Szlovákia nem sértett uniós jogot

2012. október 26., 10:00 , 615. szám

Szlovákia nem sértette meg az uniós jogot, amikor 2009. augusztus 21-én megakadályozta Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának ítélete szerint. A bíróság indoklása szerint az a körülmény, hogy valamely uniós polgár államfői hivatalt tölt be, igazolhatja a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának a nemzetközi jogon alapuló korlátozását. A bíróság ezért a Magyarország által Szlovákia ellen benyújtott keresetet teljes egészében elutasította.

A szóban forgó napon Sólyom László egy szlovákiai székhelyű társadalmi szervezet meghívására a szlovákiai Révkomáromba szándékozott utazni abból a célból, hogy részt vegyen Szent István szobrának avatási ünnepségén. Az augusztus 20-i magyar állami ünnepet követő nap a bíróság megállapítása szerint „Szlovákiában érzékenynek ítélt dátum, mivel 1968. augusztus 21-én öt, a Varsói Szerződésben részes állam fegyveres erői – köztük magyar csapatok is – megszállták a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot”.

Miután a két tagállam nagykövetségei között több diplomáciai jegyzékváltás történt a magyar köztársasági elnök tervezett látogatásával kapcsolatban, a szlovák külügyminisztérium végül augusztus 21-én szóbeli jegyzéket közölt Magyarország szlovákiai nagykövetével, amelyben megtiltotta a magyar államfőnek, hogy szlovák területre lépjen. E jegyzék a tilalom indokolásaként a többi között az EU-n belüli szabad mozgáshoz való jogról szóló, 2004/38-as számú irányelvre hivatkozott.

Mivel Sólyom Lászlót a jegyzékben foglaltakról akkor értesítették, amikor már útban volt Szlovákia felé, a közlést a határon tudomásul vette, és elállt azon szándékától, hogy Szlovákia területére lépjen. Magyarország álláspontja szerint a belépést az említett irányelv alapján nem lehetett volna megtagadni, ezért azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy Szlovákia ellen nyújtson be kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet az európai bírósághoz. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény azonban úgy ítélte meg, hogy az uniós jog nem alkalmazandó valamely tagállam államfőjének más tagállamban tett látogatásaira. Magyarország ezért saját maga indított keresetet Szlovákia ellen.

A szlovák diplomácia és a szlovák igazságügyi tárca üdvözölte, a szlovákiai magyarság politikai érdekképviselete viszont sajnálatosnak tartja az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának ítéletét.

(MTI/Kárpátalja)