Eltűnnek a kommunista múltra utaló településnevek
Huszonkét város és 44 nagyközség átkeresztelését kezdeményezik Ukrajnában ebből a célból – közölte portálján az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézete.
„November 21-ig a helyi közösségek új nevet választanak, vagy visszaadják a történelmi nevét 22 városnak és 44 nagyközségnek” – olvasható a közleményben, melyet a Zakarpattya Online ismertet.
Az intézetben szimbolikusnak tartják, hogy ezt a döntést „a totalitárius örökségtől való megszabadulásról a szabadság és méltóság napjáig kell meghozni”.
A névváltoztatás előtt álló települések között találjuk többek között Dnyipropetrovszk városát, illetve az azonos nevű megyében Dnyiprodzserzsinszk és Ordzsonikidze városokat, valamint Kirovszke, Scsorszk és Brahinyivka nagyközségeket. Donyeck megyéből Artemivszk, Artemove, Dzerzsinszk, Dimitrov, Kirovszke, Torez, Komszomolszke, Junokomunarivszk városok, illetve további 12 nagyközség nevét kell megváltoztatni. Luhanszk megye négy várossal és 13 nagyközséggel szerepel a listán. A megszállt Krímen egy várost sem kell átnevezni a közleményhez mellékelt térkép szerint, kilenc nagyközséget viszont igen. Egyébként szinte kizárólag dél- és kelet-ukrajnai települések szerepelnek az ominózus átkeresztelési listán, kárpátaljai egy sem.
A Zakarpattya Online emlékeztet, hogy május 21-én léptek hatályba azok a jogszabályok, amelyek törvényen kívül helyezték a kommunista örökséget, így a kommunista és szovjet vezetők és hősök nevét megörökítő településneveknek is el kell tűnniük.
(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)


