Épül, szépül a beregszászi színház, de nem a helyi hatalom jóvoltából

2013. augusztus 2., 02:00 , 655. szám

Beregszász központjában sétálva akaratlanul is elgyönyörködik az ember a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) épületében, s közvetlenül ezután szörnyülködik is, hisz annak falát már jó ideje plakátok tömkelege csúfítja el. Szerencsére a közeljövőben megszépül a színház épülete, hisz július első felében nagyszabású felújítás kezdődött annak külső részén.

A Beregszász központjában lévő, a társulatnak otthont adó épület tetőszerkezete és külső része újul majd meg, de nem a járási közigazgatás támogatásának jóvoltából, mint az elvárható lenne, hiszen az épületet a beregszászi járási polgárok használják elsősorban. A Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal tulajdonában lévő épület nagy volumenű felújítására ugyanis az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának keretén belül, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és annak alelnöke, dr. Brenzovics László koordinációs munkája révén kerülhetett sor.

Balázsi József, a színház igazgatója elmondta:

– A színház külső és belső felújítása, tatarozása már hosszabb ideje tart. Utoljára 2004-ben került rá sor. Azóta pályázatokból sikerült olyan különböző munkákat, újításokat véghezvinni, mint a nagyterem szigetelése, padlócsere, az öltöző tatarozása. Kisebb munkálatok tehát állandóan folynak. Az épületet kívülről utoljára 1997-ben, vagyis több mint 15 évvel ezelőtt tatarozták, de az azóta elavult, nagyon lerobbant állapotban van, így jól jött ez az újabb lehetőség.

Az épület kívülről tehát szépül, az illetéktelenül elhelyezett plakátok tömkelege azonban továbbra is csúfítja. S bizony már jó ideje ez a helyzet. Az, hogy a város vezetősége nem tudja megóvni, megőrizni a patinás épületet, nem elfogadható. Hogy mért nem fordít kellő figyelmet a problémára, s mért nem óvja meg a város egyik legszebb épületét, bünteti meg a hirdetőket, holott egyértelmű, kik hirdetnek? Ki tudja? Talán a város polgármestere és vezetősége nem akarja megfosztani az „ingyenes hirdetőfelülettől” azokat, akikkel érdekében áll jóban lenni. Balázsi József a plakátok kapcsán elmondta: a tervek szerint olyan vakolás kerül majd a falra, amelyre nem lehet majd semmit sem felragasztani.

A társulat természetesen addig sem tétlenkedik, amíg szépül a színház. A társulat július 25-én mutatta be Zsámbékon Zelei Miklós Zoltán újratemetve című darabját, amely egy, a vasfüggöny tövében játszódó tragikus szerelem groteszk történetét mutatja be. Ezt követően Gyulán és Szarvason a Liliomfi, Vasváron a Csongor és Tünde és a Tekéntetes úr (székely népmese) című daraboknak örülhetett a magyar közönség.

A hazai közönség pedig a tervek szerint ősszel a Liliomfit (Szigligeti Ede), az Egyfelvonásosokat (Anton Csehov) és a Szarvassá változott fiút (Juhász Ferenc) láthatja majd.

Ősztől tehát megújult külsővel várja az érdeklődőket a beregszászi színház.

em