Toronykereszt-szentelés Nagybégányban

Megújulóban a görögkatolikus templom

2013. október 17., 08:22 , 666. szám

Július végén vette kezdetét a nagybégányi görögkatolikus templom felújítása. A munkálatok részeként október 13-án került sor a torony és a toronykereszt megszentelésére, helyére tételére.

A szentelésre a vasárnapi szentliturgia után került sor, amelyet Demkó Ferenc, a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület esperese vezetett. Az eseményen az egyházközség hívein kívül jelen volt a két szomszédos egyházközségből Levcsenkó Róbert beregdédai és Egressy Miklós makkosjánosi áldozópap is.

Marosi István helyi parochustól megtudtuk, hogy a felújításra azért volt szükség, mert a tetőszerkezet már elavult, s a közösség is kinőtte már a templomot. Az épület eredetileg egy közös iskola-kápolna helyiségnek épült, de az átépítés, a tetőcsere, a külső és belső felújítás után formailag teljesen templommá alakul majd át.

A templom megújulását az anyaország, valamint helyi vállalkozók és magánszemélyek támogatják.

A felújítás a tervek szerint a december 6-i templombúcsúra készül el.

Espán Rita