Tüntetők és rendőrök csaptak össze a kijevi parlamentnél

2014. október 14., 18:14

Tüntetők és rendőrök csaptak össze kedden Kijevben a parlament épülete előtt; helyszíni jelentések szerint ismeretlenek egy csoportja megpróbált behatolni a törvényhozás épületébe.

A rendőrök gumibotokkal szálltak szembe a rudakkal, Molotov-koktélokkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel támadó tüntetőkkel, közben füstbombák robbantak, és állítólag lövések is eldördültek. Ez utóbbit bizonyítandó a Facebookon megjelent egy fotó, amelyen egy ablakon golyó ütötte nyom látható.

Délelőtt Kijev központi terén gyűlt össze a nacionalista Szvoboda párt mintegy háromezer híve, a tömeg onnan a parlament elé vonult, hogy követelje az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) elismerését a második világháború olyan résztvevőjeként, amely Ukrajna függetlenségéért és szabadságáért harcolt. Az erről szóló törvényjavaslatot azonban kedden délig – a szükséges mennyiségű támogatószavazat hiányában – hetedszeri nekifutásra sem sikerült a parlamentnek a plenáris ülés napirendjére tűznie.

Később feltűnt a parlament előtt a radikális Jobboldali Szektor zászlói alatt egy körülbelül kétszáz fős, maszkot viselő csoport, a tömegből valaki Molotov-koktélt dobott az épületre. Ezután szabadultak el az indulatok. A csoport tagjai tovább dobálták petárdákkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel az épület főbejáratát, illetve egyesek kövekkel a parlament ablakait. Közben a tüntetők azt kiabálták, hogy „forradalom” és „szavazz!” – ez utóbbi esetben az UPA elismerésére vonatkozó törvényjavaslatra utalva. A rendőrökhöz mintegy százfős erősítés érkezett teljes rohamrendőri felszerelésben.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál szerint az összecsapásban feltűntek Dmitro Korcsinszkij Testvériség nevű neonáci szervezetének tagjai is, saját zászlajuk alatt.

Közben a Szvoboda párt és a Jobboldali Szektor is cáfolta, hogy közük lenne a parlament előtti rendbontáshoz. Oleh Tyahnibok, a Szvoboda párt elnöke a parlamentben újságíróknak nyilatkozva provokációnak nevezte az incidenst, kijelentette, hogy a rendbontás a Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasaként ismert oroszbarát ukrán politikus, Viktor Medvedcsuk „embereinek műve”.

Október 14-e Szűz Mária oltalmának napja, ezt tekintik az 1942-ben létrejött Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalakulása napjának. Az UPA történelmi megítélése máig vitatott. A partizánsereg egy ideig együttműködött a náci németekkel, majd szembefordulva velük egyszerre harcolt ellenük és az előrenyomuló szovjet hadsereg ellen is.

(MTI/Kárpátalja)