A kárpátaljai magyar vidék mezőgazdasági fejlesztési terve
Alapos előkészületek és számos tanulmány, szakmai fórum tanulságainak összegzése után a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány nemrég állt elő a fentebbi címet viselő dokumentummal. Munkájuk gyümölcsét Őr Hidi László, az alapítvány elnöke az alsószinevéri XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem gazdasági fórumán ismertette. Az alábbiakban kivonatosan olvasóink is megismerkedhetnek a gazdák elképzeléseivel. (Folytatjuk előző számunkban megkezdett írásunkat.)
2. Helyzetkép
A kárpátaljai magyarság túlnyomó többsége egy tömbben, a megye sík vidéki részén él változatos természetföldrajzi környezetben.
A táblázatban foglalt felmérés eredményeiből az alábbi következtetések vonhatók le:
2.1. Az állami gazdaságok földjeinek kivételével a községek határában lévő földek kiosztásra kerültek az arra jogosultak számára. A föld-vagyonrész nagysága tekintetében a szórás nagy: 0,6–4,0 ha között váltakozik. A tulajdonosok többsége reálisan is nevesítette parcelláját, ám a hatályos ukrán földtörvény hiányosságai miatt (moratórium a termőföld adásvételére, a földkataszteri bejegyzések akadozása és drágasága) a tulajdonjoguk nem teljes. Ez azzal is jár, hogy vidékünkön a törpebirtok a jellemző, továbbá a szántóföldi kultúrák termesztésének alacsony a jövedelmezősége (a birtokméret jóval alatta marad az ágazatra jellemző optimális méretnek). Következményként szükséges még megemlíteni a parlagon hagyott területek magas részarányát is.
2.2. A jószágállomány létszáma, a szemes termények, a takarmánynövények termesztése visszaszorult. Az állami felvásárlás, a bértárolási lehetőség szüneteltetése miatt a családi gazdaságok kenyérgabona-termesztése gyakorlatilag megszűnt, jobbára csak saját felhasználásra vagy a szabadpiacra termelnek távolról sem malmi minőségű gabonát.
2.3. Jobb a helyzet a frisspiacra termelő zöldség-gyümölcs ágazatban. Az említett birtokszerkezet arra ösztönözte a gazdákat, hogy viszonylag kis területen nagy értéket állítsanak elő. Erre kiválóan megfelel a primőr zöldségek, gyümölcsök intenzív termesztése. Egész termőtájak alakultak ki:
– káposzta: Kisgejőc, Nagygejőc;
– hajtatás, újburgonya, fűszerpaprika: Nagydobrony, Kisdobrony, Tiszaágtelek;
– hajtatás, levél- és gyökérzöldségek: Dercen, Fornos;
– hajtatás, berakó uborka, paradicsompaprika, szamóca: Verbőc, Feketepatak, Tiszakeresztúr, Karácsfalva, Péterfalva, Nevetlenfalu;
– szőlő, bor, csonthéjasok: Bene, Nagymuzsaly, Kígyós, Nagybereg.
A felmérésünkből kiderül, hogy az adott régiók termékeiket a nagybani piacokon, felvásárlóknak vagy konzervgyáraknak értékesítik. A termékek feldolgozása vidékünkön leginkább az uborka konzerválását jelenti. Az Ugocsában működő konzervgyárak más zöldségfélék beszállítását gyakorlatilag nem igénylik. Nagyszőlős környékén megjelent az első olyan integrátor, amely ukrán nagyvárosok üzletláncainak az ellátását szervezi.
2.4. Az elmúlt 3-4 évben beregszászi borkombinátok több száz hektáron telepítettek borszőlőt. A kisebb méretű családi gazdaságok az általuk előállított bor értékesítésekor a jövedéki adó előírásaiba ütköznek, amely jelentős mértékben akadályozza az ágazat fejlődését.
2.5. Péterfalva vonzáskörzetében, de más régiókban is, felfutott a szamóca frisspiaci termesztése, új, divatos, jól szállítható fajtákkal. A szamócatermesztés jól jövedelmez, viszont jelentős kézi munkaerőt igényel, különösen a termés betakarításának idején. A többi intenzív zöldség- és gyümölcskultúra termesztésére is jellemző a magas élőmunkaigény, ami jelentős jövedelemhez juttatja a környékbeli munkavállalókat.
A legjelentősebb hajtatási régiók:
– dobronyi: 23,28 ha,
– dercen–fornosi: 9,92 ha,
– verbőc–feketepataki:17,56 ha,
– péterfalvai: 2,08 ha.
Egyes körzetekben a fűtött, megújuló erőforrásokra alapozó hajtatás a jellemző, másokban a hideghajtatás. A hajtatás jelen körülményeink között kiemelkedő jövedelmezőséget biztosít művelői számára. Hiányosságként említhetők a termelők alacsony szervezettsége és az emiatt rendszeresen fellépő piaci zavarok.
2.6. A gazdák kezén lévő géppark javarészt elöregedett, a kolhozok szétesése után megörökölt gépekből áll. Az utolsó jelentős gépbeszerzési lehetőség a „farmersegélyező alap” támogatásával valósult meg még a 90-es évek elején. Azóta ez a lehetőség megszűnt, a különböző lízingkonstrukciók pedig gazdáink számára gyakorlatilag elérhetetlenek. Magánerőből a kisebb teljesítményű, olcsóbb, leginkább kertészeti traktorok és művelőeszközök beszerzésére nyílik lehetőség.
A felmérésből azonban kiderül, hogy egyes régiókban (Nagydobrony, Salánk stb.) jelentős gépkoncentráció jött létre. A kapacitásfelesleget bérmunkaként hasznosítják akár távoli vidékeken is.
Több községből jelezték a betakarító gépek jelentős hiányát, a meglévőknek a leamortizáltságból fakadó csapnivaló munkáját.
2.7. A mezőgazdaság nehéziparának, az állattenyésztésnek a teljesítménye vidékünkön jelentősen visszaesett. A nagy állattartó telepek megszűntek, a jószágtartás gyakorlatilag a háztájiba szorult vissza. A tej, hús felvásárlása szünetel, a családi gazdaságok jószerivel saját fogyasztásra, esetleg a közeli városok piacára termelnek. Az értékesítési gondok miatt a jószágtartási kedv lanyha, ráadásul a fiatalabb gazdageneráció 1-2 tehénnel nem szívesen foglakozik. Új jelenség, hogy a határban található jelentős parlagon hagyott területen extenzív húsmarha tenyésztésbe kezdtek vállalkozó kedvű gazdálkodók.
A sertésállomány szintén nem megy túl a helyi ellátás szintjén.
Az állattenyésztés helyzetét taglalva üdítő kivételként említhető a baromfitenyésztés a péterfalvai régióban, azon belül is a naposcsibekeltetés, tenyésztés. Számos családi gazdaság rendezkedett be erre a nem csekély befektetést igénylő tevékenységre.
A hús-, tejtermelést jelentősen korlátozza a feldolgozóipar szinte teljes hiánya, a helyi közintézmények ellátására kiírt pályázatok korrupciós összetevője, ismeretlen származású élelmiszerek ellenőrizetlen tömeges importja.
2.8. A kárpátaljai magyar családi gazdaságok számára termékeik értékesítésére számos csatorna kínálkozik. A munkácsi és a nagyszőlősi nagybani piac elérhető távolságban van bármelyik jelentősebb termesztési centrum számára. A helyi és az ország belső részeiből érkező felvásárlók megszokott és jelentős szereplői az áruk értékesítésének.
A termelői piacon történő értékesítés egyre kisebb jelentőséggel bír, leginkább a városkörnyéki települések gazdálkodói számára jó, bár korlátozott eladási lehetőség.
Egyes körzetekben a konzervgyárak integrálják a termelést.
Elmondható, hogy a különböző piaci szereplők maximálisan kihasználják a termelők alacsony szintű szervezettségét, kartellezve kényszerítik rájuk az alacsony felvásárlási árakat. Nem ritka a 100% haszonkulcs sem. (Folytatjuk.)
