Vasárnapi üzenet: 2025. március 2.

„Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel...”          Jn. 3, 2

Tudjuk – mondja Nikodémus nagy öntudattal, fejedelmi többesben. Úgy vélte, ismeri Jézust. Olyan szomorú ellenpárja ennek a kijelentésnek az ezután elhangzó kérdése, melyet kétszer is feltett: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus pedig visszakérdez: „Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod?”

Azt gondoljuk, hogy tudjuk – például azt, hogy kicsoda Jézus. De hamar kiderül, milyen felszínes és hiányos ez a tudás. Márpedig életkérdés, hogy valóban megismerjük-e Őt, mert „az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn. 17, 3).

Megismerni viszont a bibliai szóhasználat szerint nem csupán értelmi tevékenységet jelent, hanem életközösséget. Ezt a kifejezést a házassági együttélésre is szokták használni. Aki felismeri Jézusban Isten küldöttjét, elismeri Őt Úrnak az élete felett, az ismeri majd meg egyre jobban a neki való engedelmesség közben.

Éppen ez a lelki közösség hiányzott Nikodémus életéből. Hiszen Jézus nem csupán tanítónak jött. Hamarosan beszélt neki a Megváltó kereszthalálának jelentőségéről, az Atyától kapott küldetéséről. Ahhoz, hogy Nikodémus valóban tudja, ki Jézus, meg kell még tanulnia, hogy miatta kell majd meghalnia Jézusnak, ő is csak úgy mehet be az Isten országába, ha hisz benne, sőt bűnbocsánatot és új életet kap tőle. Semmilyen kiválósága nem jogosítja fel erre, csak a megváltó Jézus Krisztussal, az Isten Fiával való hitbeli közössége. Ez hiányzott az életéből, ez vitte éjnek idején Jézushoz, de nem hiába ment hozzá, Ő örök életet, teljes, igazi életet ad a benne hívőknek.

Ki nekem Jézus? Tanító vagy személyes Megváltóm és Uram?

Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja (részlet)