Ahogy tetszik

Shakespeare-varázs ŕ la Vidnyánszky Attila

2009. december 18., 09:00 , 466. szám

William Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékából varázsolt sziporkázó előadást a Vidnyánszky Attila vezette beregszászi társulat, melynek a debreceni premier utáni első kárpátaljai előadására hétfőn este került sor – hatalmas sikerrel.

Az Ahogy tetsziket Shakespeare vígjátékírói művészetének csúcsaként tartják számon, pedig maga a történet meglehetősen egyszerű. Frigyes (Kacsur András) száműzetésbe kényszeríti bátyját, az uralkodó Herceget (Ivaskovics Viktor), s megkaparintja a hatalmat. A fiatal Orlandót (Ferenczi Attila) gonosz bátyja, Olivér (Sőtér István), apjuk, a száműzött herceg hívének halála után egy díjbirkózóval (Szabó Imre) akarja megöletni. Miután Orlando legyőzi a birkózót, menekülnie kell a hercegi udvarból és otthonából. Rosalinda (Tarpai Viktória), a száműzött herceg leánya és Célia (Kacsur Andrea), Frigyes lánya végignézi a birkózást. Rosalinda szerelmes lesz Orlandóba, ezért férfiruhába öltözik, s álnéven követi Célia társaságában. Fokozatosan mindenki elhagyja az udvart, amely hovatovább a gyanakvás, a gyűlölet és az erőszak poklává válik.

Az erdőben valamennyien csatlakoznak a száműzött herceghez, aki kíséretével, köztük a nemes Jaques-kal (Vass Magdolna) vadászgatva él. Rosalinda – továbbra is férfiruhában – különféle praktikákkal igyekszik kikúrálni – valójában próbára tenni – a szerelmes Orlandót. Hosszas játékuk végén Rosalinda felfedi kilétét és feleségül megy Orlandóhoz. Célia a megjavult Olivér hitvese lesz, Próbakő (Rácz József) elveszi Jucit (Gál Natália), az együgyű parasztlányt, míg a felfuvalkodott Phoebe (Orosz Melinda) elfogadja Silvius (Krémer Sándor), az egyszerű pásztor szerelmét stb. Különböző kapcsolatok, párosok ezek, melyek révén Shakespeare előbb a rá jellemző iróniával vizsgálgathatja a közhelyessé vált, s ezáltal lealacsonyított szerelmet, hogy azután ily módon megtisztítva ismét piedesztálra emelhesse azt.

Egyszóval, a történet happy enddel zárul, legyinthetnénk rá egykedvűen a dologra és a darabra, ám Vidnyánszky Attila rendező nem hagyta ennyiben a dolgot, gondoskodott róla, hogy a bugyuta szerelmi évődésnél többet kapjon a néző. Ezért Frigyesből, a száműzött herceg öccséből a vágyott hatalom magányában lassan felőrlődő antihőst teremtett. A herceg mindvégig baljós árnyként kering a hol többé, hol kevésbé boldog, de szakadatlanul az élet szépségét hirdető és megélő szereplők körül kilátástalan magányában, szemmel láthatóan megfosztva mindattól, ami a személyi szabadságukban nem korlátozott, csak a művészeteknek, azaz a szépnek és a szerelemnek, tehát az igaznak élő embertársainak jutott. A végén a rendező persze "megkegyelmez" a hatalom bitorlójának is, amennyiben bevonja őt a szerelemben élők görög istenek módjára felmagasztosuló körébe. Ám amikor az immár újra egységes társaság visszatérne az udvarhoz, azaz a "normális" élethez, a nők megtorpanásával, kérdő pillantásukkal a rendező mintegy választásra kényszeríti szereplőit: a boldogságot választják, s maradnak az erdőben (talán a Paradicsomban?), avagy visszatérnek a "civilizációba", a hatalom mindent megrontó bűvkörébe. Nos, ez az "eszmei mondanivaló" sem új éppen, de egy fergeteges vígjáték végére nem is kívánkozik ennél több.

Merthogy az előadás legnagyobb erénye éppen a fergeteges játék és nevettetés, amely a legelfogultabb műbírálót is képes rábírni arra, hogy megfeledkezzék a bírálat szigorú szempontjairól, s felszabadultan élvezze a nagyszerű előadást, együtt nevessen a közönséggel. Ehhez minden színpadon lévő művész összehangolt munkájára szükség volt, így a már említetteken kívül kiváló alakítást nyújtott Orosz Ibolya (Le Beau, Frigyes udvarmestere) és ifj. Vidnyánszky Attila (Corinnus, a pásztor, Vili, a parasztlegény) is.

Mindehhez kiváló nyersanyagot kínál a veretes és szellemes shakespeare-i szöveg. Elég, ha az olvasó felidézi az egyik leggyakrabban elhangzó Shakespeare-idézetet: "Színház az egész világ, / És színész benne minden férfi és nő: / Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár / Életében...". A rendező és társulata ugyanakkor szemmel láthatóan szűknek érezte a több mint négyszáz éves szövegkörnyezetet, ezért páratlan leleményességgel és virtuozitással tűzdelték tele azt a kortárs szépirodalomból és slágerszövegekből vett idézetekkel. Ezáltal sikerült szinte az abszurditásig fokozni az elhangzó szerelmes közhelyek hiteltelenségét, mintegy "rásegítve" a szerző szándékára, némileg modernizálva azt.

Külön dimenziót ad az előadásnak Vidnyánszky Attila képalkotó és látványteremtő képessége, miáltal szinte minden jelenet és beállítás önmagában is élvezhető művészeti alkotássá nemesült. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy talán a beregszászi társulat egyik korábbi előadásában sem volt még ilyen teljes az összhang a látvány, a cselekmény és a színészi játék között.

A megfelelő hatás eléréséhez persze szükség volt az Alekszandr Belozub által tervezett nagyszerű díszletekre és jelmezekre is. Legnagyobb örömünkre az eredetileg a Gyulai Várszínház, a Debreceni Csokonai Színház és a beregszászi társulat közös produkciójaként létrejött előadáshoz igazi díszletekre és eredeti jelmezekre is futotta.

A december 14-i nagy sikerű előadásra a KMKSZ szervezésében, a Szülőföld Alap támogatásával került sor, s december 20-án ugyancsak a szövetség jóvoltából ismét fellép a társulat Beregszászban a fergeteges vígjátékkal.

szcs