Elhunyt Makovecz Imre

Aki megteremtette a magyar organikus építészetet

2011. szeptember 27-én, 76 éves korában elhunyt Makovecz Imre, a magyar organikus építészet atyja.

A különleges kialakítású épületeivel új stílust teremtő művész 1935. november 20-án, a magyar fővárosban látta meg a napvilágot, id. Makovecz Imre laboráns és Sallai Julianna gyermekeként. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán kezdte meg, 1954-ben, s másodéves hallgatóként érte meg a rövid idejű szabadságot hozó 1956-os forradalmat, mely élete meghatározó élményévé vált. Három évvel később építészmérnöki diplomát szerzett a műegyetemen, 1962-ben pedig az építőművészi diplomát is átvehette az iparművészeti főiskolán. Ezt követően állami tervezőcégeknél vállalt munkát, ám kezdettől fogva szakítani kívánt a „paneles építészettel”. Első, egyéni stílusjegyekkel rendelkező alkotása az 1964-ben tető alá került berhidai étterem volt, 1972-ben pedig a Kádár-korszak stílusától ugyancsak eltérő művelődési házat tervezett s épített fel Sárospatakon, melyet az Építészek Nemzetközi Szövetsége az év tíz legérdekesebb alkotása közé rangsorolt, ám a szocialista sablonba beilleszkedni nem akaró művész még a tervezési díjat sem kapta meg. 1977-től 1981-ig a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként tevékenykedett, 1981-ben pedig megalapította a Makona Tervező Kisszövetkezetet, mely 1991-ben Makona Kft.-vé alakult át, ám 2010 elején Makovecz – anyagi gondok miatt – kénytelen volt bezárni a céget.

Az igazi elismerést csak a rendszerváltás hozta el a számára, s a demokratikus átalakulásnak köszönhetően bontakoztathatta ki a maga teljességében az organikus építőművészetet. Azt vallotta, hogy a hagyományos alapanyagok – elsősorban a fa – felhasználásával készült épületeknek hagyományőrző hatásuk van, ezért a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta (legtöbb műve faszerkezetű), s kijelentette, miszerint az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki, teteje pedig az égből ereszkedett volna le rá. Építészetét azért nevezzük organikusnak, mert az volt a szándéka, hogy alkotásai organikusan, vagyis szervesen illeszkedjenek a tájba, a városképbe, váljanak egylényegűekké a környezetükkel.

Első figyelemreméltó munkájaként a Szentlélek tiszteletére emelt, 1990-ben felszentelt paksi római katolikus templomot tartják számon. A karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzettel ékes, ívelt kapubejáratú épülettel országos hírnévre tett szert, amit tovább öregbített a pár évvel később megalkotott, ugyancsak egyéni stílusjegyeket hordozó siófoki evangélikus templommal, a makói Hagymaházzal, az egri uszodával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttesével, a középkori hangulatot árasztó Stephaneumonnal, melyen több mint tíz évig dolgozott, valamint megannyi, vidéki városokban emelt középületével (templomokkal, művelődési házakkal stb.), Budapesten viszont egyetlen alkotás őrzi az emlékét, a polgári köröknek otthont adó Polgárok Háza. Talán leghíresebb műve pedig az 1992-es sevillai világkiállítás templomhoz hasonló, héttornyú magyar pavilonja, mely bárkaszerűen bordázott, hajót formázó tetőzetével az Újvilágot pontosan ötszáz évvel a világkiállítás előtt felfedező Kolumbusz Kristófra, a tornyokban elhelyezett harangokkal pedig az 1456-os nándorfehérvári diadalra emlékeztette a látogatókat. Alkotásáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést.

A tervezésen kívül oktatással és kultúraszervezői munkával is foglalkozott, tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Iparművészeti Főiskolán, illetve a Nemzetközi Építészeti Akadémián, alapítója és örökös tagja volt a posztgraduális képzést nyújtó Kós Károly Egyesülésnek, szerkesztőbizottsági tagként tevékenykedett a Magyar Nemzet napilapnál, míg 1992-ben részt vett a Magyar Művészeti Akadémia létrehozásában, mely Magyarország új Alkotmánya szerint 2012-től költségvetési támogatásban részesül, s a Magyar Tudományos Akadémiával azonos rangú intézményként fog működni. Mindemellett – a rendszerváltást követően – közéleti személyiségként is tevékenykedett, vezette a konzervatív, jobboldali tudósokat, művészeket összefogó Nemzeti Egység Mozgalmát, alapítója és kuratóriumi tagja volt az Országépítő Alapítványnak, 2002-ben szerepet vállalt a Szövetség a Nemzetért polgári kör létrehozásában, kiállt a jobboldali pártok, kormányok mellett, politikai nyilatkozataiban pedig a Fideszt, s azon belül is elsősorban Orbán Viktort, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökét, Magyarország 1998–2002 közötti, illetve jelenlegi kormányfőjét támogatta. A nemzeti erők melletti elkötelezettsége miatt viszont a balliberális fővárosi vezetés, valamint a szocialista-szabaddemokrata kormányok távol tartották Budapesttől, így azok regnálása alatt egyetlen megrendelést sem kapott, hogy középületet tervezhessen az ország szívében.

Építészi munkásságáért megannyi hazai és nemzetközi kitüntetésben részesült, többek között átvehette a Kossuth-díjat, a Magyar Örökség Díjat, a Corvin-láncot, a Prima Primissima Díjat, a Teleki Pál-érdemérmet, a Szent István-díjat, a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét, illetve a magyar építészek számára a legrangosabb szakmai elismerést jelentő Ybl Miklós-díjat. 2009-ben Főépítészi Életműdíjjal tüntették ki, 2010-ben Zala megye, egy évre rá pedig Budapest díszpolgárává választották. Halálának napján, szeptember 27-én este a Hír Televízió műsorra tűzte a Prima Primissima Díj 2003-as átvételekor Makovecz Imrével készített nagyinterjút, megemlékezve a kortárs építőművészet legegyénibb hangú, legrangosabb magyar képviselőjéről. A brit Financial Times október 1-jei számában pedig nem kisebb szaktekintély, mint Edwin Heathcote, a neves angol építészeti szakíró a XX. század „egyik legfigyelemreméltóbb és legmélyebben politikus építőművészeként” jellemezte, akit stílusa utánozhatatlan jelenséggé tett, aki „költői volt, karizmatikus, végtelenül nagyvonalú, ugyanakkor hajthatatlan, egyedi módon magyar, és igaz, nagy ember”.

Lajos Mihály