Ukrán szélsőjobboldali tüntetők meghiúsítottak egy bírósági tárgyalást Odesszában
Ukrán nacionalisták megzavarták és így megakadályozták csütörtökön azt az odesszai bírósági tárgyalást, amely a tavaly májusi összetűzések 48 halálos áldozatának ügyében folyik.
A radikális Jobboldali Szektor és az úgynevezett Majdan önvédelmi erőinek tagjai betörtek a bíróság épületébe, és rátámadtak a vádlottak és az áldozatok hozzátartozóira és ügyvédeire – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség. A többtucatnyi tüntető „Dicsőség Ukrajnának!”, „Dicsőség a hősöknek!”, valamint a Donyec-medencében élőket sértő jelszavakat skandáltak. Lökdösődés alakult ki az épületben, végül rendőrök választották szét a tömeget.
Az incidens miatt a bíróság nem tudta megkezdeni a tárgyalást, mert a bírák nem tudtak bemenni a terembe. Néhány nap múlva lejár a határidő, amely alatt a tavaly május óta rács mögött ülő vádlottakat előzetes letartóztatásban lehet tartani. Nem a csütörtöki volt az első alkalom, hogy a bíróság nem tudta megkezdeni a tárgyalást. Novemberben szélsőjobboldaliak – ekkor még egy másik odesszai bíróságnál – szintén megzavarták a tárgyalást, és megverték az áldozatoknak a tárgyalásra érkezett hozzátartozóit.
A fekete-tengeri ukrán kikötővárosban 2014. május 2-án az Ukrajna egysége mellett tüntetők és az oroszbarát szakadárok között kitört összecsapásokban felgyújtották a szakszervezetek székházát, ahová oroszbarát szakadárok menekültek be. Negyvennyolc ember halt meg és több mint kétszázan megsebesültek. Többen füstmérgezést szenvedtek, mások a lángok elől az ablakon kiugorva vesztették életüket. A vizsgálat során mindeddig nem nevezték meg az elkövetőket. A nyomozók feltételezik, hogy a tömeges rendzavarásokat előre megtervezték.
(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)


