Apa és fia osztozkodik az örökségen

2011. január 7., 09:00 , 521. szám

"Néhány hónapja meghalt a feleségem. Két ingatlan maradt utána: a kettőnk nevén szereplő kétszobás lakás, amelyben laktunk, és egy egyszobás lakás, amely még jóval a házasságkötésünk előtt lett a nevére íratva. Rajtam kívül örökösnek számít közös fiunk is. Már hónapokkal ezelőtt jeleztük mindketten igényünket az örökségre, ám nézeteltérés támadt közöttünk: a fiam ragaszkodik ahhoz, hogy az egyszobás lakás fele őt illeti. Én viszont úgy gondolom, hogy az a lakás is a feleségemmel közös tulajdonunk, így előbb a fél lakás örökébe kell lépnem, s csak azután osztható el fele-fele részben a lakás másik fele a fiam és én közöttem. Kinek van igaza ebben az esetben?"

- Önnek van igaza. A házastársak egyikének halála esetén a házasság ideje alatt szerzett vagyont nem az örökösödési rendnek megfelelően osztják el, hanem a közös tulajdon megosztásának rendje szerint, amint azt Ukrajna törvényei megállapítják. Ami pedig az elhalálozott házastárs közvetlen tulajdonát illeti (azaz a házasságkötés előtt szerzett egyszobás lakást), az örökség keletkezésével, azaz a halál napjával a másik házastárs automatikusan elsőrendbeli örökössé válik, s jogosan tarthat igényt immár az öröklési rend szerint a fennmaradt örökség egy részére, akárcsak a házastársak közös gyermekei, akik szintén elsőrendbeli örökösöknek minősülnek a törvények értelmében. Az Ön esetében az egyszobás lakás egy részéről van szó. A felesége tulajdonát képező lakás fele egyenlő arányban lesz elosztva Ön és a fia között, amennyiben persze nincsenek egyéb örökösök. Ennek tisztázása a házastárs halálát követő hat hónapon belül történik meg. Ily módon az Ön fiát nem a lakás fele illeti meg, csupán egynegyede, míg a háromnegyede az Ön tulajdonát kell, hogy képezze.

hk