A paprika gondozása hajtatásban

A hajtatásban termesztett zöldségkultúrák ápolási munkálatairól Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját kérdezzük. A szakember a teendők ismertetését a paprikával kezdte.

– Hol tartanak jelenleg a munkával a hajtatásban paprikát termesztő gazdák?

– Április vége és május első napjai között a gazdák kiültették a paprikapalántákat, ebből következően a napokban lassan el lehet kezdeni azokat az ápolási munkálatokat, amelyekkel „kordában tarthatják” remélhetőleg zavartalanul fejlődő növényeiket. Ebben az esetben elsősorban az úgynevezett zöldmunkákról kell szót ejtenünk.

A paprikánál alapvetően kétféle termesztési módszer ismeretes: az egyik a kordonos, a másik pedig az úgynevezett metszett állomány.

A kordonos paprika esetében mintegy kerítés közé veszik az ikersorba kiültetett paprikát. A 2-2,5 méterenként leütött másfél méter magas karók között zsinegeket húznak ki. Az ápolási zöldmunka ebben az esetben gyakorlatilag abból áll, hogy a zsinegek közé kell igazítani a hajtásokat-ágakat, ugyanis szedéskor, a növényvédelmi munkálatokkor a kilógó, kihajló ágak hajlamosak letörni.

Május közepén, a fagyosszentek elmúltával annak is eljön az ideje, hogy valamiféle mulcsréteget terítsünk a talajra. Leginkább fekete fóliát szoktak alkalmazni takarásra, de valamilyen szerves eredetű anyag is megfelel. Persze adottságaink miatt a legritkább esetben szoktak mifelénk fakérget használni erre a célra, bár az is beválik, gyakrabban alkalmazott a szalmás takarás.

– Mi szükség erre?

– Egyrészt a takarás, azaz a fólia vagy a szerves mulcsréteg alatt a talaj kevesebbet párologtat, következésképp nedvesebb marad, nehezebben szárad ki, élénkebb a talajélet, kellemesebb a gyökérzet számára a mikroklíma. Nem lebecsülendő a takarás gyomelnyomó képessége sem, miáltal olcsóbban tudunk jó minőségű termést előállítani.

– Mit kell tudni a másik módszerről, a metszett állományról?

– Térségünkben ez az elterjedtebb termesztési módszer. Lényege, hogy a háromfelé elágazó paprikaszárra az elágazás alatt rögzítjük csúszó hurokkal a felvezető zsinórt, melynek felső végét azután a paprikasorok felett kifeszített vezető dróthoz vagy zsinórhoz rögzítjük. Mifelénk az úgynevezett szoknyás metszési mód terjedt el, melynek értelmében az első elágazásban, majd minden levélhónaljban is egy-egy paprikatermést hagyunk meg, miáltal 9-10 paprikát tudunk betakarítani egy tőről a legkorábbi termések közül. Az ágak közül csak egyet vezetünk fel, a másik kettő visszahajlik. Ez utóbbiakat, miután letermettek, ki lehet törni. A további ápolási munka ennél a módszernél abból áll, hogy a hajtást folyamatosan rá kell igazítani a felvezető zsinórra, miközben a főhajtásból előtörő oldalhajtásokat folyamatosan visszacsípjük. Mi ezt úgy szoktuk csinálni, hogy két hajtásköz után levélre és virágra csípünk vissza, vagyis a főszáron előtörő hajtásokon még két-két paprikát tudunk kinevelni, ha megfelelő kondícióban van a növényünk.

– Mi szükséges a paprika kondícióban tartásához?

– Folyamatosan öntözni és tápoldatozni kell a növényeket. A tápoldat összetétele fajtafüggő. A legelterjedtebb folyton növő fajtáknál rendszeresen kálitúlsúllyal kell tápoldatozni a növényeinket, hogy megfelelően kössenek, és „el ne szaladjanak”. Ha ugyanis nem megfelelő a káliumtartalom, az ilyen növény hajlamos „ledobni” a virágokat, kisebb paprikakezdeményeket, miután a növekedés erősen vegetatív irányba mozdul el. Ajánlatos tehát 1000 liter vízhez 1,2–1,5 kg vízben könnyen oldódó műtrágyát adva elkészíteni a tápoldatot, amelyben a nitrogén, a foszfor, és a kálium aránya legyen 1:0,5:1,3–1,5. Ezt a tápoldatozást addig kell fenntartani, míg el nem érkezik a paprikabogyók kinevelésének az ideje. A továbbiakban egyensúlyba kell hozni a nitrogén és a kálium arányát. Hangsúlyoznám, hogy a tápoldat töménységének nem ajánlatos meghaladnia a 0,25 százalékot, ellenkező esetben gyökérperzselődési problémákra számíthatunk.

– Milyen szerep jut ebben a technológiában a klímaszabályozásnak?

– Természetesen a jó növényi kondíciónak az is feltétele, hogy a megfelelő klímaszabályozást végezzük a hajtató létesítményben. A paprika esetében ez elsősorban azt jelenti, hogy tartanunk kell a megfelelő hőmérsékletet, mely nem haladhatja meg a 30-32 fokot. Ellenkező esetben paprikatöveink terméscsökkenéssel, terméslerúgással, esetleg napégéssel reagálnak a számukra nem optimális körülményekre.

A legtöbb köztermesztésben lévő paprikafajta érzékeny a kalciumhiányra. Ennek megnyilvánulása az úgynevezett csúcsfoltosság, vagyis amikor azt tapasztaljuk, hogy a bogyó hegye megbarnul. Ez az elszíneződés abban különbözik a napégés tünetétől, hogy mindig a paprikabogyó hegyén jelentkezik, s nem a napsütésnek kitett felületen alakul ki. Teljes egészében nem tudjuk kivédeni ezt a jelenséget a termesztésben lévő legelterjedtebb fajtáknál, a mértékét azonban mindenképpen csökkenthetjük elsősorban azáltal, hogy folyamatosan biztosítunk vízben feloldott, könnyen felvehető kalciumot növényállományunk számára. Ezt úgy érhetjük el, hogy hetente egy alkalommal 1000 liter vízben feloldott 1,5 kg kalcium-nitrátot juttatunk ki. Alkalmazhatjuk azt az eljárást is, hogy tápoldatozáskor felváltva az egyik napon csupán nitrátokat juttatunk ki, a másikon pedig szulfátokat. Tudnunk kell ugyanis, hogy a szulfátokat és a kalcium-nitrátot nem keverhetjük egymással, mert az utóbbiból kicsapódik a mész. Az ilyen oldatot pedig nem lehet kijuttatni, sőt a kicsapódó mész a csepegtetőcsöveket is eltömíti.

Ugyancsak fontos teendő a klímaszabályozással kapcsolatban, hogy tartsunk folyamatosan magas páratartalmat még éjszaka is a hajtató létesítményben. A relatív páratartalom érje el a 85-90 százalékot. Tudvalévő ugyanis, hogy a paprikában a kalcium az egyik legnehezebben „mozgó” elem, mely igen nehezen épül be a kis paprikakezdeménybe. A beépülésnek megvan a maga szigorú sorrendje az egyes növényi részek között, s e tekintetben az apró, növekvő paprikabogyó a sor legvégén áll. Mindent meg kell tehát tennünk annak érdekében, hogy a növény számára folyamatosan kellő mennyiségű felvehető kalcium álljon rendelkezésre, amelynek az egyenletes felvétele a magas éjjeli páratartalom biztosításával érhető el.

Napközben, különösen erős napsütés idején is gondolnunk kell a légköri aszály elkerülésére. Ezt leginkább esőztető berendezések alkalmazásával szoktuk elérni, miáltal gyakorlatilag az egész művelet automatizálható.

A hirtelen kitört nyárban növényeink szenvednek a nagy forróságtól és az égető napsütéstől. Ilyenkor a gazdának árnyékolnia kell. Erre manapság a raschel-háló alkalmazása a legelterjedtebb megoldás. Hátránya, hogy a háló meglehetősen drága, s általában három év alatt színét veszti, elrongyolódik a tűző napon. Olcsóbb megoldást jelentenek a kereskedelemben kapható árnyékoló festékek, de ezeket is kiválthatjuk a jó öreg mésztejes permetezéssel. Az árnyékoló permetlé elkészítéséhez 10-12 liter vízhez adjunk 2 kg margarinállagú oltott meszet – szűrjük át az oldatot olyan finomságúra, hogy az kijuttatható legyen a permetezőkészülék fuvókáján! –, majd keverjünk hozzá három liter tejet is (tej híján tejpor is megteszi). Ennek a fóliára kijuttatott oldatnak kiváló árnyékoló hatása van, a napsugarak jelentős részét eleve visszaveri. Ugyanakkor felhős, esős időben víz hatására a mésztej kivilágosodik, több fényt engedve növényeinknek, miközben a raschel-háló napfényes és borús időben egyformán árnyékol.

pszv