Serfőző Simon: Ne reméljen

Magyarország siralomház.

Az elítélt maga e nép.

Leszámolás a sorsa.

Megásták vesztőhelyét.

A halál népének,

nem az életnek szánták.

Ki önállótlan létű,

ne reméljen hálát.

Tűrje el vesztét,

s hogy földjét, hazáját

a fölvonuló ekék

másokéhoz szántják.

Bűne, ha van,

csupán a léte,

amire hiába keresne,

nincs mentsége.

Temetésére a lapátok

rég felkészültek,

meggyalázására is:

fordítsák arccal a földnek!

Magyarország siralomház.

Az elítélt maga e nép.

Leszámolás a sorsa.

Megásták vesztőhelyét.

Kemény szavak és kendőzetlen gondolatok ezek. Könyörtelen igazmondás is a Ne reméljen, olyan vers, melyben a szembesülés, szembesítés mindenek fölött áll. Serfőző Simon költeménye kijózanítóan hat, egészen felráz, felzaklat. Reménytelensége éppúgy fontos, mint a látleletszerű gondolat- és képhalmozás. Hangsúlyos a felvonuló ekék sora, melyek azt várják, hogy megkezdhessék a munkát: hogy a haza földjét másokéhoz szántsák. És látható a lapátok sora, melyek hamarosan elhantolják az egykor élő testet-arcot, sőt, készek arra is, hogy meggyalázzák azt. Az arccal a földnek fordított test olyan jövőkép, melynek van reális emléktapasztalata, például legutóbb 1956-ban tett ilyet magyar a magyarral. Az első versszak megismétlése végképp megerősíti az olvasókat, hogy ez korántsem borúlátás. Hogy nincs ebben semmi túlzás. A magyarság valóban a kipusztulás útját járja. Hát igen: "ki önállótlan létű, ne reméljen hálát."

Penckófer János