Ha elhúzódik a háztartási készülék javítása

2011. augusztus 26., 10:00 , 554. szám

„Tavaly vásároltam egy hűtőszekrényt, amely alig egy hónapi használat után elromlott. A hibát akkor kijavították, idén azonban újra felmondta a szolgálatot a készülék. A szerelő, aki értesítésünkre eljött a lakásunkra és megvizsgálta a hűtőt, azt mondta, hogy szükségessé vált a hűtő szekrényének cseréje (rétegelválás miatt). A szervizt végző cégnél azt mondták, ne is számítsak arra, hogy hamar visszakapom a készülékemet, csakhogy nem élhetünk sokáig hűtőszekrény nélkül. Mit tehetek ebben a helyzetben?”

– Amennyiben még nem járt le a hűtőjére vásárláskor kapott garancia, úgy amikor leadja azt a szervizbe, jogában áll kérni, hogy a javítás idejére (még ha az hosszú ideig tart is), kiadjanak önnek használatba egy másik készüléket a cserealapból. Ukrajna Miniszteri Kabinetjének határozata értelmében a hűtőkészülék azon háztartási berendezések közé tartozik, amelyekből kérésére kötelesek cserekészüléket adni önnek a szerviz idejére. Ráadásul ez a kötelezettség független attól, hogy ön a szervizközponthoz fordult-e a kérésével, avagy az üzlethez, ahol a készüléket vásárolta.

Amennyiben viszont a hűtőre kapott garancia már lejárt, esetleg megpróbálhatja írásban kérvényezni, hogy cseréljék ki a készülékét. A rétegelválás ugyanis a gyártó hibájából is bekövetkezhetett, azaz a készülék selejtnek minősülhet. Ebben az esetben pedig még a garancia lejártát követően is kötelesek vagy visszaadni önnek a készülék árát, vagy kicserélni azt egy hibátlan példányra. Ehhez azonban ajánlott ahhoz az üzlethez fordulni, ahol a hűtőszekrényt vásárolta.

hk