagyij Moszkal, a Krími Autnóm Köztársaság belügyi hatóságainak vezetője, parlamenti képviselő azzal vádolta meg Andrij Kiszlinszkijt, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elnökének helyettesét, az államfő volt tanácsadóját, hogy nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Mint azt később az oktatási minisztérium vizsgálata igazolta, Kiszlinszkij valóban nem tanult a kijevi egyetemen, így semmiképpen sem szerezhette meg ezen felsőoktatási intézmény diplomáját. A botrány miatt Kiszlinszkijnek meg kellett válnia hivatalától.

Az SZBU helyettes vezetője azonban távolról sem az egyetlen, aki hasonló módon keveredett botrányba a magas rangú hivatalnokok közül. Négy évvel korábban Roman Zvarics volt igazságügyminiszter bukott le. Kiderült róla, hogy nem rendelkezik akadémiai professzori fokozattal, mint azt önéletrajzában állította, nem védett meg disszertációt Platón etikájáról, a külföldi tanulását igazoló iratok pedig elvesztek.

Okulva a Krím és az SZBU esetéből, a Belügyminisztérium hivatalnokainak most szándékában áll ellenőrizni a központi végrehajtó hatalom és az önkormányzati szervek valamennyi vezető beosztású tisztségviselőjének diplomáját. A minisztériumban azonban ettől függetlenül is tisztában vannak azzal, hogy a diplomákkal és egyéb okmányokkal való kereskedelem valóságos üzletággá nőtte ki magát Ukrajnában.

Az Internet révén magunk is könnyen meggyőződhetünk arról, hogy a végzettséget igazoló hamis okmányok bárki számára elérhetők. "Nincs semmi bonyolult abban, hogy megvásárolja egy felsőoktatási intézmény diplomáját. És ezek nem üres szavak. A statisztika szerint a hasonló dokumentumok mintegy 50 százalékára pénzért tettek szert, más szóval, Ukrajnában minden második ember kész megvenni egy felsőfokú oktatási intézmény diplomáját vagy már meg is vette" - többek között ezek a "biztató" szavak köszöntik azokat, akik felkeresik az ukrán dip-master.com.ua weboldalt, amely hamis felsőoktatási okmányok elkészítéséhez ajánlja fel szolgálatait.

A megrendelés igen egyszerűen történik. Meg kell adni a szükséges személyi adatokat, a felsőoktatási intézmény nevét, amelynek az okmányára igényt tartunk, az elvégzendő szakot, az intézmény "elvégzésének" éveit stb. Ily módon néhány napon belül akár pilóta vagy orvos is válhat belőlünk.

Egyébként nem csupán régi diplomákat árusítanak, hanem egyéb okmányokat is - kezdve az új típusú érettségi bizonyítványoktól és diplomáktól (800 dollár), egészen a kandidátusi diplomáig (1200 dollár). A régi típusú diplomák olcsóbbak, akár már 350 dollárért is megkaphatók a kevésbé népszerű közlekedési vagy építészmérnöki végzettséget nyújtó felsőoktatási intézmények nevében kiállított dokumentumok, tudhatjuk meg a sajtóból. Az ilyen okmányok azonban csupán egyszerű hamisítványok, s nem szerepelnek a szóban forgó oktatási intézmények nyilvántartásaiban.

Léteznek persze úgynevezett VIP ajánlatok is, amikor a megvásárolt hamis diploma adatait bejegyzik a rektori jegyzékbe, megkapjuk az okmányhoz járó betétlapot, s még a "diplomamunkánk" vezető tanárának aláírása is eredeti lesz. Az ilyen okmány természetesen lényegesen drágább, sajtóhírek szerint már néhány évvel ezelőtt is 5-8 ezer hrivnyába került.

Sokan mondják: nagy a kísértés, hogy az ember megvásárolja a diplomát, hiszen a hamisítvány ára általában alacsonyabb, mint amennyibe az éves tandíj kerül egy többé-kevésbé magasan jegyzett felsőoktatási intézményben, ráadásul nem egy, hanem öt éven keresztül kell tanulni a valódi oklevélért.

Ha hihetünk a hivatalos statisztikáknak, az országban nem is olyan sok a hamis diploma. Nyikolaj Derzsaljuk, Ukrajna Legfelsőbb Attesztációs Bizottságának tudományos titkára szerint 15-20 hamis kandidátusi és doktori diploma lepleződik le évente, ami nem túl sok a tudományos fokozattal rendelkezők számához képest - minden évben kb. 6 ezer ilyen címet ítélnek oda az országban. Sokkal aggasztóbb, véli a szakember, hogy a hamis okmányok között néha orvosi oklevelek is előfordulnak.

Megfigyelők szerint ugyanakkor jelenleg nem lehet reálisan megbecsülni a hamis diplomák számát, mivel a munkaadók ritkán vetik alá alapos vizsgálatnak a munkavállalók által bemutatott okmányokat. Kivételt képeznek ez alól a külföldi tulajdonú, vagy külföldi tőkével működő vállalatok, ahol nem csupán az okmány valódiságát ellenőrzik, de ajánlólevelet is kérnek a jelentkezőktől előző munkahelyeikről. (Kárpátalja/Korreszpondent/segodnya.ua)