Kutyaterror Beregszászban

Egy veszett eb kilenc embert harapott meg

Beregszászban az utóbbi években észrevehetően megszaporodott a gazdátlanul kóborló kutyák száma. A csellengő ebek – melyek közül néhány borjúnyi méretű – éheznek. Táplálék reményében legtöbbször az elszállításra váró kukákat „rámolják ki”, széttépik a zsákokban és zacskókban kitett szemetet, jelentősen rondítva így a városképet. Némelyikük azonban, miután kiszimatolja az élelmiszert, nem átallja „megrohamozni” a nyugdíjasok és kisgyerekek táskáját sem, sőt vannak példák, hogy „vérebek” az udvarokba betörve elpusztítják a szárnyasokat. És, sajnos, gyakran előfordul, hogy az állatok agresszívan magát az embert is megtámadják. Ez történt február 29-ének reggelén is a Vérke-parti városban: egy megvadult, nagy testű kutya kilenc személyt támadott meg. Az áldozatok jelentős sérüléseket szenvedtek, s mint később a megölt kutya laboratóriumi vizsgálata során kiderült, az állat veszélyes kórral, veszettséggel is fertőzött volt. Ilyen támadássorozat Beregszászban emberemlékezet óta nem ismert.

Az egyik áldozat, Begya Ibolya az említett nap kora reggelén éppen munkába tartott. „Nem sokkal négy óra után éppen a Termoplusz üzlet környékén jártam, amikor bekövetkezett életem egyik legnagyobb rémálma. Utcai világítás a környéken nincs, így nem láthattam a rám leselkedő veszedelmet. A támadás hirtelen jött: egy óriási, legalább hatvan kilós kutya ugrott elő a sötétből, és elkapta a csuklómat. Éles fájdalmat éreztem, próbáltam szabadulni, de ez sehogyan sem sikerült. A vicsorgó állat lerántott a földre. A csuklómat, majd a karomat és a lábamat harapdálta, a dulakodásban a bundámat is széttépte. Nagyon meg voltam ijedve, folyamatosan segítségért kiabáltam. De segítség, sajnos, sehonnan sem jött. Testileg-lelkileg kimerültem, a legrosszabbra számítottam, és már úgy volt, hogy megbékélek az esetleges halál gondolatával is. Ám ekkor hirtelen felbukkant egy gépkocsi, mely először elhajtott mellettem, de aztán – hallva segélykiáltásaimat – visszafordult. Az autó tulajdonosa – látva a szituációt – kiszállt, és egy vasdarabbal ütni kezdte a kutyát, miközben kiabált, hogy üljek be a járműbe. Az állat ennek hatására végre elengedett. Felkaptam a táskámat, és próbáltam bemenekülni a kocsiba, de ekkor a kutya megint csak rám támadt, rám ugorva harapásokat ejtett a mellemen. Majd ismét a gépkocsi tulajdonosára támadt. Végül is aztán valahogy sikerült beülnünk a járműbe. A körülbelül negyedórát tartó támadástól ekkor már sokkos állapotba kerültem, az állat által okozott harapásoktól pedig véreztem. Emlékszem, hogy a férfi futólag bemutatkozott, Margiticsnak hívták. Segítőkész volt, egyenesen a kórházba vitt, hogy ellássanak.”

Begya Ibolya elmondta, hogy itt sebeit lemosták és bekötötték. A hölgy tisztában volt vele, hogy komoly fertőzésveszély – veszettség – ténye is fennáll, ezért kérte a szükséges vakcinás beavatkozást. Az egészségügyi személyzet utalt arra, hogy azt jelen pillanatban még nem adhatnak, mert egyrészt még nem történt meg a laboratóriumi vizsgálat, másrészt amennyiben a hölgy már előzetesen kapott ilyen oltást, legyengülhet az immunrendszere. Végül beutalót kapott a klinikára, további vizsgálatokra.

Tekintve, hogy a városi klinika csak később nyit, a hölgy hazaindult, ahol férje, Ferenc a látványtól elszörnyedve fogadta. Rendbehozta magát, majd férje kíséretében elindult a munkahelyére, mert becsületes alkalmazottként el akarta végezni munkája egy részét. Tíz óra előtt aztán a beutalóval elindultak a klinikára.

„A kezem addigra már teljesen feldagadt – folytatja Ibolya. – Útban a klinika felé azért még betértünk a polgármesteri hivatalba, hogy panaszt tegyünk a történtekről. Kincs Gábor alpolgármester úr fogadott bennünket, akinek elpanaszoltuk az eseményeket. Amikor szóvá tettem, hogy nem volt a környéken világítás, az alpolgármester ezt csodálkozva vette tudomásul. Sajnálatát fejezte ki a történtekért. Amikor az általam elszenvedett támadásra utalva hatékony és kíméletlen megoldást sürgettem, ő az állatvédőkre hivatkozva azt mondta, hogy meg van kötve a kezük komolyabb lépések megtételéhez. Ugyanakkor ígéretet tett, hogy megpróbálnak megoldást találni a problémára.

A klinikára érve felkerestük a vizsgálati szobát, amely előtt már hosszú sor állt. Még a történtek hatása alatt voltam, szerettem volna már túl lenni mindenen, így megkértem a várakozókat, hogy állapotomra való tekintettel adjanak elsőbbséget. Meglepődve vettem tudomásul, hogy mindannyian kutyatámadás miatt vannak itt. Ekkor derült ki, hogy rajtam kívül a vérengző állat még nyolc másik embert is megtámadott, a fenevadat végül is a városi piacon verték agyon. Mint később kiderült, én voltam időrendi sorrendben a legelső áldozat. Megdöbbentő beszámolók következtek: egy fiatalember elmesélte, hogy a karját szorító állatot huszonöt méteren keresztül húzta magával, és kiderült, hogy egy kivezényelt rendőr is sérüléseket szenvedett.

A vizsgálatok után injekciós kezelést írtak ki, mely három hónap múlva ér véget. Később meglátogatott a járási KÖJÁL tiszti főorvosa, Ihor Car is, aki hangot adott azon – később bizonyítást nyert – véleményének, miszerint a kutya veszett volt.

A történteket nem tudom elfelejteni. Eltökéltem, hogy ezt nem hagyom annyiban, és feljelentést teszek. A szükséges látleletek felvételét követően feljelentést tettem a rendőrségen, akik elkezdték keresni az állat gazdáját. Beszámolóm alapján ugyanis felvetődött a gyanú, hogy betanított állatról lehet szó: erre lehet következtetni abból, hogy az állat minden esetben az áldozatok jobb kezét és lábát igyekezett elkapni. Egy kutyaszakértő azt mondta, hogy vannak így beidomított kutyák. Később kiderült, hogy az a hely, ahol az állat megtámadott, kamerával megfigyelt terület volt. Az épület tulajdonosa készségesen a vizsgálat rendelkezésére bocsátotta a videót, azonban az utca megvilágítatlansága következtében a felvételen nem látszott semmi.

Jelenleg próbálok felejteni, gyógykezelésre járok és a rendőrségi vizsgálatok eredményét várom. Egyúttal szeretném megköszönni Margitics úr segítségét: ha ő nincs, sokkal rosszabbul is alakulhattak volna a történtek.”

Orosz Géza, a KMKSZ városi tanácsának képviselője „kóborkutyaügyben” aggasztónak nevezte a Beregszászban kialakult helyzetet. „A városban egykoron nem volt ilyen jellegű probléma, hiszen volt sintér, aki bizonyos időközönként begyűjtötte a gazdátlan állatokat. Némely esetben a vadásztársaságot kérték fel a probléma megoldására, amely aztán a külterületeken „levadászta” az állatokat. Próbálkozás történt még az állatoknak húsba tett tablettákkal történő „elaltatására”. Voltak tehát próbálkozások, de jelenleg már semmi sem folyik a polgármesteri hivatal részéről. Gajdos Istvántól, Beregszász polgármesterétől az a válasz érkezett, hogy az állatvédők tiltakozása következtében nem lőhetik ki az állatokat. Az életet valóban tisztelni kell, ezt elfogadjuk, de ebben az esetben a probléma megoldása egy menedékház lenne. Ilyennel azonban a város jelenleg nem rendelkezik. A dolog azért is különösen érdekes, mert anno Gajdos István polgármester választási kampányában szerepelt a kutyaprobléma menedékházakkal történő orvoslása is. Az elkészült tervrajzdokumentáció szerint a régi szennyvíztisztító mellett épült volna fel a menhely, melyre költségvetési pénzeket is megszavaztak. A menhely azonban azóta sem épült fel. A KMKSZ városi tanácsi frakciója szeretne utánajárni annak, miért nem valósult meg a terv, s hová tűntek az erre megszavazott pénzek. A frakciót számos beregszászi lakos kereste fel a problémával, kérve őket, tegyenek lépéseket az ügyben. A kilenc megtámadott ember ügye még inkább alátámasztja a probléma megoldásának halaszthatatlanságát, melynek legsúlyosabb momentuma azon tény, hogy bizonyítást nyert az állat veszettsége. Ezen kór a kóbor kutyák között is könnyen terjed, ha utánagondolunk, könnyű belátni, hogy ez bizony óriási veszélyeket rejt magában.”

Gajdos István, Beregszász polgármestere a történtek után állategészségügyi karantént rendelt el a városban. A városi művelődési házból a KÖJÁL kérésére hangosbeszélőn keresztül keresik azokat a személyeket, akik érintkezhettek a veszett állattal. Egyben felhívják a lakosság figyelmét a betegség tüneteire is, kérve őket, hogy amennyiben háziállataikon ezeket észlelik, azonnal jelentsék. Számos beregszászi lakos véleménye alapján azonban a következő jól ismert mondás fogalmazódhat meg bennünk: „Eső után köpönyeg”.

F.Zs.