No comment!

A kárpátaljai ukrán nyelvű internetes portálokon sajnos egyre több magyarellenes írás jelenik meg, melyekről igyekszünk rendszeresen tájékoztatni olvasóinkat. A világháló azonban lehetőséget ad arra is, hogy az olvasók mindjárt kommentárokat fűzzenek az olvasottakhoz, s vitába szálljanak egymással egy-egy cikk kapcsán, méghozzá nevük feltüntetése nélkül. És bár az internetet rendszeresen használók, a cikkeket olvasók és kommentálók száma Kárpátalján ma még elmarad az európai mutatóktól, megnyilvánulásaik azért jól tükrözik a közvélemény alakulását, a hétköznapi emberek hozzáállását a „nemzetiségi kérdéshez”. Az alábbiakban egy kis betekintést kínálunk olvasóinknak az úgynevezett „kommentek”, azaz hozzászólások világába, amihez elegendő rákattintani a velünk, magyarokkal foglalkozó cikkek egyikére. Íme.

Az első, ami a különböző portálokat régóta böngészőknek feltűnik, az a hangnem durvulása. Ez az az aspektusa témánknak egyébként, amelynek szemléltetésekor mindjárt zavarba jövünk, hiszen a portálok egy része az efféle hozzászólásokat eleve közzé sem teszi, vagy azonnal törli, míg a megjelentek stílusát a nyomdafesték nem bírja el… De azokban a megjegyzésekben sincs köszönet, amelyek közölhetők: „Egyszerű a válasz arra, milyennek kellene lennie az ukrán politikának Magyarország vonatkozásában – olvashatjuk egy helyen –, olyannak, amely kielégíti Ukrajnát és az ukránokat, azaz ukránpárti lenne. Megmagyarázom: Magyarország (amelynek lakossága ötször kisebb, mint Ukrajnáé, a területe pedig még ennél is csekélyebb) kormányának és egész kormányzatának azt kell tennie, ami tetszik Ukrajnának. És kész! Más – figyelembe véve a magyarok mentalitását – egyszerűen nem adatik nekik.” Kár, hogy a hozzászólásokat felügyelő szerkesztők cenzúrája legtöbbször csak az illetlen szavakra korlátozódik, a gyűlölködő gondolatokra viszont nem minden esetben terjed ki, jegyezhetnénk meg.

Ehhez képest az alábbi „javaslat” a vereckei honfoglalási emlékművünk sorsával kapcsolatban nem több a „címzetes nemzet” képviselőjének fortyogó gőgjénél: „Az emlékművet szét kell szedni, és a magyar hatóságok kívánsága szerint legálisan és törvényesen össze lehet rakni Magyarország létező határain. Máskülönben továbbra is így fogunk marakodni a végtelenségig.”

Figyelemre méltó, hogy a hozzászólók között igen szép számmal akadnak magyarok, akik – nemegyszer botladozó ukránsággal is – megpróbálnak tiltakozni az igaztalan vádak, a magyarságra sértő kijelentések és feltételezések ellen. Leszámítva azt a néhány kirívó esetet, amikor a magyar az ukrán fél részéről tapasztalt arroganciával vág vissza a sérelmekért, igyekeznek érvekkel meggyőzni igazukról vitapartnereiket, sajnos meglehetősen kevés sikerrel. Legjobb esetben is lekezelő, elutasító válaszokat kapnak, mint amilyen például a következő, amely egy, a magyar oktatás problémáit számon kérő bejegyzésre érkezett: „Ha millió dollárokat költötök turulokra, költsetek pár ezer hrivnyát tankönyvekre, nem mentek tönkre bele.”

Néha azonban sokkal keményebb a visszavágás. Amikor a kommentelők egyike felvetette, hogy a cikkírók rendre ugyanazokat a kifogásokat róják fel a magyaroknak – Verecke, magyar állampolgárság, magyar himnusz –, s javasolta, hogy álljanak elő újabb érvekkel a vitában, ezt a választ kapta: „Nem jó helyre címzett a javaslat… A KMKSZ Kováccsal és az UMDP Gajdossal találja ki [a témákat], az újságírók pedig csak tükrözik azokat… Rajzoljatok újra – ahogyan már rajzoltatok – horogkeresztet a vereckei kőhalomra (amint a szvobodások bírósági tárgyalása mutatja, nincs jogunk emlékműnek nevezni ezt az építményt), próbáljátok meg valahová odabiggyeszteni a soron következő turult, törjétek el újra Petőfi kardját, öntsétek le festékkel – és lesz okunk újdonságról beszélni… Ti már szakértők vagytok ebben…”

Előfordul, hogy a „párbeszédet” figyelők egyikének, másikának – magyarnak, ukránnak egyaránt – elfogy a türelme, s megpróbálja észre téríteni a vitázókat: „Tudatosan akarnak megosztani és egymásra uszítani bennünket – mind az egyes ukrajnai nemzetiségeket, mind Ukrajnát és Magyarországot mint államokat, amelyeket csak óriási túlzással lehet „függetleneknek” nevezni. … Együtt küzdhetnénk a jogainkért, de megosztanak bennünket.”

A hozzászólásokból ítélve az efféle békítő felhívások önmagukban nem képesek megállítani a negatív folyamatot. A cikkek egyre durvábbak, s nyomukban keményednek a hozzászólások is. Egyre kevesebb az érv, s mind több a szitok, a gyűlölet. A szóban forgó portálok tollnokainak emlékezniük kellene erre, amikor megírják a soron következő uszító cikket.

zzz