Lelőttek egy ukrán katonai szállítógépet

2014. június 14., 16:45

Lelőttek egy IL-76 típusú ukrán katonai szállító repülőgépet szombatra virradóra a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében - erősítette meg az ukrán védelmi minisztérium az erről szóló sajtóhíreket. A tárca szóvivője szerint legkevesebb 49-en meghaltak.

Vladiszlav Szeleznyov, a szakadárok ellen indított művelet szóvivője közölte, hogy egyelőre nincsenek végleges adataik, de megjegyezte, eddig a szombati a két hónapja kezdődött művelet legtöbb áldozatot követelő incidense.

A gép a luhanszki repülőtér felé közeledett, amikor lelőtték. Kijev az oroszbarát szakadárokat tette felelőssé a támadásért. A minisztérium közölte, hogy a repülő katonákat, valamint felszerelést és ellátmányt szállított. "A terroristák orvul, nagy kaliberű gépfegyverrel lőttek" - fogalmazott szombat reggel ismertetett közleményében a védelmi minisztérium, amely együttérzését fejezte ki a halottak családjainak. A szeparatisták Zenit típusú rakétákat is használtak.

Az ukrán hadsereg éppen az előző nap foglalta vissza Mariupol várost az oroszbarát szakadár lázadóktól.

(Kárpátalja/MTI)