Alakulnak a helyi önkormányzatok

2010. november 26., 09:00 , 515. szám

A nagyszőlősi járási és a munkácsi járási tanácsok kivételével valamennyi jelentős számban magyarok által lakott kárpátaljai járás és város önkormányzata megalakult már. A tanácsokon belüli erőviszonyok tekintetében azonban maradtak még nyitott kérdések, s a hatalmat gyakorló új koalíciós partnerek együttműködése sem zökkenőmentes.

November 16-án tartotta meg alakuló ülését az Ungvári Járási Tanács. A korábbi 62-ről 66 fősre duzzasztott testületben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) pártja, a "KMKSZ" - Ukrajnai Magyar Párt ("KMKSZ"-UMP) 6, míg az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pártja, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) 5 képviselővel van jelen. A "KMKSZ"-UMP ezzel a tanács harmadik legjelentősebb politikai ereje a 23 fős frakcióval rendelkező Jedinij Centr (JEC) és a 20 mandátummal bíró Régiók Pártja (PR) után. Az erőviszonyok ismeretében nem meglepő, hogy a járási tanács elnökét a JEC és a PR közötti megyei szintű szövetség jegyében az előbbi párt adja Mihajlo Fedinec személyében, míg helyettese Vira Danko lett a PR-től. Dr. Soós Kálmán, a "KMKSZ"-UMP járási tanácsi frakciójának vezetője lapunknak elmondta: Mackó István, aki a korábbi összehívású tanács magyar alelnöke volt a párt színeiben, a régi-új tanácselnök tanácsadójaként folytatja munkáját az önkormányzatban. A továbbiakban azonban a tanács munkája nem alakult olyan zökkenőmentesen, mint azt várni lehetett volna. A hétfői második ülésen első nekifutásra még a napirendet sem sikerült elfogadniuk a képviselőknek. A frakciók közötti egyeztetésre meghirdetett szünetet követően a testület végül megállapodott a létrehozandó állandó képviselői bizottságok elnevezéséről, azok személyi összetételéről és vezetőikről azonban nem született döntés, így a képviselők pénteken, lapunk megjelenésével egy időben újabb ülést tartanak.

Beregszászban november 15-én megalakult a városi tanács, ennél tovább azonban nemigen jutottak a képviselők. A 36 tagú testületben a legnagyobb frakcióval (12) a JEC rendelkezik majd, amely az UMDP (10 fő) és/vagy a PR (8 fő) frakciójával köthet szövetséget, mondta el kérdésünkre Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, a "KMKSZ"-UMP háromfős városi tanácsi képviselőcsoportjának vezetője. Többek között arról sem született döntés a megyei tanács alakuló ülése előtt, hogy milyen többségű tanáccsal kell majd együtt dolgoznia Gajdos István újraválasztott polgármesternek. Az előjelekből ítélve azonban az UMDSZ hathatós közreműködésével nyolcfősre duzzasztott PR-frakció viszi majd a prímet az önkormányzatban az UMDSZ mellett, jelezte Horkay, bár az összkárpátaljai összefogás jegyében várhatóan az az Olga Bizilja, a JEC városi szervezetének elnöke is megtarthatja majd alpolgármesteri tisztségét, akit pedig a választások előtt az UMDSZ-PR tandem kezdeményezésére s más frakciók támogatásával felfüggesztettek ebből a tisztségéből.

November 18-án megalakult a Munkácsi Városi Tanács. A Latorca-parti városban, ahol meggyőző fölénnyel a JEC színeiben induló Lengyel Zoltánt választotta meg ismét polgármesterének a lakosság, a képviselői mandátumok abszolút többségét (32) ugyancsak Viktor Baloga pártja szerezte meg. Ezenkívül 2-2 mandátumot szerzett a PR, a Front Zmin és a Batykivscsina, illetve egy-egy képviselővel lesz jelen a testületben a "KMKSZ"-UMP és Vitalij Klicsko pártja, az Udar. A régi-új városvezetés felállásának érdekessége, hogy Lengyel egyik alpolgármestere Kincs Gergely, Kincs Gábor volt beregszászi alpolgármester, jelenlegi UMDP-s megyei tanácsi képviselő fia lett, aki korábban az UMDSZ által működtetett Központi Információs Iroda vezetőjeként került a bírálatok kereszttüzébe. Az UMDSZ szócsöve, a zöld Kárpáti Igaz Szó tudósítása szerint ugyan az ifjabb Kincs mindenekelőtt EU-s pályázatíró tudományának köszönheti alpolgármesteri kinevezését, sokan azonban alpolgármesteri megbízatását egyfajta kompenzációnak tekintik a JEC részéről, amiért a párt beregszászi feje, Olga Bizilja a választások után is megőrizheti alpolgármesteri székét a legmagyarabb kárpátaljai városban.

A Nagyszőlősi járásban még nem alakult meg a helyi önkormányzat, s nem is várható, hogy megtartják a héten az alakuló ülést, tudtuk meg Milován Jolántól, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökétől, a "KMKSZ"-UMP ötfős járási tanácsi frakciójának leendő vezetőjétől. Úgy tűnik, az ugocsaiak is a megyei tanács megalakulására várnak.

Nagyszőlős városában viszont november 11-én túlesett már az alakuló ülésen a települési önkormányzat. Mint Nagy Klára képviselő, a KMKSZ városi alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta, a PR színeiben mandátumhoz jutott Bocskai István polgármester mellett PR-többségű tanács irányítja majd a várost, miután a hatalompárt 20 képviselővel lesz jelen az elkövetkező öt évben a 38 fős városi tanácsban, ahol kilenc párt osztozik a fennmaradó 18 képviselői helyen. Mint arról korábban már beszámoltunk, a "KMKSZ"-UMP a korábbiaknál jobb választási szerepléssel két pártlistás helyet szerzett Ugocsa fővárosának tanácsában, míg az UMDSZ egy mandátummal rendelkezik ugyanott.

November 17-én került sor a Csapi Városi Tanács alakuló ülésére. A 30 tagú testületben 19 mandátumot szerzett a JEC, négyet a PR, hármat a "KMKSZ"- UMP, kettőt a Vidrodzsennya, s 1-1 hely jutott az SZPU-nak és Szeljanszka Partyijának. Miután a JEC városi pártlistáján nem indított megfelelő számú jelöltet, így pillanatnyilag az egyik képviselői hely betöltetlen a testületben, tudtuk meg Balogh Oszkártól, a "KMKSZ"-UMP képviselőjétől. Mint ismeretes, a városban újraválasztották Galina Car (JEC) eddigi polgármestert.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Ungváron a függetlenként megválasztott Viktor Pogorelov lett a polgármester. A megyeszékhely 60 tagú tanácsában, amely az elsők között alakult meg november 4-én, a JEC szerezte meg a legtöbb (18) képviselői helyet, megelőzve a PR-t (15) és a Batykivscsinát (9). A tanácsi többség létrehozásáról folytatott tárgyalások eddig nem vezettek eredményre. A KMKSZ 2 képviselői hellyel rendelkezik majd az önkormányzatban.

hk