Szigorítanák a kisebbségi nyelvek regionálissá tételét

2012. október 19., 10:00 , 614. szám

Jelentősen megszigorítaná a kisebbségi nyelvek regionálissá tételét Ukrajnában a nyelvtörvényhez elkészített új kormányzati módosító javaslat – értesült a Kommerszant-Ukraina című országos napilap.

A laphoz eljutott dokumentum értelmében a jelenlegi 10 százalék helyett legalább 30 százalékos arányt kellene elérnie egy kisebbségnek a helyi lakosság lélekszámán belül ahhoz, hogy hivatalosan is használhassa anyanyelvét egy adott közigazgatási egységben.

A hatályos nyelvtörvény szerzőinek véleménye szerint a kormányzati munkacsoport túllépte hatáskörét azzal, hogy egy merőben új törvényjavaslatot készített, amelynek elfogadása „polgárháborúhoz vezethet” – írta hétfőn a tekintélyes újság.

A lap emlékeztetett arra, hogy a heves vitákat kiváltó nyelvtörvényt Viktor Janukovics ukrán elnök augusztus 8-án aláírta ugyan, de egyúttal utasította a kormányt egy munkacsoport létrehozására azzal a feladattal, hogy javaslatokat készítsen a jogszabály „tökéletesítésére”.

A javaslat, amelyet a testület elkészített, egyebek között azt is tartalmazza, hogy a helyi lakosság minimum 30 százalékának az aláírása is szükséges ahhoz, hogy az adott kisebbségi nyelv regionálissá minősítését kezdeményezzék. Ezután a helyi önkormányzatnak a megyei tanácson keresztül a parlamenttől kellene kérnie, hogy regionális vagy nemzetiségi nyelvvé minősítse a nyelvet. A parlament döntése ellen a megyei tanács fellebbezhet 30 napon belül.

Megfigyelők szerint az új javaslat komoly felháborodást vált majd ki elsősorban az orosz ajkúak lakta keleti és déli országrészekben, ahol már számos közigazgatási egységben, ezen belül több nagyvárosban, például Odesszában, Donyeckben és Dnyipropetrovszkban is regionálisnak nyilvánították, hivatalosan használhatóvá tették az orosz nyelvet a hatályos nyelvtörvény alapján.

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint semmi meglepő nincs abban, hogy a hatályos ukrán nyelvtörvény módosításához javaslatokat kidolgozni hivatott kormánybizottság a jelenlegi 10 százalék helyett legalább 30 százalékhoz kötné a helyi kisebbség arányát ahhoz, hogy hivatalosan is használhassa anyanyelvét egy adott közigazgatási egységen belül. Ez az álláspont már korábban kiderült a Régiók Pártja (PR) meghatározó politikusainak nyilatkozataiból, akik egyértelműen kirekesztették a kisebbségeket az elfogadott törvény hatálya alól, mondván, hogy az csak az ukrajnai oroszokra vonatkozik – tette hozzá.

Kovács úgy vélte: a kormánybizottság törvénymódosítási javaslata, amely kizárná a kisebbségi nyelvhasználatot a többi között a hivatali és bírósági ügyintézésből, valamint az oktatásból, az ukrán kormánypárt cinizmusát tükrözi. „Ez azt bizonyítja, hogy nemcsak az ukrán nacionalisták viselkednek ellenségesen a kárpátaljai magyarsággal szemben, hanem a magát internacionalistának tekintő PR is, ami nagyban megkönnyíti a kárpátaljai magyar választók számára a döntést a 2012. október 28-i parlamenti választásokon” – emlékeztetett a KMKSZ elnöke.

(MTI/szcs)