Folytatódtak a KMKSZ-alapszervezeti közgyűlések

2010. február 26., 09:00 , 476. szám

Tovább folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti közgyűlései, ezúttal szintén a Nagyszőlősi és az Ungvári járásokban. A február 16-22. között zajló közgyűléseken jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke, Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, illetve dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, akik a kárpátaljai magyarságot érintő nagypolitikai történéseket elemezték és válaszoltak a tagság kérdéseire. A fórumok legfontosabb témája ezúttal is a helyhatósági választásokra való felkészülés volt.

Fancsikán Bák Ferenc alapszervezeti elnök felvázolta az elmúlt ciklus munkáját, érintve benne a közelmúltban történt politikai eseményeket, például az ukrajnai elnökválasztást. Érdemleges eredményként említette az alapszervezet bővülését. Az ülésen jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, aki arról szólt, miért érdeke a magyarságnak a magyar pártokra szavazni, majd végezetül válaszolt a feltett kérdésekre. Milován Jolán beszédében az alapszervezet munkáját méltatta, kiemelve a 2006-os választáson elért szép eredményüket.

Aklihegyen Pacuha Aranka elnök az elmúlt év legjelentősebb eseményének a teleházátadást nevezte, mely a KMKSZ pályázata által valósult meg. A kapott informatikai felszerelés nagy segítséget jelent az ugocsai település lakosainak. A közgyűlésen jelen lévő Kovács Miklós és Milován Jolán a közelgő helyhatósági választásoknak a magyarság szempontjából sorsdöntő fontosságáról szólt, majd válaszoltak a feltett kérdésekre.

Fertősalmáson Bíró Irma elnök köszöntötte Kovács Miklóst, Milován Jolánt és Milován Sándort, majd beszámolója után az alapszervezet jóváhagyta a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének közgyűlésére delegáltak névsorát. Ezt követően közös döntés alapján határozat született arról, hogy az alapszervezet megtakarított pénzével a Fertősalmási Családi Egészségügyi Központot fogja támogatni. A közgyűlésen jelen lévő KMKSZ-vezetők a tagság kérdéseire válaszoltak.

Nagypaládon Sőtér Géza alapszervezeti alelnök, iskolaigazgató nyitotta meg a közgyűlést, majd Kovács Miklós és Milován Jolán a négy évvel ezelőtti választások tanulságaira hívta fel a figyelmet. Az elhalasztott, de mindenképpen bekövetkező helyhatósági választásokon a magyarság feladata, hogy szavazataikat magyar pártra adják. Sőtér Géza megjegyezte, Botos Csaba polgármester tavaly történt halálát követően jelenleg nincs megválasztott vezető a társközségek élén, ezen személy megválasztására május 30-án került volna sor, így ez a kérdés is tovább húzódik. A közgyűlésen jelen volt Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke is.

Tekeházán Kócsi Ernő elnök betegsége miatt Csukrán Irén titkár vezette a közgyűlést. Jelentős eseményként értékelte a tavaly történt teleházátadást, mely jelenleg a polgármesteri hivatalban működik. Az alapszervezet sikere még, hogy megnyert egy pályázatot, melyet futballpálya kialakítására fordítanak. A jövő kapcsán szó volt arról, hogy külön helyiséget szeretnének biztosítani a teleháznak. Milován Jolán felhívta a tagság figyelmét a pályázati lehetőségekre, amelyek elősegíthetik tervük megvalósítását. A közgyűlés sikere még, hogy az idősebbek elhatározták egy nyugdíjasklub megalakítását, melyre február 21-én sor is került.

Gődényházán a falusi könyvtárban zajlott le az alapszervezeti közgyűlés, melyen a betegeskedő elnök, Valicskó László nevében is Huszár Mária titkár köszöntötte az egybegyűlteket. A közgyűlésen terítékre kerültek a település magyarságát sújtó nagy problémák: nem működik magyar iskola Gődényházán, a kevés magyar fiatal Nagyszőlősre kénytelen bejárni. Nincs művelődési ház sem, kevés a magyarság anyagi támogatása. Az aggodalmak kapcsán Kovács Miklós és Milován Jolán arról szólt, hogy ezen problémák megoldása sokban függ az elkövetkező helyhatósági választások sikerétől.

Csepén Szerbák Lenke alapszervezeti elnök beszámolt az elvégzett munkáról, szólva arról, hogy az alapszervezet vállalt feladatait - köztük a támogató nyilatkozatok kiadásához szükséges ügyintézést - maradéktalanul ellátja. Kovács Miklós értékelte a 2006-os választást, arról szólva, milyen hibákat vétett akkor a magyarság, melyeket most kiküszöbölhet.

Királyházán Telek István alelnök tartott beszámolót, majd Kovács Miklós KMKSZ-elnök az ukrajnai elnökválasztás kapcsán tartott tájékoztatást. A közgyűlésen szó esett a királyházi alapszervezet és magyarság múltjáról, jelenéről, jövőjéről - nem titkolva el a gondokat sem -, megemlítve, hogy a jövő a fiatalok vállán nyugszik. A tagság szeretné, ha a fiatalság tevékenyebb részt vállalna az itteni magyarság közügyeiben.

Korláthelmecen Gortvay Gizella tartott elnöki beszámolót, ismertetve az alapszervezet elmúlt ciklusbeli tevékenységét. Majd a tagság megemlékezett a KMKSZ-alapszervezet 20 évvel ezelőtti megalapításáról és a két évtized főbb történéseiről, valamint az elmúlt egy évben elhalálozott tagokról. Az elnök megemlítette, hogy az alapszervezet rendszeresen méltatja a főbb nemzeti ünnepeket, s ellátogatnak a járás kulturális rendezvényeire is. Kovács Miklós a most elhalasztott, azonban elkerülhetetlen helyhatósági választások fontosságáról szólt. Soós Kálmán a magyarság számára kedvezőtlen ukrajnai oktatáspolitikát elemezte, kiemelve, hogy ezzel komoly veszélybe került a magyar szó, a magyar iskolák és így a kárpátaljai magyarság jövője. Azonban nem hallgatott arról sem, hogy ehhez jelentősen hozzájárulhat azon magyar szülők döntése is, akik ukrán iskolákba adják gyermekeiket.

Kincseshomokon Petro Ibolya elnök az elvégzett munka kapcsán nem kis büszkeséggel szólt azon rendezvényekről (anyák napja, gyereknap stb.), melyeket az alapszervezet szervez, majd ismertette a jövő évi terveket, melyek között szerepel Móricz Zsigmond- és Radnóti Miklós-emlékünnepség. Kovács Miklós a helyhatósági választások kapcsán azt hangsúlyozta: mindenki maradjon hű nemzetiségéhez, és magyar pártra szavazzon. Végezetül Soós Kálmán válaszolt a vízummal és az anyaországi támogatásokkal kapcsolatos kérdésekre.

Fischer Zsolt