Újra leng a magyar zászló

Falunap Karácsfalván

2010. október 15., 10:00 , 509. szám

A nagyszőlősi járási Karácsfalván kissé hűvös, ám napsütéses, szép őszi időben tartották meg a helybeli művelődési ház vezetője, Tóth Mária és segítői által megszervezett falunapot, melyen elsőként Mikola Roman tiszakeresztúri polgármester üdvözölte az egybegyűlteket (Karácsfalva a szomszédos Tiszakeresztúr társközsége), majd átadta a szót Szűcs Ferenc atyának, a helybeli görög katolikus parochusnak, aki megáldotta az új kenyeret. Ezt követően pedig színpadra léptek a Karácsfalvai, a Tiszakeresztúri, illetve a Tiszaújhelyi Művelődési Ház, valamint a Tiszaújlaki Művészeti Iskola táncosai, míg Báthory Lívia, a Tiszaújhelyi Művelődési Ház vezetője és Varró Brigitta, a nevezett kultúrház műkedvelő csoportjának a tagja népdalokat és sanzonokat adott elő.

A kulturális program mellett a helybeli művelődési ház homlokzatára - Ukrajna zászlaja mellé - kitűzték a magyar lobogót, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének az ajándékát, valamint a község címeres zászlaját, melyet a Karácsfalváról elszármazott, Amerikában élő Pákh Imre készíttetett és adományozott a településnek.

- Legyen ez a három lobogó a nemzetek békés együttélésének a jelképe. Úgy érzem, minden embernek, legyen bár magyar vagy ukrán, sokat jelent a saját nemzeti zászlaja - nyilatkozta lapunknak Gorondi Albert, a KMKSZ helyi alapszervezetének az elnöke, a zászlókitűzés kezdeményezője és kivitelezője.

Természetesen, a tombola sem maradt el, melynek fődíját - egy kerékpárt - Lugos Iván helybeli lakos nyerte meg, végezetül pedig hajnalig tartó táncmulatság zárta a rendezvényt.

Lajos Mihály