Nemzetközi adománygyűjtő néptáncgála Hódmezővásárhelyen

2015. július 24., 08:53

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ (BFMK) is csatlakozott a hódmezővásárhelyi önkormányzat kárpátaljai óvodaépítési kezdeményezéséhez: június 25-én 18 órai kezdettel nemzetközi jótékonysági néptáncgálát – melynek házigazdája a vásárhelyi Árendás Néptáncegyüttes –rendeznek a kultúrközpont színháztermében. A belga, bolgár, lett és román együttesek fellépésére váltott belépőket a beregszászi járási Mezővári község új óvodájáért indított adománygyűjtésre fordítják.

Mezővári új óvodája javára eddig több mint harmincmillió forintot adtak össze hódmezővásárhelyi magánszemélyek és vállalkozások. A szombati néptáncgála bevételét a 3400 lelkes kárpátaljai település, a kor követelményeinek megfelelő, négycsoportos óvodájának megépítésére ajánlja fel a vásárhelyi művelődési központ.

A esten hat együttes ad műsort: Lettországból a családot jelentő Saime mellett, a Laismena Néptáncegyüttes is fellép. Utóbbi magyar fordításban a kora hajnali első napsugarakat jelenti; az azonos nevű tánccsoport pedig a napfényhez hasonlóan üdítő, vidám, kellemes produkciót kínál Latgale régió népi kultúrájából. A belga Jan Pirrewit gyermek néptáncegyüttes Schotenből, Antwerpen mellől érkezik. A 4 és 14 év közötti fiatalokból álló csoport produkciója az 1900-as évek belga falvainak békés életét szemlélteti, bemutatva a piac és a vásárok nyüzsgő, mesés életét, hangulatát. A bolgár FTF „Bozhentsi” együttes koreográfiájában több néprajzi régió hagyománya találkozik. A Maros megyei Szászrégenből érkező Doina Muresului együttes közel félszáz tagja tánccal és énekkel mutatja be a román népművészet jellegzetességeit. Az est házigazdája a vásárhelyi Árendás Néptáncegyüttes lesz, amelynek repertoárjában a történelmi Magyarország táncainak feldolgozása szerepel, így műsorukban Felső-Tisza menti és beregvidéki táncokat is bemutatnak.

A mezővári óvodáért rendezett néptáncgála június 25-én, szombaton 18 órakor kezdődik a BFMK színháztermében, az eseményen köszöntőt mond Cseri Tamás önkormányzati képviselő. A 900 forintos belépőt megvásárló érdeklődők a város nemes kezdeményezését támogatják.

(szegedma.hu/VV)