Skultéty – az egyszemélyes kárpátaljai maffia

„Amikor Nyugaton megjelentek az írásaim, (…) felhívott Fodó Sándor, hogy gratuláljon”

Több mint harminc éve kapta ezt a becenevet Skultéty Csaba, akit Ambrus Márton néven ismert sokáig a világ magyarságának azon része, akik a Szabad Európa Rádió magyar adásait tudták hallgatni. Márpedig Kárpátalján sokan tudták hallgatni, bármennyire is zavarták az illetékes szovjet hatóságok az adó műsorait. Persze senki nem tudta, hogy bármilyen köze is lenne Ungvárhoz az 1920-ban Nagykaposon született akkori külpolitikai szerkesztőnek. De ő sem hitte sokáig, hogy Münchenben élve és dolgozva bármikor is hozzájuthat a szűkebb pátriájáról szóló bármilyen hírhez is, hiszen akkor még állott a szovjet birodalom és senki nem tudta volna megjósolni, hogy meddig lesz ez így. Ám az életben nincsenek véletlenek... De innen folytassa ő, akivel Budapesten, Naphegy utcai lakásában beszélgettem: "Valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek elején a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör felkérésére, Luganóban évente megrendezett konferenciájukra készítettem egy előadást, amelynek témája Kárpátalja volt. A felkutatható források (ezeknek többségét a Szabad Európa Rádió archívumában leltem fel) és a Kárpáti Igaz Szó részemre kicsempészett példányai, egyéb eredeti kárpátaljai kiadványok alapján feldolgoztam a kárpátaljai magyarság akkori helyzetét. Munkám nyomtatásban is megjelent, s a témával bejártam Európát. E téren úttörőnek számítottam, Nyugaton rajtam kívül ilyen részletes felmérést senki sem végzett, a téma nálamnál tapasztaltabb magyarországi szakértői pedig – érthető politikai okokból – nem publikálhatták adataikat. Segítségemre volt egy Munkácsról elszármazott, Budapesten élő barátom, Solymosi Sándor, aki sok mindent kicsempészett és küldött nekem Münchenbe. Szinte naprakész információkkal rendelkeztem. De segítettek a Szabadság Rádió ukrán osztályának munkatársai is. Szenzációszámba mentek az általam publikált anyagok."

Fontosak voltak ezek a közlések, rádiós jegyzetek, hiszen a világ magyarsága így szerezhetett tudomást az addig és még sokáig hermetikusan elzárt kárpátaljai testvéreik szovjet hétköznapjairól. Az akkori beszámolókat idehaza is élénk érdeklődés kísérte a rádióhallgatók körében, nyilván a KGB sem maradt közömbös irántuk. De a szellem már kiszabadult a palackból.

"Amikor Nyugaton megjelentek az írásaim, nos, akkor Csoóri Sándor budapesti lakásából felhívott Fodó Sándor, azért, hogy gratuláljon. Ezt tette Czine Mihály irodalomtörténész is. Ezzel a SZER-ben én lettem a kárpátaljai ügy gazdája. Magyarországon ezekkel a dolgokkal senki sem foglalkozhatott nyíltan. Ekkor mondta nekem egyik kollégám, aki átlátta, hogy én mit csinálok: Csaba, te egyszemélyes kárpátaljai maffia vagy!"

Az elmúlt években több Skultéty-kötet látott napvilágot. Legutóbb a budapesti Kairosz Kiadó gondozásában a Kárpátalja magyarsága a viharok sodrában című gyűjteménye. Az előszót jegyző Kun Miklós írja róla: "Ami számunkra a felvidéki és a kárpátaljai magyarság tragédiája, az Ung partjáról jött Skultéty Csabának kétszeres megpróbáltatás. Egyszer személyesen megszenvedte a magyar nemzet, s azon belül külön is, földijei sanyarú sorsát. Évek múlva pedig újraélte azzal, hogy elénk tárta a látottakat. Szerzőként, felelősségteljesen gondolkodó kutatóként szól a Benes-dekrétumokról, a cseh és szlovák politikusok összefogása nyomán végrehajtott kitelepítésekről, a szövevényes kárpátaljai kérdésről. Rajta kívül nem él ennek a lényegében máig rendezetlen helyzetnek ilyen felkészült, az igazságért kiálló koronatanúja." Kun Miklós megállapításához nemigen lehet mit hozzáfűzni, legfeljebb annyit, hogy miközben sokáig azért is harcolt a kárpátaljai magyarság, hogy az iskolákban oktassák nemzetünk történelmét, talán arról sem kéne megfeledkeznünk, hogy generációk maradtak ki abból, hogy szűkebb pátriánk közelmúltját jobban megismerjük. Mert ez is sarkalatos kérdés. Az elmúlt évtizedekben rengeteg olyan kiadvány látott napvilágot, hol a szovjet kommunista propagandagépezet támogatásával, később pedig a buta és ezért gonosz soviniszta ideológiát szolgáló "történészek jóvoltából", hogy Skultéty Csaba minden írását kötelezővé lehetne, sőt kellene tenni a kárpátaljai magyar iskolákban. Nem is kerülne sok pénzbe. Csak néhány címet idéznék a mostani könyvéből: "Kárpátalja története – szovjet tálalásban" (sokat ez a tálalás az elmúlt években sem változott, legfeljebb nem szovjetnek hívják). "Akinek a ruszin autonómia volt az álma" (az NKVD által meggyilkolt Bródy Andrásról). "Ateista erőlködések" (vajon hány kárpátaljai nebuló ismeri a korabeli helyi vallásüldözőket, akik közül a Szovjetunió szétesése óta sokan váltak "mélyen" vallásosakká?). A sort folytathatnánk. Egy biztos: sok ilyen könyvre lenne szükség, hiszen Skultéty Csaba nem csinál egyebet, "csak" megírja azokat a történéseket, amik vele, illetve szüleinkkel megtörténtek. Skultéty abszolút autentikus szakember, végigélte a "rövidnek" mondott XX. századot, és el is szenvedte azt. Megkerülhetetlen és cáfolhatatlan.

Most egy kisebb baleset miatt otthonában lábadozik, de nem pihen. Készül a következő kötete. Hogy miről fog szólni? Rólunk és az elmúlt évszázad bennünket sújtó politikai árulásairól.

Végezetül hadd idézzem Skultétytől, hogy mit is jelentett számára és sorstársai számára a szabadsággal való ismerkedés Párizsban a múlt század negyvenes éveinek végén. Tanulságos. "És a politika, a politika a párizsi utcán? A tüntetések. Felidézek egyet, amelyről Czupy Bálint, a Szabad Európa Rádió későbbi Bálint Gazdája mesélt. Május elsejei felvonulás a francia kommunista párt fénykorában. Végeláthatatlan menet, a Sopron megyei gazda, otthon parlamenti képviselő, az utca pereméről nézi. Mellette rendőrök. A felvonulók, köztük nagy számban arabok, táblákat hordva ócsárolják az ország vezető politikusait, olyan kifejezésekkel is, amelyeket egyes budapesti helyeken ma gyűlöletbeszédnek minősítenének. A zsivajban megrendülten álló Czupy Bálint az egyik rendőrhöz fordul: "Maguk tűrik ezt?" Mire a rend őre halálos nyugalommal: "Monsieur, mi annak biztosítására vagyunk itt, hogy ők szabadon szidhassák a kormányt."

Sztálin és Rákosi karmai közül szökött diák vagy politikus: jó érzés volt akkor, elnyűtt ruhában és koplalva, Franciaországban magyar menekültnek lenni."

Többek között az ilyen írások miatt is érdemes Skultétyt olvasni. Az elkeseredetteknek erőt és hitet ad: itthon érezzük magunkat otthon. A szülőföld a mienk is. Ilyen egyszerű. Az egyszemélyes-maffiának pedig minél hamarabbi gyógyulást kívánunk. És várjuk a következő könyvet. Rólunk. Magunkról. Mások okulására is.

Debreceni Mihály

Szabad Európa Rádió

A Szabad Európa Rádió (SZER, angolul Radio Free Europe/Radio Liberty) megalakulását a második világháborút követő nemzetközi politikai viszonyok indokolták. A Szovjetunió kiterjesztette hatalmát Kelet-Közép-Európára és ráerőltette saját társadalmi rendszerét. Ennek következményeként sokan menekültek Nyugatra, leginkább az Amerikai Egyesült Államokba. Az Egyesült Államok kormánya 1947-ben egy olyan magánszervezet létrehozását kezdeményezte, amely a szovjet befolyás alá került kelet-közép-európai lakosság számára a polgári demokrácia értékeit kívánta sugározni. 1949. május 17-én New York államban bejegyezték a Szabad Európa Bizottságot (Committee for a Free Europe), amelynek osztályaiként megalakultak a Nemzeti Bizottmányok (1949. július 21-én a Magyar Nemzeti Bizottmány) és 1949 decemberében a Szabad Európa Rádió. New Yorkban megkezdődött a Magyar Osztály megszervezése, munkatársainak kiválasztása. 1950. augusztus 4-én kísérleti jelleggel beindították a magyar nyelvű adást. A New Yorkból sugárzott műsor naponta kétszer jelentkezett, s főleg híreket közvetített. 1951 májusában a SZER európai központja Münchenbe került át. A magyar adások hangszalagjait kezdetben repülőgépen Athénba szállították, majd egy hajón lévő rádióállomás sugározta Magyarországra. 1951 és 1962 között a rövidhullámú magyar adások nagy részét a München melletti Holzkirchenből, ezután Portugáliából sugározták. A magyar osztály 81 munkatárssal dolgozott.

A folyamatos "zavarás" és tiltás ellenére a SZER 42 éven át, 1993. október 31-i megszüntetéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét, s jelentette a vasfüggöny mögött élő magyaroknak a "szabadság hangját".

A SZER magyar szerkesztőségében dolgoztak többek között: Borbély László (Kőbányai Péter), Ekecs Géza (Cseke László), Juhász László, Lauringer János, Mikes Imre (Gallicus), Tormay Gábor, Hanák Tibor, Halász Péter és a vidékünkhöz közeli Nagykaposon született, idén 90 éves Skultéty Csaba.