Beregdédában ülésezett a KMKSZ Választmánya

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszámolójában Ukrajna helyzetét elemezve rámutatott: „A világpolitikai helyzet most kialakít egy olyan szituációt, amely remélhetőleg lehetővé fogja tenni, hogy a magyar kormányzat számunkra létfontosságú, komoly ügyeket tudjon napirendre tűzni.” Az elnök ezzel arra utalt, hogy a kijevi kormányzat EU-integrációs törekvéseinek támogatásáért cserében Magyarországnak követelnie kell az itt élő magyar közösség jogos elvárásainak megfelelően, hogy legyen végre Tiszamelléki járás, és a magyarság vonatkozásában is hajtsák végre a hatályos ukrán nyelvtörvényt.

Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke beszámolt az Európai Unió Keleti Partnerség Programja keretében elvégzett épületfelújítási munkálatokról, melyek keretében 63 oktatási intézmény és más középület rekonstrukcióját végezhették el, a program október 30-ra sikeresen lezárul. Bejelentette továbbá, hogy november 8-án kerül sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megújult homlokzatának ünnepélyes átadására, illetve Ungváron Gróf Csáky Krisztina szobrának a felavatására is. Novemberre a magyar Külügyminisztériummal folytatott tárgyalásokon kiderül, hogy folytatódik-e jövőre is a Keleti Partnerség Program. Brenzovics László elmondta továbbá, hogy az utóbbi időben nagyon élénk volt a kapcsolattartás a magyar kormányzat és Kárpátalja között, számos magyar politikai vezető látogatott el vidékünkre. Itt járt Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki találkozott helyi gazdákkal, a KMKSZ és a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány vezetésével, valamint kárpátaljai gazdaságokat is meglátogatott. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára is járt Beregszászban, ahol a Kárpát-medencei Üzleti Hálózat keretében egy gazdaságfejlesztő iroda nyílt meg a főiskola épületében. Ugyancsak Beregszászban találkozott az Ukrán Legfelsőbb Tanács Valerij Packan képviselő által vezetett emberi jogi, kisebbségi és a nemzetiségek közötti kapcsolatok kérdéseivel foglalkozó bizottsága és a magyar Országgyűlés Potápi Árpád vezette nemzeti összetartozás bizottsága, és tartalmas megbeszélést folytattak egymással.

Gulácsy Géza alelnök, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója elmondta, hogy lezajlott az oktatási-nevelési támogatással kapcsolatos ügyintézés. A kifizetésre kerülő összeg csökkent az idén, ugyanis az Európai Unió felszólítására zárolni kellett Magyarországon bizonyos összegeket, és ennek ez a támogatás is áldozatul esett, de minden jogosult meg fogja kapni a támogatási összeget. Bejelentette, hogy a magyar földfelszíni televízió-sugárzás digitális átállása miatt a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság forrásainak terhére pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap, amelynek keretében körülbelül hatezer család számára visszatérítik a földfelszíni digitális adások vételére alkalmas dekóder-készülék árát, kb. 25 euróig. Előre láthatólag azok a családok kaphatnak majd támogatást, akik legalább két gyermeket nevelnek és azokat magyar iskolába járatják, továbbá azok a családok, amelynek legalább egy tagja magyar oktatási intézményben dolgozó pedagógus. Az alapítvány egy kérdőíves felmérést is el fog végezni a digitális átállással kapcsolatban – fűzte hozzá végül Gulácsy Géza.

A KMKSZ Választmánya áttekintette az év hátralévő részében várható rendezvények listáját, majd Bacskai József ungvári magyar főkonzul tartott tájékoztatót a vidékünkön élő magyar állampolgárok választási regisztrációjával kapcsolatban.

A rendezvényen a sajtó képviselő mellett jelen volt Bacskai József ungvári és Tóth István beregszászi magyar főkonzul, valamint dr. Trieb Gergely, ungvári magyar konzul.

dózsa