Ha eltűnik a garanciát vállaló üzlet

2011. május 27., 10:00 , 541. szám

"Fél éve vásároltam egy fényképezőgépet. Kezdetben kifogástalanul működött, néhány hete azonban váratlanul elromlott. Ha bekapcsoljuk, néhány percig villog, majd magától kikapcsol, s jó ideig semmire sem reagál. Nem tudjuk, mi lehet a meghibásodás oka, hiszen nem ejtettük le, folyadék sem juthatott bele, és egyéb káros behatás sem érte. A készülékre egy éve garanciát adtak. Vásárláskor mind a garancialevelet, mind a vásárlási csekket megőriztem, mindjárt el is vittem az üzletbe a fényképezőgépet, hogy javítsák meg, vagy cseréljék ki, kiderült azonban, hogy az üzlet három hónappal korábban megszűnt, s vele együtt a szervizközpont is. Mit tehetek most, kihez fordulhatok?"

- Az egyetlen dolog, amit ebben a helyzetben tehet, hogy megpróbálja megtalálni a megszűnt üzlet kötelezettségvállalásainak jogutódját. Az üzlet ugyan megszűnt, de az csupán egy kereskedőhely volt. Előfordulhat, hogy az azt üzemeltető jogi személy még létezik. Ez a jogi személy a fényképezőgépére kiadott okmányok alapján kutatható fel, hiszen azokban megtalálható a jogi személy pecsétje, adatai, talán még a címe is. Ettől a jogi személytől kell kérnie a meghibásodott fényképezőgép garanciális javítását. Ugyancsak jogában áll megkeresni a gyártó ukrajnai képviselőjét. Azonban nem szabad összetéveszteni a márkaképviselőt az adott típus javítására szakosodott szervizekkel, hiszen azoknak semmiféle kötelezettségük nincs önnel, mint a garanciális termék vásárlójával szemben.

hk