"A lényeg, hogy szeressék a muzsikánkat"

Szarka Gyula és Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítói a beregszászi koncert előtti sajtótájékoztatójukon tudósítónk kérdéseire is válaszoltak.

- Milyen érzésekkel jöttek Kárpátaljára?

Szarka Tamás: - Az együttes fennállásának 28 éve alatt szinte minden kint rekedt magyar részen, minden kisebbségben játszottunk már a kárpátaljait kivéve. Felvidékiek lévén mindig át tudjuk érezni, hogy egy cipőben járunk. Az első pillanattól kezdve különös kapcsolat alakult ki a közönséggel, valahányszor a mai Romániában, Ausztriában, Szerbiában vagy Szlovéniában léptünk fel. Ezért is jöttünk örömmel Kárpátaljára.

- Egyetértenek azzal, hogy a muzsikájukat világzeneként szokták definiálni?

Sz. T.: - Az az igazság, hogy nem foglalkozunk a műfaji beskatulyázással. Ma már mindent össze szabad keverni mindennel, de nem attól jó egy zene, hogy egy bizonyos stílust követ, vagy több stílus keveredik benne. Ha ránk azt mondják, hogy világzenét játszunk, hát mi nem haragszunk érte, a lényeg az, hogy szeressék a muzsikánkat.

Szarka Gyula: - Annyi haszna azért van a világzenének, hogy létrejött egy külön műfaj, fesztiválok alapultak rá, született egy új zenei világ. Franciaországban régen, még a kilencvenes évek elején találkoztunk ezzel a jelenséggel, s ott is az volt a legnagyobb haszna, hogy a népzene talán jobban az előtérbe került ezáltal.

- Testvérekként közös gyermeküknek tekintik a Ghymes együttest? Létezik valamiféle munkamegosztás önök között?

Sz. Gy.: - Huszonnyolc éve létezik már a Ghymes együttes. Az évek során természetesen kialakult egyfajta munkamegosztás közöttünk, de az is nagyon fontos, hogy kitűnő zenésztársaink vannak. Úgy alakult, hogy a közönség a minőséget kapja tőlünk, elsősorban a minőség miatt szerethet bennünket. Remélem, az új lemezeink is mutatják, hogy merrefelé fejlődünk.

- Munkásságuk elismeréseként nemrég átvehették a Kossuth-díjat. Mit jelent önöknek az elismerés?

Sz. T.: - Természetesen nagy megtiszteltetés a díj, további munkára ösztönöz bennünket. Számunkra külön pikantériája az ügynek, hogy - a Kossuth-díjhoz képest - fiatalon kaptuk meg ezt az elismerést. A rangos elismerésnek megvan az a veszélye, hogy idejekorán a vitrinbe teszik az embert. Ezúton is kérjük, ne tegyenek, mert később szép és jó lesz ott, de nekünk még sok-sok dolgot kell elmondanunk.

Sz. Gy.: - Láthattuk, hogy a kitüntetettek zöme nálunk lényegesen idősebb volt, életműve elismeréséül kapta a Kossuth-díjat. Kicsit sajnáltam is őket magamban, hiszen megkaphatták volna korábban az elismerést, ami őket is még több munkára sarkallta volna, ahogyan az esetünkben történt. Egyébként nagyon felemelő volt, hogy velünk együtt olyan emberek kaphatták meg a díjat, akiket a barátainknak mondhatunk, mint például a beregszászi Vidnyánszky Attila rendező, Berecz András mesemondó vagy Hobo Földes László, akikkel nemegyszer együtt is dolgoztunk, dolgozunk.

Sz. T.: - Tegyük, hozzá, nagyon becsülöm azok elszántságát, akik ilyen "fiatalon" odaítélték nekünk ezt a díjat, hiszen ezzel rizikót vállaltak. Aki ugyanis túl fiatalon kapja meg a nagy díjat, akár még tönkre is teheti azt további tevékenységével, árthat a tekintélyének. Nagyon jólesik a bizalom, hogy ennek ellenére megkaphattuk az elismerést.

- A szlovák közönség számára az önök muzsikája világzene vagy magyar zene?

Sz. T.: - Vannak szlovák rajongóink, még ha természetesen nincsenek is annyian, mint a magyarok. Csodálatos történeteket őrzünk velük kapcsolatban. Például több szlovák beiratkozott a pozsonyi Magyar Intézetbe magyarul tanulni, mert kíváncsiak voltak arra, miről üvöltözünk ekkora vehemenciával, hiszen a zenénket értették, de nyilván a szavak értelmére is kíváncsiak voltak. Volt azután egy szlovák riporter, aki a sikeres franciaországi szereplésünk után elkezdte keresni a zenekarunkat - Magyarországon. Több hónapjába telt, amíg kinyomozta, hogy a szomszéd utcában vagyunk megtalálhatók Pozsonyban. Pozsony egyébként alapvetően européer város, ahol tudunk játszani, jó koncerteket adunk és tudnak szeretni bennünket. Egyébként is nyitottak vagyunk, azt akarjuk, hogy ha már egyszer adott ez a helyzet, amibe belekényszerültünk, s azt nem mi idéztük elő, de az az ember sem vétkes benne, aki velünk szemben ül a nézőtéren, akkor ne egymással szemben helyezkedjünk, hanem beszéljük meg a dolgainkat, zenéljünk, énekeljünk - ha lehet.

hk