Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet

2013. március 22., 02:00 , 636. szám

Egy gondolat bánt engemet:

Ágyban, párnák közt halni meg!

Lassan hervadni el, mint a virág,

Amelyen titkos féreg foga rág;

Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,

Mely elhagyott, üres szobában áll.

Ne ily halált adj, istenem,

Ne ily halált adj énnekem!

Legyek fa, melyen villám fut keresztül,

Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;

Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe

Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... –

Ha majd minden rabszolga-nép

Jármát megunva síkra lép

Pirosló arccal és piros zászlókkal

És a zászlókon eme szent jelszóval:

„Világszabadság!”

S ezt elharsogják,

Elharsogják kelettől nyugatig,

S a zsarnokság velük megütközik:

Ott essem el én,

A harc mezején,

Ott folyjon az ifjúi vér ki szívemből,

S ha ajkam örömteli végszava zendül,

Hadd nyelje el azt az acéli zörej,

A trombita hangja, az ágyúdörej,

S holttestemen át

Fújó paripák

Száguldjanak a kivívott diadalra,

S ott hagyjanak engemet összetiporva. –

Ott szedjék össze elszórt csontomat,

Ha jön majd a nagy temetési nap,

Hol ünnepélyes, lassú gyász-zenével

És fátyolos zászlók kíséretével

A hősöket egy közös sírnak adják,

Kik érted haltak, szent világszabadság!

A Pesten, 1846 decemberében született költeményt alighanem minden magyar ember ismeri, sőt bizonyára emlékezetből is el tudja szavalni. És ez így van rendjén, hiszen Petőfi költészetének nyelvezete természetes versbeszéd, amely könnyen megragad az olvasókban. A természetességen felül az sem kevésbé mellékes, amit megfogalmaz ez a sodró lendületű költemény, mint ahogyan az is fontos, mi mindent tud magához vonzani az a bizonyos „egy gondolat”. Tudniillik az Egy gondolat bánt engemet kezdetű vers nem a szó szoros értelmében vett egyetlen gondolattal foglalkozik. Ez a mű erőteljes látomás is egyben. A legszemélyesebb, csendes hangütéstől, a legáltalánosabb emberi, közösségi vágyig terjed ez a látomás és „egyetlenség”. Ráadásul mind a mai napig érvényes a „világszabadság” utáni vágyakozás, amiért meghalni nem jelent áldozatot a versbeni vallomástevőnek…

Penckófer János