Egyedülálló időseken segít Beregszászban az Ökumenikus Segélyszervezet

2015. március 20., 13:36

„Beregszászban osztott csütörtökön élelmiszercsomagokat rászoruló idős embereknek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amely folyamatosan támogatja a bajbajutottakat Ukrajnában” – mondta el az M1 Ma reggel című műsorában Bálint Gábor, a szervezet nemzetközi programjainak vezetője.

„A Kárpátalján élő nehéz sorsú embereken, valamint a több mint egymillió ukrajnai menekültön segít a Majdan téri események óta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amely csütörtökön főként egyedülálló időseknek osztott élelmiszercsomagot Beregszászban. A hrivnya összeomlása miatt a nyugdíjasok rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, a gázszámla kifizetése után gyakorlatilag minden pénzük elfogy, nagy szükségük van a segítségre” – jelentette ki Bálint Gábor.

Ezúttal 140 idős embernek adnak alapvető élelmiszerekből, tésztából, rizsből, olajból, konzervekből álló csomagot. Hangoztatta: minden osztást részletes felmérés előz meg, együttműködve az önkormányzattal, az egyházakkal, hogy az élelmiszer valóban a rászorulókhoz jusson el.

„Aki bennünket támogat, biztos lehet benne, hogy az érintettek kapják meg a segélycsomagokat, hiszen azokat személyesen adják át” – mondta Bálint Gábor, hozzátéve: a 1353-as szám felhívásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a szervezet munkáját.

Az igazgató szólt arról is, hogy az idősek mellett a gyermekétkeztetésben is segítenek, és támogatják azokat a családokat is, amelyekből a családfőt elvitték katonának.

Az élelmiszereket helyben vásárolják meg, mert a Magyarországról indított szállítás költségesebb lenne. Bálint Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy az előrejelzések szerint a helyzet súlyosbodni fog Ukrajnában, mert az árak tovább emelkednek majd, ami a fizetések és nyugdíjak további értéktelenedéséhez vezet.

(hirszemle.net/VV)