Ne hagyjuk elveszni kincseinket!
Iskolai könyvtárosok konferenciája
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának olvasótermében tartották szakmai konferenciájukat február 20-án - az anyanyelv világnapjának küszöbén - a kárpátaljai magyar iskolai könyvtárosok.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett konferenciát Répási Ildikó, a könyvtárosok szekciójának vezetője nyitotta meg, majd Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke és Gönczy Sándor, a KMPSZ Tankönyv- és Taneszköztanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket. Gönczy Sándor beszélt a Magyarországon létrehozott Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítványról, amely könyvekkel és technikai eszközökkel támogatta és támogatja iskoláink könyvtárait, valamint az ott dolgozó könyvtárosok szakmai továbbképzését is magára vállalta. Elhangzott, hogy az alapítványt és rajta keresztül iskolai könyvtárainkat magyarországi ismerőseink és rokonaink is támogathatják adójuk egy százalékával (számlaszám: 18815160-1-15). Köszöntötte a résztvevőket dr. Vraukóné Lukács Ilona, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársa, aki 2005-ben létrehozta a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítványt.
A konferencia első előadását dr. Orosz Ildikó tartotta, Legfontosabb problémánk a gyermekhiány címmel. Vázolta az elmúlt húsz év oktatáspolitikájának változásait, az azokat előidéző politikai és társadalmi folyamatokat. Majd a magyar elektronikus könyvtár fejlesztésében rejlő lehetőségekre hívta fel az iskolai könyvtárosok figyelmét. Végül a jövőben a kárpátaljai magyar oktatási rendszerre váró kihívásokról beszélt, ismertetve a számunkra kedvezőtlen demográfiai folyamatokat.
Riskó Márta, a Beregszászi Magyar Gimnázium magyartanára, a KMPSZ alelnöke Az anyanyelv szeretete című előadásában magyar nyelvünk különleges szépségére és rejtett értékeire hívta fel a hallgatóság figyelmét, idézve több nagy tekintélyű, a magyar nyelvet tanulmányozó, idegen anyanyelvű tudóst is, akik elismeréssel szóltak nyelvünk logikus felépítéséről, kifejező erejéről. Az iskolai könyvtárosok és magyartanárok fontos közös feladatának nevezte, hogy kialakítsák a felnövekvő nemzedékben az anyanyelvhez kapcsolódó érzelmi kötődést.
Punykó Mária Szegényesülő szókincsünk című előadásában a szólások, közmondások beszédünket gazdagító szerepéről beszélt. Sajnálatos, mondta, hogy a nagyanyáink, anyáink idejében még ismert s gyakorta használt színes, képes kifejezések, a népi bölcsességet tükröző közmondások mennyire ismeretlenek a mai fiatalok számára. Közös felelősségünk, hogy ne hagyjuk elveszni ezeket a kincseket.
Badó Zsolt