Helyi népszavazásokra biztat az MPP

2013. február 22., 02:00 , 632. szám

Helyi népszavazások kezdeményezésére biztatja önkormányzati képviselőit az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) annak érdekében, hogy Románia közigazgatási átszervezése során a Székelyföld önálló közigazgatási státust kapjon.

Biró Zsolt, az MPP elnöke egy minapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón fogalmazta meg pártja álláspontját Románia közigazgatásának tervezett átszervezése kapcsán. A pártelnök kijelentette: csakis a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés korábbi határozata értelmében képzelhető el a regionális átszervezés – tudatta az MPP közleménye.

„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, és csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben” – idézte a székelyföldi önkormányzatok álláspontját Biró Zsolt. Reményét fejezte ki, hogy az MPP népszavazási kezdeményezését valamennyi romániai magyar politikai párt felkarolja.

Hozzátette, ha a helyi népszavazásokat bírósági úton akadályoznák meg a kormány helyi képviselői, az Európa Tanács parlamenti közgyűlését kellene felkérni arra, hogy tartassa be Romániával vállalt kötelezettségeit.

(MTI/Kárpátalja)