2011. július 29.
A katolikus latin egyházban július 31-én a 18. évközi vasárnapot tartjuk.
Izaiás próféta (55,1–3) biztató szavait halljuk először: olyan ételt és italt kínál, amelyet nem lehet pénzért megkapni, mert Isten ingyenes ajándéka.
Mi azt gondoljuk, hogy mindent meg lehet vásárolni. De a szeretetet, a hitet, a boldogságot nem adják pénzért. Erre viszont mindenki vágyakozik, ezért hallgatták az emberek kitartóan Jézus tanítását.
Két helyen olvashatjuk az evengéliumban, hogy Jézus szíve megesett az embereken.
Az egyik esetben azért, mert olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül, ezért sok mindenre tanította őket (Márk ev.). Tehát lelki éhségben szenvedtek, bizonytalanságban, tanácstalanságban voltak.
A másik alkalommal a mai evangéliumban (Máté 14,13–21) olvassuk, hogy Jézus szíve megesett az embereken, mert látta a betegeiket és meggyógyította, majd testi éhségüket a kenyér megszaporításával csillapította.
A kettős éhség végigkíséri az embert a történelem útján.
Eszmék, elméletek, tudományok, művészetek által akarták a lelki éhséget kielégíteni, a termeléssel, árubőséggel, piacokkal pedig minden testi szükségletet betölteni.
De hol az egyik, hol a másik elégtelen. Ez időről időre felborítja az emberiség békéjét.
Jézus segítsége viszont tovább mutat. Ő nem azért szánta a népet, mert politikai elnyomás alatt voltak, hanem nem volt igazi szellemi és lelki erőforrásuk, mivel hiányoztak azok a vezetők, akik a népet képesek lettek volna lelkileg fölemelni, reménnyel eltölteni.
Az ember törekszik a tudásra és örömmel hallgatja azokat, akik többet tudnak nála. De sem az újabb és újabb bölcseleti irányzatok, sem a természettudományok szédületes eredményei nem tudják a lelkét megnyugtatni. Ezekkel csak az emberiség kisebb része foglalkozik. A lelki éhség viszont a legegyszerűbb embert is éppen úgy érinti, mint a testi éhség.
Jézus megtudta mutatni a lelki éhség gyökerét és beteljesedését. Amikor a mennyei Atya különleges gondviseléséről beszél, visszhangra talál az emberi szívekben. Kételkedés nélkül elfogadjuk ezt az örömhírt, mert Jézus azért halt meg, hogy bennünk megvalósuljon ez az Istenhez való különleges kapcsolat.
Jézus a tanítás mellett gyógyít és az éhezőknek kenyeret ad, viszont még ez idő alatt is a lelki táplálékra irányítja a figyelmet, olvashatjuk János evangeliumában (6. fej.).
Egyháza is minden időben ezt a kettős gondoskodást követi: nemcsak tanít, hanem kenyeret is ad. Így az örök cél felé vezeti az embert – az emberiséget.
Bohán Béla római katolikus atya