A csodálatos Politicus vulgaris

"Mi megmondtuk! Julját kellett volna megválasztani!" – hangoztatják a Julija Timosenko képében megnyilvánuló kisebbik rossz apologetikusai. A legutóbbi napok fejleményei az ő igazukat látszanak alátámasztani. De mi történik, ha Julija Volodimirovnát választják elnökké? Nem kizárt, hogy akkor azok váltak volna meg nem értett prófétákká, akik Viktor Fedorovics Janukovicsot tekintik a legártatlanabb variánsnak, véli Mihajlo Dubinyanszkij, akinek elemzését az Ukrajinszka Pravda internetes hírportál közli.

Valójában Janukovics és csapatának első lépései csupán egyetlen következtetés levonására adnak lehetőséget, mutat rá a szerző: nincs alapvető különbség az ukrán politikusok között, bármennyit is hangoztassák ennek az ellenkezőjét Janukovics, Timosenko vagy Juscsenko.

Hatalomra jutva a fehér-kékek fantáziátlanul utánozzák narancsos ellenlábasaikat. A demokrácia nevében elkövetett törvénytelenségeket a gazdasági stabilitással magyarázott törvénytelenségek váltották. A Legfelsőbb Tanács alkotmányellenes feloszlatása helyett alkotmányellenes parlamenti koalíció következett. Sikeresen folytatódnak azok a tömeges kádercserék, amelyek valaha annyira felháborították Janukovicsot. A Majdan dilettánsait a Donbász dilettánsai váltották fel. Vakarcsukot, a régi minisztert az ország egyik fele gyűlölte, az újat, Tabacsnyikot a másik.

Egy pillanat alatt szertefoszlott az azokról a megvilágosodott régiósokról keringő mítosz, akik állítólag sok mindent megértettek az ellenzékben töltött öt év alatt, s már sohasem lesznek a régiek. A rosszfiú Janukovics megjavulása ugyanolyan fantazmagóriának bizonyult, mint az "européer" Juscsenko önmagából való kivetkőzése.

A helyzet Dubinyanszkij szerint lényegesen prózaibb. Ukrajnában nincsenek demokraták és autokraták, profik és demagógok, az Alkotmány védelmezői és árulói – ők mindnyájan ugyanazon biológiai fajhoz, a Politicus vulgarishoz tartoznak. Ezt a fajt nem befolyásolja az evolúció. Az, amit mi az ukrán politikus degradációjának vagy fejlődésének tartunk, csupáncsak a külső környezet változására adott adaptív reakció.

A tudós fők hasonló helyzetben a himalájai nyulakat szeretik felhozni példának. Hidegben ezek a mókás lények fekete színű szőrzettel nőnek fel, melegben pedig fehérrel, ami semmiképpen sem tükröződik a genotípusukon és az utódjaikon. A kegyetlen kísérletező lenyírhatja az állatka hátáról a fehér szőrt, és hideg körülmények közé helyezheti át. A lenyírt felületen érthetően fekete bundát növeszt a nyuszi.

Fehérekre és feketékre osztani az ukrán politikusokat tehát olyan, mintha megpróbálnánk megállapítani, hogy milyen a himalájai nyúl szőrének valódi színe. A külső körülményektől függően a Politicus vulgaris könnyedén válik liberálissá vagy konzervatívvá, a szólásszabadság védelmezőjévé vagy a rágalmazó újságírók üldözőjévé, a törvényesség őrévé vagy a felesleges jogi formaságok ellenségévé. Ráadásul bármelyik alakjában teljesen természetesen viselkedik, s nem tettetett lelkesültség hevíti.

Ellenzékbe kerülve bármelyik Politicus őszinte demokratává és jogvédővé válik. A polgári jogok és a szólásszabadság védelmére kel, amennyiben az ő saját jogairól, s a választók akadálytalan agitálásának lehetőségéről van szó.

A szovjet autoritarizmus körülményei között kialakult ukrán nemzeti demokrata sikeresen ötvözi a nacionalizmust és a demokráciát, de csak addig, amíg a rezsim ellen küzd. Elég hatalmi közegbe helyezni a nemzeti demokratát, s lényének első fele mindjárt elnyomja a másikat.

Az ellenzékben tengődő régiós képviselő őszintén felháborodik a narancsosok által elkövetett törvénytelenségeken: hiszen a szabályok nélküli játék előnytelen helyzetbe kényszeríti az ő ellenzéki erejét. De amikor a törvény a kormányzó PR útjában álló kellemetlen akadállyá válik, a régiós érzékeny szervezete azonnal reagál az új körülményekre, s fellázad a szükségtelen szőrszálhasogatás ellen.

Balgaság következetlenséggel és képmutatással vádolni a Politicust, csak mert tegnap védte az Alkotmányt, ma pedig megsérti azt. Ugyanilyen erővel a himalájai nyulakat is vádolhatnánk alakoskodással. Ők alkatilag ilyenek, egyszerűen képtelenek lennének máshogyan viselkedni!

Értelmetlen kárhoztatni az ukrán politikum evolúciós folyamatait: ezek ugyanis nem léteznek és nem is fognak. Az egyetlen módja az ukrán Politicus vulgaris szokásaira és cselekedeteire való hatásgyakorlásnak annak a környezetnek a megváltoztatása, amelyben létezik. Jelenleg ezzel maguk a politikusok foglalkoznak, amikor lekezelik ellenzéki sorstársaikat. A mindenhol jelenlévő külföld is gyakorol bizonyos hatást a környezetre. Hát az ukrán társadalom? Sajnos annak nem sikerült olyan számottevő külső tényezővé válnia, amely hatással lehetne a közönséges politikusra.

Az ukránok továbbra is egy olyan csodálatos mutációról ábrándoznak, amely az európai vezetők nemes fajtájával ajándékozna meg bennünket. Abban hiszünk, hogy egy szép napon a szavazólapjainkból kikel egy dús fehérbundájú Politicus, aki nem hasonlít gyűlöletes fajtársaira. Ezen anomáliának tekinthető egyedet keresve honfitársaink hol Arszenyij Petrovicsot, hol Szerhij Leonyidovicsot mustrálgatják. A politikusok egyedi sajátosságaiba vetett hit valóban határtalan.

A 2010-es választások előtt újságírókörökben teljes komolysággal vitatták azt a kérdést, hogy vajon Janukovics vagy Timosenko jelenti-e a nagyobb veszélyt a szólásszabadságra nézve, holott legalábbis furcsa a hatalmasok jószándékában bízni. Bármelyik hatalomra jutott Politicus vulgaris az információs tér erejéhez mérten minél teljesebb ellenőrzésére törekszik: működésbe lép a természetes ragadozóösztön. A falánk vadállatok étvágyának megfékezése éppen a tömegtájékoztatási eszközök és sokmilliós közönségük feladata lenne. Világos, hogy egyes újságírók tétovázás nélkül hozzálátnak az új hatalom körülhízelgéséhez, mások pedig nem teszik ezt. A kérdés az, hogy kik lesznek többen, s kinek a pártjára állnak az ukrajnai nézők, hallgatók és olvasók...

A problémát nem a rossz Janukovics okozza, aki bevette magát a Bankovajára, hanem az ellenőrzés és visszatartás jó mechanizmusainak hiánya jelenti. A PR vezérének egy olyan terület jutott, ahol hiányoznak a fejlett polgári intézmények, ahol romokban hever a jogrendszer, ahol a társadalom megosztott, s az ország egyik fele kész támogatni bármilyen visszaélést a másik fél kárára.

Ez egy ideális talaj, amelyen a Politicus vulgaris genetikai hibái teljes egészében megmutatkoznak. Ilyen atmoszférában még Tihipko elnök és Jacenyuk elnök is igen hamar elveszítették volna a "civilizáltságukat" és "európaiságukat". Csak az arcokra, kereszt- és vezetéknevekre figyelve ritkán gondolunk a környezetre, amely a politikusokat alakítja és meghatározza viselkedésüket – írja Mihajlo Dubinyanszkij.

szcs