Az elévülésről
„Az általunk megvásárolt nagy értékű bútorról rövid idő alatt kiderült, hogy tulajdonképpen selejt, ám ezt a kereskedő nem akarta elismerni. A vita a termékgarancia ellenére elhúzódott, a kereskedő csak nem fizette vissza a vételárat, pedig szakértői véleményt is szereztünk. Végül hónapokkal később elhatároztuk, hogy a bírósághoz fordulunk, ám úgy hallottuk, hogy az ügyünk időközben valószínűleg elévült, nincs mit tenni. Valóban elévülhet egy ilyen ügy? Ha a kereskedő elég sokáig húzza az időt, akkor bármit megúszhat?”
– Gyakori jelenség, hogy a polgárok későn fordulnak a bírósághoz, s emiatt elveszítik a lehetőséget, hogy érvényt szerezzenek jogaiknak, követeléseiknek, megvédjék érdekeiket. Ezért érdemes részletesebben is foglalkozni az úgynevezett elévüléssel.
Az elévülés lényege, hogy az idő múlásával megszűnhet valamely jog érvényesíthetősége az állam előtt. Magyarán, amennyiben egy bizonyos időn belül nyomós ok nélkül nem kezdeményezzük jogaink érvényesítését, akkor is elveszítjük a jogorvoslat lehetőségét ügyünkben a bíróságon vagy más hatóság előtt, ha egyébként nem férhet kétség hozzá, hogy jogsértés történt, vagy – mint esetünkben is – jogos az olvasó követelése.
Ukrajna Polgári Törvénykönyve 257. paragrafusa értelmében az az általános szabály, hogy valamely személy a jogait, szabadságát vagy érdekeit ért sérelem miatt három éven belül fordulhat a bírósághoz jogorvoslatért attól a pillanattól számítva, hogy tudomására jutott a jog- vagy érdeksérelem ténye. Így például a volt feleség a válás pillanatától számított három éven belül bármikor kérheti a bíróságtól a házassága során keletkezett közös vagyon megosztását.
Mindazonáltal bizonyos esetekben a törvény ettől eltérő elévülési határidőt állapít meg, amely lehet az általánosnál rövidebb, de hosszabb is. Például, ha a polgári jogot tekintjük, csak egy évig (vagyis az elévülési idő egy év) fordulhatunk a bírósághoz a következő ügyekben:
1) bírságok, büntetések, késedelmi kamatok behajtása (például amikor az eladó késve szállította le a megrendelt árut, s ezért az adásvételi szerződés értelmében meghatározott késedelmi kamatot kellett volna fizetnie, ám nem tett eleget kötelezettségének);
2) a valóságnak meg nem felelő tények cáfolata a tömegtájékoztatási eszközökben (például az újságban megjelent cikk olyan tényeket közölt egy adott személyről, amelyeket az hamisnak tart, s ezt a szóban forgó kiadvány hasábjain keresztül akarja tisztázni a közvélemény előtt oly módon, hogy a lapot helyreigazítás közlésére készteti);
3) a vásárlói jogok és kötelezettségek átruházása a társtulajdonosra az alperes tulajdonrészére vonatkozó elővásárlási jog megsértése miatt közös résztulajdon esetén (ilyen helyzet állhat elő például olyankor, ha egy lakásnak két tulajdonosa van, s egyikük anélkül adta el a maga részét egy kívülálló személynek, hogy a vásárlás lehetőségét előzetesen felajánlotta volna a másik tulajdonosnak, ha az nem értett egyet az értékesítéssel);
4) hibás termék értékesítése (lásd esetünket!);
5) ajándékozási szerződés felbontása (Például az ajándékozónak jogában áll követelni az ingatlanokra vagy egyéb értéktárgyakra vonatkozó ajándékozási szerződés felbontását, ha a megajándékozott szándékosan az ajándékozó, illetve annak szülei, házastársa vagy gyermekei élete, egészsége, tulajdona ellen irányuló bűncselekményt követett el. Ha a megajándékozott előre megfontolt szándékkal meggyilkolta az ajándékozót, az áldozat örököseinek szintén jogukban áll követelni az ajándékozási szerződés felbontását.);
6) posta és teher szállítása;
7) fellebbezés a végrendelet végrehajtójának eljárása ellen.
Léteznek ennél rövidebb elévülési határidők is. Így a Munkatörvényköny 233. paragrafusa értelmében a munkavállalónak három hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy közvetlenül a bíróságtól kérje a munkáltatóval fennálló munkaügyi vitája eldöntését, méghozzá attól a naptól számítva, amikor tudomást szerzett vagy tudomást kellett szereznie jogainak sérelméről. Az elbocsátási ügyekben pedig eleve csak az elbocsátásra vonatkozó rendelet másolatának, vagy a munkakönyvnek a kézhezvételétől számított egy hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy az érintett munkavállaló jogorvoslatért a bírósághoz forduljon. A munkaadónak viszont egy év áll rendelkezésére, hogy a bíróságon a munkavállaló által okozott anyagi kár megtérítését követelje. Az egy évet ebben az esetben attól a pillanattól számítják, hogy fény derült a kárra.
Ugyanakkor vannak olyan esetek is, amelyeknél nincs elévülés.
Ilyenek például
– a munkavállalónak a munkaadóval szemben fennálló bérkövetelésének a behajtása;
– az olyan esetek, melyek a személyes nem tulajdoni jogok megsértéséből adódnak a törvény által meghatározott esetek kivételével (jó példa erre a nagyapa bírósági keresete az anya ellen, amelyben unokája láthatásának biztosítását kéri);
– a betétesek ügyei a bankokkal (pénzintézetekkel) betéteik kiadásával kapcsolatban;
– a rokkantság, egyéb egészségkárosodás vagy halál okozta kárért járó kárpótlás, kivéve azokat az eseteket, melyekben a kárt olyan termék hibája okozta, amely ingóságnak, többek között más ingó vagy ingatlan tulajdon összetevőjének minősül, beleértve a villamos energiát;
– a biztosítással rendelkezők ügyei a biztosítókkal (biztosítótársaságokkal) a biztosítás kifizetését illetően.
A fentebbi felsorolás távolról sem teljes. Csupán azon esetek közül soroltam fel néhányat, amelyekkel az emberek a leggyakrabban találkoznak a mindennapokban. Ezért az elévüléssel kapcsolatos kellemetlenségek elkerülése végett célszerű minél előbb jogászhoz fordulni.
Jó tudni mindazonáltal, hogy a bíró polgári jogi esetekben a keresetről döntve nem vizsgálhatja, vajon elévült-e az ügy vagy sem, mindenképpen be kell fogadnia azt. Minden ilyen esetben az érdekelt félnek kell hivatkoznia az elévülésre, s ennek bizonyítása is az ő feladata.
Bizonyos esetekben (például építkezések alvállalkozó által elvégzett munkáival kapcsolatos minőségi kifogások esetén) az elévülési határidő meghosszabbítható a felek közös megegyezésével. Az elévülési idő meghosszabbítására vonatkozó megállapodást minden esetben írásba kell foglalni. Ugyanakkor a törvény által megszabott elévülési idő nem rövidíthető le a felek megegyezésével.
Ami a kedves olvasó levelében ismertetett esetet illeti, láthattuk, hogy ilyenkor egy év az elévülési idő. Felhívnám azonban a figyelmét arra, hogy hasonló esetben az egy évet általában nem a vásárlás pillanatától számítjuk, hanem a termék hibájának felfedezésétől, ami adott esetben egy sokkal későbbi időpont is lehet. Az bizonyulhat a döntőnek ezzel kapcsolatban, hogy a vásárló mikor fordult először a termékre vonatkozó panaszával a kereskedőhöz. Nem árt, ha ennek a panasztételnek valamilyen írásos nyoma is maradt, esetleg vannak tanúk. De mint fentebb is volt róla szó, az esetleges elévülést nem a bírónak kell vizsgálnia, hanem az érdekelt félnek, esetünkben a kereskedőnek kell bizonyítania.
hk
