A párhuzamos társadalom felépítése

2012. július 13., 10:00 , 600. szám

Egy egészséges társadalom létrehozásának receptjét ajánlja figyelmünkbe Szvjatoszlav Sztecenko nyugalmazott ezredes, amelyet a jelenlegi beteg, romlott ukrán társadalmon belül kellene kialakítania egy elszánt kisebbségnek. A pravda.com.ua portálon megjelent eszmefuttatásban, melynek néhány gondolatát az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánljuk, a szerző helyenként katonás közvetlenséggel és egyszerűséggel fogalmaz ugyan, bajaink forrását mégis érzékletesen vázolja fel.

Az uralkodó osztály kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően Ukrajna lakosságának nagyobb részt elferdült, rabszolgai elképzelése alakult ki az elnök, a parlament és az önkormányzatok megválasztásának lényegéről.

A lakosság többségében úgy fogja fel a választásokat, mint a politikai csoportosulások (pártok, választási tömörülések), elnök-, képviselő- és tanácselnökjelöltek közötti küzdelmet. Ez a téves, torz elképzelés elidegeníti a polgárt a hatalmi szervek alakításában való részvételtől. A választások lényegének eltorzult értelmezése miatt a választópolgár a szuverén hatalom hordozójából szurkolóvá, nézővé alakul át a választási show-ban. Ily módon a választó önmagát fosztja meg a választás lehetőségétől, önmagát változtatja passzív szemlélővé.

Az a körülmény, hogy a választási show-ban több párt és sok jelölt vett részt, mindmostanáig nem adta meg a valódi választás lehetőségét, mivel szinte valamennyien az Ukrajnában kialakult uralkodó osztály részei, tagjai. Ezen az osztályon belül jelentősek az ellentétek, a „patkánykirály”-elvnek megfelelően belső harc folyik. Ugyanakkor az uralkodó osztály egységes és összetartó abban a törekvésében, hogy ne engedje részt venni az ország irányításában Ukrajna lakosságának fennmaradó részét.

Mit lehet tenni?

Először is: formálni kell a polgárokban a tudatot, hogy a választások lényege nem az uralkodó osztály valamelyik képviselőjéért való szurkolás a választási show-ban. A választások lényege nem az, hogy melyik párt vagy melyik képviselő nyer. A jelöltek küzdelme csak külsőség, még ha időnként színes, magával ragadó is.

A választások lényege a társadalmi rétegek, csoportok törekvéseinek megvalósítása. Nem a pártok, jelöltek győznek vagy szenvednek vereséget, hanem a választók.

A politikusok nem csapják be a választókat. Mindenki, aki részt vett a választásokon, tudatosan tette ezt. Nem kell megerőszakolt kislányként viselkedni: „nem tudtuk, hogy képes ezt tenni velünk”.

Minden választó tisztában van azzal, mire képes a párt, a jelölt, akire szavazott, akire szavazni fog. Mindenki tudja, hogy a szélhámos és a gonosztevő hatalomra jutva még nagyobb szélhámossá és gonosztevővé válik, hogy a banditák kiszolgálója a hatalomban megmarad annak, aki volt, hogy az uzsorás és a csencselő hatalomra kerülve csak a saját és a gazdája pénztárcájával fog törődni.

Másodszor: a társadalomnak egyértelműen rétegeződnie kell. A rétegeződésre a világnézetitől és kulturálistól a háztartásiig minden szinten szükség van. A rétegződés kritériumának annak kell lennie, hogy ki mit támogat, s nem annak, hogy mit ellenez.

Jelentős, világnézeti kritériumokat szükséges választani: szolidaritás vagy egoizmus; „bankett a kolera idején” szintű fogyasztás vagy fejlődés; hazafias összefogás vagy globalizációs alárendelés; előre Istenhez vagy vissza az elkényeztetett, perverz állathoz.

Például, ha te az önrendelkezéssel bíró közösségeket támogatod, akkor ellenfeled az, aki engedi, hogy törvényeket hozzanak az önkormányzattal rendelkező közösségek ellen. Ilyen esetben a fő ellenség nem a Legfelsőbb Tanács vagy a helyi önkormányzat képviselője, aki azért szavazott, hogy megfosszanak téged az önrendelkezéshez való jogtól, nem a hivatalnok, aki cselekedeteivel megsérti a jogaidat. Nem ők okozzák ezt.

Az ok és a legfőbb ellenség az a polgár, aki felhatalmazta őket arra, hogy ilyesmit cselekedjenek. Az a polgár vagy tudatosan támogatja az emberfaló rendszert, vagy tudatlanságból és butaságból cselekszik, esetleg olcsón eladja a lelkét, de ennek nincs jelentősége. Jelentősége annak a ténynek van, hogy banditákat, gonosztevőket, szélhámosokat és uzsorásokat támogat.

A társadalom rétegződésének radikálisnak kell lennie. A beteg társadalmon belül saját egészséges, erős, összetartó közösséget kell létrehozni, amely a termelésen kívül nem érintkezik a vérszívóknak, a vérszívók kiszolgálóinak, a deklasszált és demoralizált lumpeneknek a társadalmával.

Ezzel egy időben létre kell hozni a kölcsönös segítségnyújtás rendszerét, a gazdasági függetlenség megteremtését biztosító rendszert, a saját oktatási rendszert, továbbá saját rendszert a társadalom tájékoztatására. Új társadalmunk posztulátumai a szolidaritás, a patriotizmus, a fejlődés, az akarat és a hit lehetnek.

Az ilyen rétegeződés nem romboló hatású, nem aprózza el a társadalom aktív részének erőfeszítéseit. Ellenkezőleg, a rétegeződés összefogja és strukturálja az aktív haladó embereket, jelentősen megnöveli közös erőforrásaikat, új lehetőségeket biztosít a fejlődésre.

Harmadszor: ki kell dolgozni és fejleszteni szükséges az ideológiai, világnézeti alapelveket, népszerűsíteni szükséges azokat a lakosság más rétegeinek körében, fejleszteni kell a tájékoztatást, az oktatást. Ily módon kell erősíteni a lakosság zöménél új életmódunk igenlését, a tömegek tudatába plántálni világnézeti posztulátumokat, elveket, értékeket. Ezzel növelhetjük saját társadalmunk lélekszámát, más ellenséges csoportokból csábítva át embereket.

A legfontosabb az, hogy az ideológiai munka nem lesz hatékony a társadalom rétegeződése nélkül, anélkül, hogy sikereket érnénk el az új egészséges társadalom építése terén a régi, beteg társadalmon belül. Csak a párhuzamos társadalom sikeres építésének példája szolgálhat a propaganda és agitáció sikerének alapjául.

Ha nem tudunk eredményt felmutatni saját ügyeinkben – azaz most nem a tiltakozásról, nem a valami elleni harcról van szó, amelynek gyakorta nincs kézzelfogható és lényeges eredménye –, nem lesznek hatásos érveink saját igazunk alátámasztására. Ha nem mutatunk fel példát a sikerre a gazdaság, az életvitel terén, a küzdelemhez legfeljebb az olyan vagányok képesek csatlakozni, amilyenek Mahno emberei vagy az UPA harcosai voltak.

Ilyen vagányok azonban csak elvétve fordulnak elő társadalmunkban. A fogyasztói társadalom mély gyökereket eresztett nálunk, abban pedig a hősök ritkák, a többség gerinctelen komformista. A fogyasztóktól idegen a hősiesség, a fogyasztók nem szeretik a hősiességet.

A fogyasztó számára jobb egész életében garantáltan ülni a szarban, mint olyan cselekedetre szánni el magát, amely nem jár nyilvánvaló és gyors anyagi haszonnal. Többségük akkor sem lázad fel, ha térdre kényszerítik, de még olyankor sem, ha nemcsak megerőszakolják, de egyszerűen irtani kezdik őket. Az ukrán polgárok zöme a holodomor potenciális áldozata, s nem hős felkelő.

Az ilyeneket csupán a saját apró napi érdekeik, és személyes hasznuk révén lehet rávenni a közös cselekvésre. Az ilyeneknek meg kell mutatni: nézzétek, velünk jobb, velünk biztonságos, velünk nagyobb a jólét, velünk lenni jó móka.

A passzív többségnek szóló propagandának éppen ilyennek kell lennie. Azokhoz az aktívakhoz szólok, akik ezt megalázónak tartják: ha nem értesz egyet, inkább emigrálj. Mert ma csak az aktív kisebbséget lehet összefogni a küzdelemre, amely saját forrásaival, saját erejével semmin sem képes változtatni.

Aki nem a küzdelemre magára vágyik, hanem az eredményre, kénytelen éppen ilyen egyszerű lózungok segítségével dolgozni a tömegekkel, amelyek közel állnak a kicsiben gondolkodó fogyasztóhoz. Hogy azonban az ilyen egyszerű lózungok a várt eredményre vezessenek, a teremtés tényleges sikerein kell alapulniuk.

A javasolt cselekvési mód nem mond ellent a többi módszernek, és nem veti el azokat. Minden kínálkozó lehetőséget meg kell ragadni, többek között a választásokon, társadalmi akciókban és projektekben való részvételt, a dialógust, és szükség esetén a nyomásgyakorlást is az önkormányzati és államhatalmi szervekre. Ugyanakkor nem téveszthető szem elől az új társadalom megteremtésének stratégiai célja.

Miként teremthetők elő a szervezési munkához szükséges pénzügyi források? Hiábavaló volna a jelenlegi ukrán vállalkozók széleskörű támogatásában reménykedni. Az oligarcháknak eleve semmi szükségük a társadalom megváltoztatására, mert az most éppen olyan, amilyenre vágytak: biomassza, amelynek életét állati ösztönök vezérlik, s képtelen a kenyérnél és cirkusznál magasabb rendű kategóriákban gondolkodni.

A közép- és kisvállalkozók szintén nem fogják támogatni saját pénzükkel az új eszméket. Túlnyomó többségük elégedetlen az ukrajnai életkörülményekkel, de sohasem költenék a pénzüket olyasmire, ami nem hoz számukra közvetlen személyes hasznot vagy dicsőséget, népszerűséget, amit később nyereségük növelésére használhatnának fel.

Szívesen költenek estélyekre, mulatságokra, szeszélyekre, de közös társadalmi ügyekre soha. Inkább elhagyják Ukrajnát, s élnek a határon túl, mintsem hogy az egyéni helyett a társadalmira költsenek. Meglehet, léteznek kivételek, de azok csak erősítik a szabályt. Ez vonatkozik azoknak a jól fizetett bérből élőknek a többségére is, akik „középosztálynak” tekintik magukat.

Ezért az új társadalom felépítésében résztvevőknek kell befektetniük saját forrásaikat. Azoknak, akik nem vásárolnak birtokot külföldön, akiknek gyermekei és unokái e földön élnek majd. Azoknak, akik számára a szülőföld, a nemzet, a család értékes fogalmak.

Elégséges a mindenki által ismert tized. Ez a tized lesz az első szűrő, amely szétválasztja a változásokra vágyókat az igazi támogatókra és a szájukat jártató álmodozókra, akik csak nyafogni képesek.

A második szűrő az új társadalom létrehozását célzó propagandában, agitációban, szervező és gazdasági munkában való személyes részvétel lesz.

Miért szükséges ez? Azért, hogy itt éljenek gyermekeink és unokáink, s hogy ne kérjék számon tőlünk: „miért tettél rabokká bennünket a saját földünkön, ahelyett, hogy fegyverrel a kézben estél volna el szabadságunk védelmében?”

hk