„Ünnep” a főiskolán

Tárlat

2011. augusztus 19., 10:00 , 553. szám

„Ünnep” volt augusztus 15-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán: ezzel a címmel nyílt nemzetközi képző- és iparművészeti kiállítás a tanintézmény Gross Arnold kiállítótermében. A tárlat anyagát a Szent Kristóf Művésztelep Alapítvány, az ArtTisza Művészeti Egyesület, valamint az Olajág Keresztény Művészeti Társaság hozta el Beregszászba.

A megnyitón Csallóközi Zoltán, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettesének kabinetfőnöke mondott üdvözlő beszédet. Köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy ezen a napon Nagyboldogasszony ünnepét méltatjuk, mely Szent István király óta jeles katolikus ünnep Magyarországon. Szent királyunk ezen a napon ajánlotta fel Magyarországot Szűz Máriának, és végül 1038-ban ő maga is ezen a napon halt meg. A kabinetfőnök méltatta Szent István király munkáját, megemlítve, hogy neki sikerült felismernie, majd megalkotnia azt a hármas egységet, amely – más népektől eltérően – lehetővé tette, hogy a magyarság gyökereket eresszen Európában, s megmaradjon. Ez a három tényező pedig a magyarság, az európaiság és a kereszténység egysége.

A Magyar Köztársaság Beregszászi Főkonzulátusának képviseletében Tóth István főkonzul mondott köszöntő szavakat. Megemlítette, hogy korunkban a napi túlélésre kényszerűen berendezkedő társadalom sokszor nem képes a valós művészi értékek befogadására. Itt azonban – sokszor ismétlődően – ennek örömteli ellenkezője tapasztalható: a kultúrára fogékony közönség keresi az alkalmat a valódi művészet befogadására. „Mindez nem lehet véletlen – mondta – hiszen a Kárpát-medencei magyar festészetnek Kárpátalján jelentős hagyományai vannak, melyre Hollósy Simon, Révész Imre, Boksay József és Erdélyi Béla munkássága is példa. Nem feledhetjük természetesen a Révész Imre Társaságot sem, amelynek tagjai igen széles művészeti skálán mozognak. Nos, ebbe a világba érkezett a mostani kiállítás.”

A tárlatnak helyet adó tanintézmény képviseletében Csernicskó István rektorhelyettes mondott pohárköszöntőt.

F.Zs.