Karinthy Frigyes: Kosztolányi Dezső

"A szegény kis trombitás szimbolista

klapec nyöszörgései" című ciklusból

I.

Mint aki halkan belelépett,

És jönnek távol, ferde illatok

Mint kósza lányok és hideg cselédek

Kiknek bús kontyán angyal andalog

Mint aki halkan belelépett.

Mint aki halkan belelépett,

Valamibe... s most tüszköl s fintorog;

Mint trombiták és roppant trombonok

S a holdvilágnál szédelegve ferdül

Nehéz boroktól és aranyló sertül

Úgy lépek vissza mostan életembe

Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe

S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet -

Mint aki halkan belelépett.

A magyar irodalom történetében híres az a szellemi-alkotói "párbaj", amely Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső között zajlott le. A Nyugat folyóirat köré tömörülők közt ez nem volt ritkaság, ám az a két költemény, amelyet egymásnak írt e két kiválóság, most is szellemes, hisz örömöt, kacagást vált ki minden olvasóból. Karinthy ebben a versében nyilvánvalóan Kosztolányi nagysikerű verseskönyvét A szegény kisgyermek panaszai címűt gúnyolja ki - méghozzá igen találóan. A klapec vagy a nyöszörgés szavak mindjárt a legelején mosolyt csalnak a szánkra. Arról nem is beszélve, amit a vers nem ír le, nem mond ki, de olyan érzékletesen szól róla, hogy a mai olvasó is szinte érzi... És ehhez kapcsolódik az az ugratás, amely így maradt az utókorra: Kosztolányitól egy ízben a friss autogramtulajdonos mindjárt egy másodikat, harmadikat, sőt negyediket is kért. "Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?" - kérdezte a költő gyanútlanul. "Tetszik tudni - hangzott a betanított válasz -, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt."

(Jövő héten olvashatjuk, amit mindezekre Kosztolányi Dezső válaszolt.)

Penckófer János