Székelyzászló-ügy: érvénytelenek az ügyészségi határozatok

2013. november 14., 08:41 , 670. szám

A Csíkszeredai Bíróság érvénytelenítette azokat az ügyészségi határozatokat, amelyek szerint nem indul bűnvádi eljárás a székely zászlót kitűző Hargita megyei polgármesterek és intézményvezetők ellen.

A bíróság megállapította: az ügyészség nem a megfelelő törvénycikkelyt jelölte meg jogalapként, amikor arról határozott, hogy nem rendel el nyomozást. Álláspontja szerint a bűnvádi eljárás elindítását arra hivatkozva kellett volna elutasítani, hogy a panaszos által kifogásolt cselekedet (a székely zászló kitűzése) nem szerepel a büntető törvénykönyvben.

A bíróság Ilie Sandru maroshévízi nyugalmazott tanár keresete alapján vizsgálta meg, hogy helyesen döntött-e a csíkszeredai és a Hargita megyei ügyészség a zászlóügyben.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke egy – a zászlóügyről tartott – sajtótájékoztatón úgy vélekedett, a kormány határozattal rendezhetné a jelképhasználat kérdését, de nincsen ehhez bátorsága. „Felkérem a kormányt: vagy engedélyezze, vagy tiltsa be a helyi zászlók közintézményekben való használatát” – idézte az önkormányzat sajtószolgálata a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát.

Hargita megyében március és április folyamán a rendőrség hallgatta ki azoknak a közintézményeknek a vezetőit, amelyekre kitűzték a székely zászlót. Az intézményvezetőknek arról kellett írásos nyilatkozatot adniuk, hogy miért tűzték ki a zászlót, ki utasította erre őket, mit jelképez a lobogó, kitől kapták azt.

(MTI/Kárpátalja)