Újra módosult a választási törvény

2010. szeptember 4., 10:00 , 503. szám

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa hétfői rendkívüli ülésén ismét módosította a választási törvényt.

Az Olekszandr Jefremov, a Régiók Pártja parlamenti frakciójának vezetője által benyújtott módosító indítványra 264 képviselő szavazott igennel. Az ellenzéki BJUT és Arszenyij Jacenyuk képviselő által benyújtott módosító indítványok nem kapták meg a teremben a szükséges többséget.

A módosított törvény immár minden párt számára lehetővé teszi, hogy induljon a választásokon, s nem csupán azoknak, amelyek helyben már legalább egy évvel a szavazás napja előtt be lettek jegyezve.

Volodimir Litvin házelnök hangsúlyozta, hogy a módosítást Ruszlan Knyazevics NU–NSZ képviselőnek azzal a javaslatával együtt fogadják el, mely szerint a választásokon mindenki részt vehet, aki a szavazás napjára betölti 18. életévét. Ezenkívül, a házelnök szavai szerint, a választási törvényből eltávolították azt a követelményt, miszerint a jelölteknek 9x12 cm-es fényképet kell benyújtaniuk, megőrizve a jogszabályban korábban szereplő 4x6-os fényképméretet, "mert honnan kerít a falusi képviselő 9x12-es fotót?"

Változott a territoriális választási bizottságok megalakításának rendje is. A módosítás értelmében a bizottságok létszámát az eddigi 15-ről 18 főre emelik, s mostantól nem csupán a parlamenti pártok helyi szervezetei delegálhatnak jelölteket ezekbe a bizottságokba, hanem valamennyi Ukrajnában bejegyzett politikai párt helyi szervezetei. A törvénymódosítás értelmében azonban a territoriális választási bizottságok 15 tagját továbbra is a parlamenti pártok helyi szervezetei delegálják, s csupán a három fennmaradó helyet tölthetik be a nem parlamenti pártok helyi szervezeteinek képviselői, akiket sorsolás útján választanak ki a jelöltek közül.

hk