Gyerekek a békéért

2014. június 19., 06:00 , 701. szám

Ez volt a mottója annak a gyereknapi rendezvénynek, melyet június 13-án szervezett a KMKSZ Borzsovai Alapszervezete. A rendezvénynek a Borzsovai Általános Iskola adott otthont, ahol a gyerekek már reggeltől lázasan készülődtek, hisz ezen a napon övék volt a főszerep mind a színpadon, mind a nézőtéren.

Buzási István alapszervezeti elnök köszöntője után déltől fellépett a Borzsovai Nefelejcs Táncegyüttes, majd a Vári Művészeti Iskola tehetséges növendékei kápráztatták el a közönséget Kocsis Katalin felkészítésében. Talán a leglátványosabb és legnagyobb tapsot aratott műsorszám a Persistem páros táncbemutatója volt, amely után minden kislány táncosnő szeretne lenni.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Beregszászi Járási Tanács újonnan megválasztott elnöke, Seder Ilona. Közös fagyizás zárta a napot, melyen egy gondolatot szerettek volna a szervezők a gyerekek szívébe vésni: a béke értékes. Táplálni kell, fenn kell tartani és meg kell védeni. A felnőttekhez intézett üzenet pedig így hangzik: adjuk meg gyermekeinknek a béke és megértés világát.

Cséke Katalin