Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas

Kossuth-díjjal tüntették ki nemzeti ünnepünk alkalmából Vidnyánszky Attilát a magyar színjátszás legnemesebb hagyományait ápoló, a költészetet középpontba állító, társulatépítő, iskolateremtő munkásságáért, emlékezetes, méltán népszerű rendezéseiért. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház alapító igazgatója és főrendezője, a Debreceni Csokonai Színház igazgatója és művészeti vezetője március 14-én vehette át a rangos elismerést az Országházban megrendezett díjkiosztó-ünnepségen Schmitt Pál magyar államfőtől, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.

- Az olyan jelentős elismerések, mint amilyen a Kossuth-díj is, rendszerint kiváló alkalmul szolgálnak a mérlegkészítéshez. Annál is inkább, hiszen rendezői pályája kis híján 20 éve, 1992-ben kezdődött. Hogyan összegezné életének ezen időszakát?

- Mindenekelőtt azt tapasztalom, hogy félelmetes tempóban rohan az idő, múlnak az évek. Elég húzós időszak volt ez a majd két évtized, amelynek a történéseit nehéz volna egyetlen mondatban összefoglalni. Mindenesetre számomra meghatározó része volt e korszaknak a beregszászi színház, s ez ma sincs másként. Úgy is tekintem ezt a mostani díjat, mint ennek a beregszászi korszaknak a "jutalmát", elismerését - ha ugyan ez a megfelelő kifejezés ilyenkor. A lényeg: nem szabad elfelejtenem, hogy egy csapat áll mögöttem. A beregszászi színház létrehozása, majd működtetése a legnehezebb időszakokban is egy folyamat, amely nagyon jelentős események sorából áll össze, s amely még mindig tart. Ehhez adódott idővel számomra a lehetőség, hogy rendezhettem többek között a Nemzeti Színházban, azután következett a Magyar Állami Operaház, majd 2006-tól a Debreceni Csokonai Színház. Ezeken kívül is sok, nekem nagyon fontos eseményt említhetnék, amelyeknek azonban közös tulajdonságuk, hogy érzésem szerint mind villámgyorsan zajlottak le.

- Elsőként említette, láthatóan fontosnak tartja a beregszászi színházat, s tulajdonképpen mindmostanáig nem szakadt el e vidéktől. Mit jelent az ön számára Kárpátalja, a beregszászi társulat?

- Az állandó lakhelyem máig Nagymuzsaly, s ez így is marad. Úgy gondolom, semmi sem véletlen a világon, s kötelez, hogy hová, milyen közösségbe születik az ember. A szolgálat életem alapfogalmává vált. Talán nem fogalmaztam meg ezt a magam számára ennyire pontosan és tisztán, amikor a kilencvenes évek elején nekiláttunk a beregszászi színház létrehozásának, de mostanában egyre határozottabban és erőteljesebben rendelem alá az életemet ennek a fogalomnak. Szolgálni kell azt a közösséget, amelyben létezel, azt a csapatot, amely melletted áll, s arra hivatott, hogy veled együtt szolgálja a benneteket eltartó közösséget. Ez egy alaptézis. A beregszászi színház az én gyermekem, az ottani színészek, a műszak az én családom. Az ember nem hagyja el, nem tagadja meg a családját. Változatlanul kötelességemnek tartom, hogy lehetőségeimhez mérten éltessem ezt a színházat, mely nagyon nehéz időszakokon van túl, s most sem egyszerű a helyzete. Nagy vágyam, hogy egyszer majd, megfelelő, normális körülmények között, visszatérhessek a beregszászi társulathoz, hogy a pályám ott csengjen le, ahol elkezdődött.

- Miként tekint az efféle hivatalos elismerésekre, mint amilyen a Kossuth-díj?

- Elsősorban visszaigazolásként fogom fel, meghatódom az ilyen helyzetektől. Azután meg úgy vélem, hogy az elismerés kötelez. Hihetetlenül nagy szükség van arra, hogy minél többen úgy gondoljuk, harcosan kell képviselni a magyar kultúra ügyét. Úgy hiszem, ez a díj azt üzeni nekem, hogy helyes úton járok, s továbbra is elvárja tőlem ez a közösség, ez az ország, ez a nemzet, hogy folytassam a munkám, harcoljak, képviseljem ezt az ügyet.

- A közelmúltban a magyarországi sajtó a Nemzeti Színház következő főigazgatójaként emlegette önt. Mi a véleménye erről?

- Nagyon megtisztelőnek tartom, hogy a nevem felmerül ebben az összefüggésben. A nemzet első számú színházának irányítása nyilvánvalóan egy olyan feladat, amely méltó csúcspontja, betetőzése lehet az ember életének, szakmai fejlődésének. Ha eljön az idő, s valóban megbíznak ezzel a feladattal, nyilván boldogan végzem majd a munkám. De - visszakanyarodva egy korábbi kérdéséhez - ez sem tántoríthat el attól, hogy a beregszászi színházat változatlanul szívügyemnek tekintsem és segítsem munkájában.

- Hogyan tovább? Milyen szerepben, hol képzeli el magát mondjuk tíz év múlva?

- Nem tudok válaszolni erre a kérdésre. A napi feladatokra összpontosítok. Minden napom elképesztően zsúfolt és hihetetlenül gazdag, egyrészt a munkámnak, másrészt a fantasztikus családomnak köszönhetően. Azt ugyanis, hogy ilyen intenzitással tudok dolgozni és teljesíteni, nagyrészt a családomnak köszönhetem, annak a háttérnek, amit ők biztosítanak a számomra. Nem szoktam tíz évre előre tervezni. Annyit tudok, hogy ma próbám van, tudom, hogy mikor lesz bemutatóm, észben tartom, hogy össze kell állítanom a színház következő évadját, ott motoszkál a fejemben, hogy rettenetesen szeretném leforgatni A szarvassá változott fiú című filmet. Ennél hosszabb távra sohasem tervezek.

hk

Vidnyánszky Attila

1964. március 8-án született Beregszászban. Gyerekkorát Nagymuzsalyban töltötte. 1985-ben bölcsészdiplomát szerzett az Ungvári Állami Egyetemen. Két évig a Nagymuzsalyi Középiskolában tanított, majd felvételt nyert a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Itt 1992-ben szerzett rendezői diplomát, emellett 1990-től egészen 1997-ig színészmesterséget oktatott az intézményben. 1992-ben alapító igazgatója volt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, melynek 1993-ban művészeti vezetője lett, napjainkban pedig főrendezőként segíti a színház munkáját. Magyarországon 1999-től a régi Nemzeti Színházban, 2000-től a Pesti Magyar Színházban állított színpadra darabokat. 2004-től egy évig a Magyar Állami Operaház vezető rendezője volt. 2006 januárjától a Debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője, 2007 áprilisától ugyanott megbízott igazgató. Nős, hat gyermek édesapja.

Díjak, elismerések: Herszoneszi Játékok rendezői díja a Szentivánéji álom c. előadásért (1994), Arany Oroszlán-díj a Godot-ra várva c. előadásért (1995), a Kontakt Fesztivál díja (Torun,1997) a Gyilkosság a székesegyházban c. előadásért, Teplánszky Katalin-díj (Kisvárda, 2000) társulatépítésért, Az év rendezője cím (Ukrajna, 2000), Ukrajna Érdemes Művésze (2002), Jászai Mari-díj (2002), 2003-ban a Kultúra Lovagjává választották, Kritikusok díja Coltés Roberto Zucco c. darabjának rendezéséért (2004), Gundel-díj Janácek Jenufa című operájának rendezéséért (2004), 2005-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje (2005), Nádasdy Kálmán-díj az operaművészet terén kifejtett munkásságáért (2006), Magyar Művészetért díj (2007), Meyerhold-díj (Moszkva, 2009). Előadásai a Kisvárdai Fesztiválon 14 különböző díjat érdemeltek ki.