Elvesztett esély

1991-ben, miután kikiáltották Ukrajna függetlenségét, sokan biztosak voltak abban, hogy Ukrajna néhány éven belül demokratikus, virágzó országgá, az európai család teljes jogú tagjává válik. Jevhen Cibulenko, a Tallinni Jogi Iskola (TTU) professzora az Ukrajinszka Pravda internetes hírportálon megjelent írásában arról értekezik, miért alakultak másként a dolgok. Az alábbiakban eszmefuttatásának néhány gondolatát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Kezdetben úgy tűnt, minden alapja megvan az optimizmusnak. A Deutsche Bank 1990-ben részletes elemzésnek vetette alá a szovjet tagköztársaságok gazdasági potenciálját, amiből kiderült, hogy a legnagyobb potenciállal és legjobb indulási lehetőségekkel éppen Ukrajna bírt. Érdekes, hogy Észtország e tekintetben a második helyen állt. Azóta 20 év telt el. Észtország az Európai Unió és a NATO tagja lett. Ha nem történik semmi rendkívüli, az ország jövőre belép az euróövezetbe. Ukrajna nemcsak hogy nem lépett be a fenti intézményekbe, de minden esélyét elvesztette a belátható időn belüli csatlakozásra.

A The Heritage Foundation gazdasági szabadság-indexe szerint Észtország 2010-ben 16. volt a vizsgált 179 ország közül. Ukrajna a 162. helyen állt Togo és Libéria között. A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi szervezet értékelése szerint a sajtószabadság tekintetében 2009-ben Észtország a hatodik volt a világon. Pontosabban, az első helyen a világ öt országa osztozott, Észtországé lett a második hely. Ukrajnát ugyanezen a listán a nyolcvankilencedikként tartották számon. Sőt, Janukovics elnök hatalomra kerülése után a Riporterek Határok Nélkül részéről bejelentették, hogy az országban az utóbbi három hónapban visszatértek az újságírók megfélemlítéséhez és az ellenük végrehajtott fizikai támadásokhoz, valamint a hatásköri túlkapásokhoz a tömegtájékoztatási eszközök vonatkozásában.

Hasonló a kép más mutatók tekintetében is. Íme egy igen szemléletes példa: a Transparency International által a korrupció érzékelt foka alapján számított index tekintetében tavaly Észtország Szlovéniával osztozott a 27. helyen. Ez nemcsak az egykori szovjet tagköztársaságok vonatkozásában a legjobb helyezés, hanem az egész kelet- és közép-európai térség vonatkozásában. Ukrajna ezen a listán a 146. helyen osztozik Oroszországgal, Zimbabwéval, Kelet-Timorral, Sierra-Leonéval, Kamerunnal, Equadorral és Kenyával.

Hogyan történhetett ez meg? Mit nem vett figyelembe annak idején a maga részletes elemzésében a Deutsche Bank? Megkockáztatom a feltevést: a lakosság mentalitása bizonyult az alapvető különbségnek.

Észtország, kivívva a szabadságot és a függetlenséget az Orosz Birodalomban 1917 októberében végbement fordulat után, képes volt megőrizni szuverenitását egészen a második világháború kezdetéig. Ukrajna ugyanakkor harcolta ki függetlenségét, de 1920-ra ismét megszállták.

Ennek eredményeként 1990-ben még élt az észteknek egy olyan nemzedéke, amely emlékezett arra, mi a függetlenség. Ukrajnában, sajnos, ilyen emberek gyakorlatilag nem maradtak.

A szovjet megszállás hosszú évei alatt Ukrajnában céltudatosan kiirtották az értelmiséget, az állam legjobb elméit. Hetven év alatt a kommunista rezsim három holodomort szervezett, amelyek aláásták a nemzet génalapját. Csak az 1932-33. évi holodomor idején néhányszor több ukránt semmisítettek meg, mint ahány ember él ma Észtországban.

Az elnéptelenedett földekre tömegesen telepítettek lakosságot Oroszországból, nemritkán bűnözői múlttal. Mindezt összpontosított propaganda kísérte Goebbels stílusában.

Az ilyen politika nem maradhatott következmények nélkül. Ukrajna lakosságának egy jelentős része teljességgel szovjet mentalitású tömeggé változott - engedelmes, könnyen irányítható csordává. Leginkább Ukrajna keleti és déli megyéi károsodtak, amelyek megalakulása pillanatától a Szovjetunió részeivé váltak.

A legborzasztóbb, hogy sok ember önmagát sem tiszteli. Az Ukrajna középső és keleti részein működő vezető felsőoktatási intézmények rektorai felhívásban támogatták Tabacsnyikot, egy annyira utált személyiséget, hogy még a politikába belefáradt ukránok is tiltakozó nagygyűléseket szerveztek a kinevezése hírére. Nem segített. Az új hatalom sosem hallgat a tiltakozókra. A vezető kijevi felsőoktatási intézmények közül csupán a Kijevi-Mogiljovi Egyetem rektora lépett fel ellene nyíltan. Hát a többi rektor? És ez az ukrán tudományosság színe-java?! Meglehet, sarkos megállapítás, de úgy vélem, hogy ez az ukrán társadalom teljes degradációjának jele.

Ukrajna leglényegesebb hibája 1991 után véleményem szerint az lett, hogy gyakorlatilag mindenkinek állampolgárságot adtak. Így nagyszámú, az Ukrajnával mint független állammal szemben nyíltan ellenséges ember kapott lehetőséget szavazni és következésképp bejuttatni jelöltjeit a legfőbb hatalmi szervekbe.

Ennek következtében Ukrajna még legfontosabb feladatait sem volt képes meghatározni. Míg Észtországnak konkrét céljai voltak - az EU és a NATO -, amiben összességében a nép és a hatalom szolidárisak voltak, Ukrajna "sokvektorú politikát" igyekezett folytatni. A gyakorlatban úgy tűnt, mintha egy lépést tett volna előre, kettőt hátra.

Ha nincs cél és pontos fejlődési vektor, sehová sem juthatsz el. Így is történt. Ukrajna még a FÁK-ból sem lépett ki, s vízumkötelezettséget sem vezetett be az oroszoknak. Ez Oroszország lényeges befolyási tényezőjévé vált Ukrajnára. A nyugati és keleti megyék képviselői közötti állandó ellentétek oda vezettek, hogy még az Alkotmány, s a teljes értékű nemzeti valuta, a hrivnya is csak 1996-ban lett bevezetve.

A másik nagyon komoly hiba az volt, hogy az országban nem hajtottak végre liberális gazdasági reformokat. Mellesleg, azokkal az emberekkel, akik hatalomra kerültek, ez nem is volt lehetséges. (...)

Úgy tűnt, a narancsos forradalom után, amely új reményt adott az embereknek, mindennek meg kell változnia. De nem így történt. Juscsenko szintén nem törődött a komoly gazdasági reformokkal. Ukrajna korrumpált, alacsony hatásfokú gazdasággal rendelkező állam maradt, amelyet darabjaira szaggattak a bűnözői-oligarchikus klánok.

A legborzasztóbb, hogy a "narancsos" politikusok, beleértve Juscsenkót és Timosenkót, teljesen hiteltelenné tették még a demokratikus átalakulás eszméjét is. (...)

Éppen Juscsenko gerinctelen politikája lett az oka annak, hogy nem csupán ukránellenes nézeteket valló emberek kerültek hatalomra, hanem olyanok, akik ezeket a nézeteket szégyenkezés nélkül, nyíltan vallják, és azoknak megfelelően cselekszenek. (...)

Janukovics, pontosabban a mögötte álló bűnözői-oligarchikus csoportok saját kezükben összpontosították a teljhatalmat. Nincs már szó semmiféle hatalommegosztásról, ami pedig a demokratikus társadalom alapját képezi.

A Legfelsőbb Tanácsban a képviselők banális megvesztegetésével illegitim hatalompárti többséget hoztak létre. A Rada független hatalmi ágból zsebszervvé vált, amely fájdalmasan emlékeztet az Orosz Föderáció Állami Dumájára. (...) A bírói hatalom sem független többé. (...) Csapás érte a "negyedik hatalmi ágat", a sajtót is. Visszatért a Kucsma-korszak, amikor a szó szoros értelmében életveszélyes volt újságírónak lenni.

A legszörnyűbb, hogy Ukrajnát megfosztják a jövőjétől. A fiatal nemzedéket ismét szovjet szellemben nevelik, nem fogják értékelni a történelmüket, a nyelvüket és a kultúrájukat. És ezt a politikát céltudatosan valósítják meg állami szinten. (...)

Úgy vélem, itt az ideje - félredobva a hamis szégyenkezést és az álhazafiságot - elismerni, hogy jelenlegi alakjában Ukrajna mint független állam megvalósulatlan, kudarcra van ítélve és nincs semmiféle perspektívája. Kelet-Ukrajna mozdíthatatlan ballaszt, amely az egész országot elsüllyeszti. Az egység eszméje pillanatnyilag sajnos nem működik. Ha nem őrizzük meg Ukrajnát azoknak a megyéknek az összességeként, ahol az ukrán nép él, s nem a gyülevész, amely nem emlékszik sem saját rokonságára, sem saját nyelvére, sem saját történelmére, mindent elveszítünk. (...)

A keleti megyéket ideiglenesen ki kellene zárni az országból. Akkor Nyugat-Ukrajna megkapna minden lehetőséget a demokratikus európai állam megépítéséhez, valamint az EU-hoz és a NATO-hoz való mielőbbi csatlakozáshoz. Ezután csak ki kell majd várni, mikor érnek meg a történelmi feltételek ahhoz, hogy az erős és sikeres Ukrajna maga köré gyűjtse egykori területeit, s azokat a területeket, ahol egy tömbben élnek ukránok. (...)

S hogy mi lesz Kelet-Ukrajnával? Az sikeresen megépíti Lukasenko vagy Putyin Ukrajnáját.

Mi sülhet ki ebből? Engedtessék meg nekem, hogy Julija Latinyinát idézzem: "A 20. században nemegyszer úgy tűnt, hogy a demokrácia nevetséges, naiv, gyáva, határozatlan, alantas, s alulmarad a diktátorok vasöklével és rézkoponyájával szemben. De a demokrácia mindent túlélt, míg a Hitlerek, Brezsnyevek, Ceausescuk, Milosevicsek és társaik a mélybe hulltak."

hk