Tragédia

2010. június 25., 10:00 , 493. szám

Kezében seprűvel vagy hólapáttal minden reggel ott sürgölődött a bolt előtt. Mire a hétórai nyitás előtt pár perccel a két elárusító is befutott, a bogárszemű asszony már tisztára seperte a kis üzlet előtti terecskét. Aztán bent folytatta. Lesikálta a pultokat, rendet rakott az eladótérben, a mosdóban, a raktárhelyiségben. Mindezért a munka végeztével naponta kapott néhány hrivnyát.

Napközben aztán mindenféle alkalmi munkát vállalt a környéken. Kertet ásott, udvart takarított, a házőrző ebek kifutójából kilapátolta a piszkot.

Ám a "biztos" pénzt a bolt jelentette. A tulajdonos kegyéből időnként kapott egy-egy vekni kenyeret, csomag cukrot, lisztet, miegyebet.

Otthon lebénult férje nyöglődött. Az ócska fotelből csak az ő segítségével tudott kikecmeregni. Szünet nélkül káromkodott, szidta a sorsot. És falnivalóért meg italért ordítozott. És a fia... A huszonnégy éves mihaszna. A zsebtolvaj. A betörő. Aki legutóbb két hónapja szabadult. És esze ágában sem volt megfogni a munka végét. Jött, ment, lézengett. Néha napokra eltűnt. Ha felbukkant, ő is ételért sivalkodott. Aztán csak levágta magát a díványra.

A boltba azonban rendre berontott. Ravaszul kivárva, amikor az anyja végez a takarítással. Amikor a kezébe számolják a csekélyke pénzt. És durván, nagy hangon magának követelte. Ilyenkor több esetben a bolt alkalmazottai keltek az asszony védelmére.

...Aznap reggel is a szokott időben látott dologhoz. Éppen a bolt lépcsője mellett álló vas szemeteskuka fedelét akarta felemelni, amikor észrevette: az ajtó résnyire nyitva van. Valamelyik eladó korábban érkezett volna? Belépett az üzletbe. Szólt, kiáltott. De nem válaszolt senki. Ekkor döbbent rá: baj van. Nagy baj. Valaki járt itt éjszaka. Akinek nem lehetett itt semmi keresnivalója. Vagy ellenkezőleg, éppen hogy keresnivalója volt. Remegve, rémülten várta meg az elárusítókat. Ők értesítették a rendőrséget.

A boltba éjszaka betörtek. Az ajtót feszítették fel. A riasztó valamiért néma maradt. Alaposan megdézsmálták a készletet. A helyszínelők még javában ügyködtek, gyűjtötték az ujjlenyomatokat, amikor az üzlet tulajdonosa sebtében már felmérte a kárt. Több mint háromezer hrivnya értékű áru hiányzott.

Dél is elmúlt már, amikor a bogárszemű asszony hazatért. Fotelhez láncolt férje a tévét bámulta. Kezében félig tele konyakosüveg. Abból szürcsölgetett. "Honnan?... Honnan van ez neked?" - meredt döbbenten a butéliára. "A fiunktól ...Ő adta" - kapta a motyogó, dadogó választ.

Berontott a fia szobájába. Az inkább csak kamra méretű zugba. A heverőn, a padlón, a ruhásszekrény előtt több palack vodka és konyak, néhány rúd szalámi hevert egymáson. Közöttük szétdobálva jó néhány doboz cigaretta.

A látvány sokkolta. Mindent megértett. És elborult előtte a világ. Nem tudta, meddig tartott ez a sötétség.

Magához tért, feltápászkodott. Nem sírt. Nem átkozódott.

A férje még mindig az üveg nyakát markolászta.

Magára kapta a kiskabátot és szó nélkül fordult ki az ajtón.

A rendőrség ügyeletese először furcsán nézett rá. De aztán felemelte a belső telefon kagylóját és betörés ügyében eljáró nyomozót tárcsázta.

A bogárszemű asszony görnyedten ült az alája tolt hideg, kincstári széken. És nem érzett sem lelkifurdalást, sem szégyent. Nem érzett semmit...

Gerzsenyi András