Cserkészkarácsony a Rákóczi-főiskolán

2014. január 2., 09:29 , 677. szám

A Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat december 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Esztergom termében tartotta meg a csapat hagyományos cserkészkarácsonyát. Az eseményre a csapat őrseinek a más településekről érkezett vendégcserkészekkel együtt ünnepi műsorral kellett készülniük.

A rendezvény kezdetén a jelenlévők együttesen elénekelték a cserkészindulót, majd Bárdos István, a Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat parancsnoka, valamint Orosz Ildikó, a KMF elnöke köszöntötte az ünneplőket.

A két részből álló rendezvény a dédai Tóth Vivienn hegedűelőadásával vette kezdetét, majd a Beregszászi Római Katolikus Egyház kórusa szolgált énekkel. Az esemény legtávolabbról érkezett vendégei a zugligeti (Budapest) Báthory László Cserkészcsapat tagjai voltak, akik karácsonyi misztériumjátékot adtak elő. Az ünnepség folyamán többek között bemutatót tartottak a Kárpátaljai Karateszövetség tagjai, fellépett a Kárpátaljai Gyermekmentő-szolgálat Cilyó Sándor vezette együttese, majd a cserkészőrsök ünnepi műsora következett.

Az alkalmon jelen voltak az alakulófélben lévő benei, dédai és gecsei cserkészcsapatok is.

Végezetül Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének tiszteletbeli elnöke mondott zárszót. „Ép testben ép lélek” – idézte a közismert mondást a szónok, hangot adva azon meggyőződésének, hogy a cserkészek ennek szellemében, a természet szeretetét és védelmét figyelembe véve tevékenykednek. Megosztotta a jelenlévőkkel gondolatait Michels Antal beregszászi római katolikus plébános is.

Az ünnepi eseményt a Himnusz eléneklése zárta.

F.Zs.