Ukrajna oligarchonómiája

Mihajlo Honcsar a Zerkalo Nyegyeli című kijevi hetilapban minap megjelent nagy ívű tanulmányában arról értekezik, miként kebelezi be az orosz nagytőke az oligarchái által meggyengített Ukrajnát. A szerző eszmefuttatásának kiindulópontjaként igen érzékletes képet fest az ukrajnai oligarchikus állami-gazdasági modellről, amely felér egy haldokló beteg orvosi diagnózisával. Az alábbiakban Honcsar "diagnózisának" legfontosabb megállapításait ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Mindenekelőtt négy dolgot kell megjegyezni. Az első: a moszkvai és kijevi uralkodó rezsimek között most alakuló viszony egyre kevésbé emlékeztet a "hűbérúr-vazallus" viszonymodellre. Mindinkább kiütközik a "ragadozó-préda" modell. Méghozzá úgy, hogy a préda egyelőre nincs tudatában ennek, a ragadozó kisebb testvéreként határozza meg önmagát, akivel együttműködve, s nem vetélkedve fognak fellépni a külső piacokon.

A második dolog. Ukrajna, mint közismert, nem Oroszország. Miben különbözik az orosz oligarcha az ukrántól? Az orosz kész eladni mindent, ami Oroszországban van, de nem magát Oroszországot. Az ukrán kész eladni mindent, ami Ukrajnában van, Ukrajnával együtt. Oroszországban a korrupt hatalom mégiscsak hatalom marad, s nem az oligarchátus alárendelt partnere. Ukrajnában a hatalom korróziója, amit a korrupció idézett elő, az állam széthullásához vezet. Az oligarchikusan szervezett politikai csoportoknak (OPCS) nincs szükségük a hatalomra mint a társadalmi játékszabályok forrására és garantálójára, mivel szabályok nélküli játékban érdekeltek. Azért van szükségük a hatalomra, hogy biztosítsák az oligarchonómia fejlődésének folytonosságát. Ez az, amit sikeresen kihasznál Oroszország, amikor olyasféle üzleteket ajánl, mint például: "mi nektek olcsó gázt - ti nekünk a Naftogázt".

A harmadik dolog. Az oligarchikus rendszerek Szoszkin-Ciganov-féle tipológiája szerint az ukrán oligarchia a karneváli-parazita típushoz tartozik. Táplálkozásának és fejlődésének alapfolyamata szerint az ukrán (származását és formáját, de nem lényegét tekintve!) oligarchia az ország gazdasági szervezetén élősködik. Ezért Ukrajna kifejlődése országként sem ipari, sem posztindusztriális értelemben nem történt meg a magunk mögött hagyott évtizedben. Egy sor oligarchikus üzleti konglomerátum pénzügyi felduzzadása mindenekelőtt a gázszektorban, a vegyiparban és a kohászatban a külső piacok kedvező konjunktúrájának és az adóminimalizálás sémáinak köszönhetően következett be.

Olcsó nyersanyagok és energia a termelési lánc bemeneténél + alacsony munkabérek - kiadások az energiahasznosítás hatékonyabbá tételére + a vállalatok mesterséges-demonstratív veszteségessége + offshore + korrupció = maximális nyereség maguknak + minimális adó az államnak + kenőpénz a hivatalnokoknak és a képviselőknek + olcsó sör televíziós show-műsorokkal, sorozatokkal, labdarúgással és más látványosságokkal a "kis ukránoknak". Ez Ukrajna oligarchonómiájának képlete.

Az évtized első felének növekedése nem vált az egész ország gazdasági fejlődésének és modernizációjának húzóerejévé. Inkább az ellenkezője történt: Ukrajna fejlődési potenciálját konkrét oligarchikus "családok" "növekedési zónáiba" irányították az éppen efféle fejlődési formát támogató politikát folytató hatalom közreműködésével. Ennek indikátorát nap mint nap láthatjuk: fényűző autók menő rendszámokkal a szétvert utakon. Az autókra van pénz, az utakra nincs. Eközben a szomszédos közép-európai országokban, amelyeknek kiindulási helyzete nem volt sokkal jobb az ukrajnaiaknál, jut erre is meg arra is. Az oligarchátus nem feledkezett meg a hatalomról. A saját Olümposzukon trónoló személyek anyagi juttatásban részesültek státusuk megőrzésére, hogy az oligarchátus állandó politikai fedezettel rendelkezzék. Így edződött meg Ukrajnában a korrupció, amely a narancsos forradalmat is legyőzte. Végbement az értékek devalvációja. A Transparency International korrupcióérzékelési indexét tekintve Ukrajna a 2002. évi 82. helyről 2009-re a 146. pozícióig süllyedt. Oligarchonómia esetén ez elkerülhetetlen.

És itt fontos a negyedik dolog, úgymond az oligarchátus sikerének képlete, amely az ország sikertelenségének képletévé vált. Ennek lényege, hogy "pénzzel minden megoldható, ha a pénz mégsem old meg mindent, akkor a nagy pénz old meg mindent, ha nem a nagy pénz old meg mindent, akkor a nagyon nagy pénz old meg mindent, de végeredményben a pénz mindent megold". Ennek a képletnek az alapján a donyecki OPCS 2004-es kudarca igen egyszerűen magyarázható: a pénz nem döntött a hatalom kérdésében, mert nagy pénzekre volt szükség. Ezért 2010-ben nagy pénzeket bevetve sikerült megszereznie a hatalmat.

Most pedig nagyon nagy pénzekről van szó, amelyeknek kompenzálniuk kellene az eddig elköltött nagy pénzeket, ráadásul nemcsak hasznot, hanem extraprofitot eredményezve. Ott pedig, ahol nagyon nagy pénzek vannak, az "áron meg nem alkuszunk" elv érvényesül. Mire utakat építeni, ha meg lehet venni a legújabb típusú terepjárót? Mire államot építeni mindenkinek, ha be lehet érni egy magunknak épített villával, amelynek mindegy, hogy hol épül fel, a független Ukrajnában, vagy az azonos nevű gyarmaton?

hk