Tárcaközi bizottság a határon túli magyar ügyekre

2010. július 16., 10:00 , 496. szám

Várhatóan évente kétszer ülésezik majd a budapesti kormányzat határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatait koordinálni hivatott tárcaközi bizottság, amely évente készít jelentést és információs rendszert kíván létrehozni a határon túli magyar támogatások átláthatóságának biztosításáért.

A tárcaközi bizottság kedden a Parlamentben tartotta előkészítő ülését. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: az ülés megszervezésekor minden minisztert megkerestek, hogy delegálja a bizottságba a tárcánál a határon túli magyar témákért felelős államtitkárokat. Répás korábban jelezte: a kormánynak az az elképzelése, hogy a nemzetpolitikai szempontok és a határon túli magyarok érdekeit is figyelembe vevő gondolkodásmód ne csak egy kis szegletében húzódjon meg az államigazgatásnak, hanem hassa át annak egészét. Legyen jelen minden tárca elképzelése, terve és koncepciója között ez a szempont is - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért szeretnék, ha minden minisztérium szervezeti és működési szabályzatában szerepelne a határon túli magyarságról való gondoskodás mint feladat.

A helyettes államtitkár rámutatott: azért kell minden tárcánál szerepelnie a határon túli magyar ügynek, hogy építeni lehessen arra a szaktudásra, ami az adott minisztériumnál megjelenik. A nemzetpolitika minden területet érint, s így lehet az egyes tárcáknál a szakértelmet és tapasztalatot hasznosítani. Az általa képviselt nemzetpolitikai államtitkárságnak pedig az a feladata, hogy az információk begyűjtését és áramlását, valamint az együttműködést biztosítsa az egyes tárcák között.

Semjén Zsolt, a területért felelős miniszterelnök-helyettes a bizottság ülése után újságírók előtt kiemelte: a bizottság évente jelentést készít majd a kormánynak. Hozzátette: minden egyes minisztériumnak és államigazgatási egységnek el kell készítenie nemzetpolitikai stratégiáját, és lennie kell egy olyan személynek, aki a határon túli magyar ügyekért felelős.

Rámutatott: az egyes tárcáknál a határon túli területekre szánt forrásokat nem elvonni kívánják, hanem annak kereteit szeretnék megteremteni, hogy egységes információs rendszer legyen, kötelező tájékoztatással. A határon túli magyar szervezeteknek járó támogatásokat a Szülőföld Alapba "fogják össze", s ebbe nemcsak a társadalmi, egyházi vagy határon túli magyar politikai szervezeteknek jutó támogatás fér majd bele, hanem a gazdasági természetűek is - jelezte.

A bizottság - amelynek elnöke Semjén Zsolt, alelnöke Németh Zsolt külügyi államtitkár - államtitkári szinten évente kétszer ülésezik majd, míg a munkacsoportok havonta tartanak ülést a tervek szerint.

(pszv/MTI/mno.hu)